2016

Mit hozott 2016, mennyire jöttek be a várakozásaim?

new-years-eve-951750_1920Nem a világ nagy dolgairól akarok írni, azt megteszik sokan mások, akiknek ez a munkájuk. Sőt, a saját kis világomból is csak a munka lesz terítéken, a többi nem ide tartozik.

Mire számítottam egy évvel ezelőtt? Az megvalósult, hogy nem unatkoztam, állandóan el tudtam magam foglalni munkával. Egyszer majd kipróbálnám az unatkozást is egy kis időre, de a jelek szerint az még odébb van…

A tanításból többre számítottam, mint a 2015-ös (ami több volt 2014-nél), és annál is valamivel több sikerült. Valahogy mindig az ölembe pottyannak új tantárgyak és csoportok.

  • A Budapesti Metropolitan Egyetemen a már jól megszokott és bevált tárgyat, az informatikai üzemeltetést tanítottam az Executive MBA for IT  kurzuson. Ez nem annyira műszaki, mint a címe sugallja, inkább vezetői jellegű. A hallgatóim felnőttek, komoly munkatapasztalatuk van, és nem mindenkinek informatikai területen. Nekik az ITIL köré építve, annak a struktúráját követve igyekszem az IT-vezetés üzleti oldalát bemutatni – sok-sok saját tapasztalattal megspékelve. A létszám 20 körül szokott lenni, a tavaszi félév kivétel volt, akkor 29-en voltak. Kicsit sokan voltunk, nem úgy működött a csoportdinamika az óriási előadóban, mint a kisebb teremben szokott. A hallgatók harmadának jutott lehetősége prezentációt tartani, a többiek házi dolgozatot adtak be helyette, pedig egymástól lehet a legjobban tanulni. Szokás szerint megkértem a hallgatókat, hogy véleményezzék a munkámat, de nem voltam elég rámenős, így csak tízen válaszoltak. A csoport vegyes összetétele a válaszokban is megmutatkozik: ki a gyakorlati ismereteket, ki az elméletet tartotta kevésnek. A „mennyi újat hallott” kérdésre adott válaszuk is ezt tükrözi: a válaszolók fele sok újdonságot hallott, ketten viszont már többnyire tudták ezeket.
    Az őszi félévben ismét a szokásos húsz alatti létszámú csoport jött össze a kis tanteremben, ahova éppen befértünk, és nagyon pezsegtek az órák. Karnyújtásnyi távolságból sokkal aktívabban kérdeznek, szólnak hozzá (beszélnek bele) az emberek, egymással és velem is jobban vitatkoznak. Tőlük még nagyon kevés válasz jött be, és nagyon várom a többiek véleményét. Ebben a csoportban is voltak olyanok, akik informatikai vezetői vagy ITIL szakértői múlttal jöttek – nekik kevés újat tudtam mondani. Ők viszont jól hozzá tudtak járulni az órák interaktivitásához – esetenként nem is értettek egyet velem mindenben. Ebből tanulunk leginkább!
  • A Zsigmond Király Főiskolán (ősztől egyetemen) tavaly is a megszokott tárgyakat tanítottam. Tavasszal ismét volt a mobil biztonság tárgy, ami számomra is izgalmas, minden évben van sok új fejlemény a témában. A hat hallgató elég szorgalmasan bejárt, részt vettek az órai munkában, mindenki sikerrel teljesítette a tárgyat.
    Tavasszal itt is húsz körüli létszám jött össze az infrastruktúra-menedzsment tárgyra, ami szintén az ITIL alapján épül fel, és jelentős részben a sok éves tapasztalatomra támaszkodik. A levelező tagozaton érdeklődő emberekkel tudtam dolgozni, akik – a válaszaik alapján – hasznosnak találták az együtt eltöltött időt. Tőlük is sok érdekes órai prezentációt hallottunk, amikből lehetett tanulni. A gyakorlati ismeretek arányát a válaszolók fele találta megfelelőnek, a többiek vagy ebből szerettek volna többet, vagy az elméletből. Érdekesség: azt is kértem, hogy osztályozzák a saját tudásukat, és a válaszok átlaga majdnem pontosan a csoport jegyeinek átlagát adta J
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán folytattam az informatika tanítását marketinges hallgatóknak, mind alapszakon (BA), mind a posztgraduális képzésben. Itt angol az oktatás nyelve, mert csupa külföldi hallgatóm van. Ugyan senkinek sem anyanyelve az angol, de jól megértjük egymást, nincsenek nyelvi problémák. A BA-n továbbra is sláger a hiányzások száma, pedig az órai aktív részvétel és a feladatok megoldása nélkül nem lehet sikeres a félév. Közülük sokkal újra találkozom majd idén tavasszal. Mennyire más a posztgraduális csoport! Ott mindenki bent volt minden tanórán, és teljesítette is a félévet. Náluk az idő kétharmada azokkal a témákkal telik, ami a marketingeseket különösen érdekli: blogolás, infografikák készítése, hírlevelek.
  • A tavaly ősszel, félév közben megkapott statisztika is folytatódott tavasszal az alapképzésben. Az őszi félévet öt hallgató teljesítette, közülük három maradt a tavaszi félév végére (a másik kettő egyáltalán nem vagy alig nézett be az órákra – otthon meg nem is próbálkoztak a tanulással). Azok, akik bejártak legalább közepest szereztek, és rengeteg gyakorlati feladatot oldottak meg, így van valami fogalmuk a statisztika üzleti célú felhasználásáról, ami marketinges körökben fontos (lenne).
  • Az őszi félévben elég nagy létszán jött össze a posztgraduális és MBA közös informatika és infografika kurzusra, és a többség aktívan részt is vesz az órai munkában, a feladatokban. Szépen alakulnak az első bejegyzések a blogjaikban. A hozzászólásokat és az azokra való reagálást is elkezdték gyakorolni.
  • Idén ősszel kaptam egy újabb tantárgyat és posztgraduális csoportot, nekik a statisztika alapjait tanítom, hogy készen álljanak a kvantitatív analízis című tárgy tanulására. Itt beleszaladtam abba a problémába, hogy az elvileg már diplomás emberek még sose láttak Excelt, még egy képletet se tudnak beírni. Ezen a területen is kell alapoznunk…
  • Az Óbudai Egyetemen a tavaszi félévben ITIL alapú szolgáltatásmenedzsmentet tanítottam egy közel 50 fős csoportnak. Sajnos a csoport egyharmada nem jutott el a vizsgáig, mert nem hitték el, hogy a házi dolgozat valóban kötelező feladat (illetve páran nem önálló munkával próbálkoztak). Akik komolyan vették, egész jó eredményt értek el, egyharmaduk jelest kapott, és az átlag 3,8 lett.

Ennyi volt a főiskolai és egyetemi tanítás – megint kicsivel több lett, mint terveztem.

Már a tavaly januári összefoglalómban sejttettem, hogy várható valami az olyan régen dédelgetett céges oktatási tervekkel kapcsolatban is. A Bitport Akadémia keretében indult el ez a tréningsorozat. Igencsak egyedülálló, hogy három tapasztalt „öreg róka” informatikai vezető jön össze egy négy napos oktatásra, és közben még fiatalabb nagyvállalati CIO-kat is meghívunk. A célközönség: olyanok, akik informatikai piacon dolgoznak, értékesítenek, és vezetőkkel kerülnek kapcsolatba.

Mi történt a blogommal? Folytattam, írtam, de áprilisban és májusban szünet volt, mert a munkák mellett már nem jutott energiám rá. Egyre jobban érdekel, hogy merre megyünk azzal a sok „okos” dologgal, ami körülvesz minket, és mit hoznak nekünk az új szuperszámítógépek. Jó sokat olvastam és írtam ezekről a dolgokról, a robotokról, a digitálissá való világról és még az önvezető autókról is. Itt az összefoglalója: Összekapcsolt mindenség.

Az oktatásnak egy másik vonulata is elkezdett egyre jobban érdekelni: az informatikusok képzése és ehhez kacsolódva a munkaerőhelyzet. Két konferencián kértek fel kerekasztal-beszélgetés vezetésére. Augusztusban az INFOHAJÓ az utánpótlás-nevelésnek adott helyet:

A novemberi INFOTÉR kerekasztala másfelől közelítette meg a témát. Nem az informatika mint tantárgy oktatása volt a középpontban, hanem azok a kompetenciák, amik a modern világban szükségesek. Ezekről beszélgettem hat kiváló szakemberrel:

Innen már csak egy ugrás volt a VISZ és a Scientific Games Kft. által az új technológiákat több tantárgy keretében alkalmazó középiskolai tanári csapatoknak kiírt díj zsűrijében való részvételem, ahol kiemelkedő lelkesedést és eredményeket láttunk:

Mi lesz idén? Amit eddig látok:

  • lényegében változatlan oktatás a Metropolitan Egyetemen,
  • az eddigi tárgyak kisebb óraszámban (csak levelezőn) a Zsigmond Király Egyetemen,
  • a meglévő négy tárgy mellé még néhány a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán.

Több lesz, mint tavaly – meglátjuk, mennyivel…

Mi jön még? Nem tudom, de biztos, hogy érdekes és jó dolgok lesznek közöttük!

Ezt kívánom minden kedves olvasómnak is idénre. Nézzenek pozitív várakozással előre – és teljesüljön, amire számítanak!

 

Reklámok

Jó úton járnak!

Sok jó példa – remélem ragadós!

Forrás: a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola Hipersuli tanári csapatának pályázata

Forrás: a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola Hipersuli tanári csapatának pályázata

A múlt héten megírtam, hogy kik nyerték a VISZ és a Scientific Games Kft. díját, amit középiskolai tanári csapatoknak írtunk ki a modern technika lehetőségeinek iskolai, oktatási alkalmazását elismerendő. Ahogy írtam, kifejezetten nem az informatika oktatása érdekelt minket, hanem egy sokkal fontosabb cél: az informatikai eszközök használata az oktatásban és a tanulásban, és ezen keresztül a szükséges kompetenciák elsajátítása, gyakorlása. A közeljövő írástudói azok lesznek, akik jól forgatják ezeket az eszközöket, úgy és arra tudják használni őket, ahogy azok hasznosak.

Sokszor hallottuk, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulsz, de ez általában nem látszik igaznak a diákok számára. Ha mindig valamilyen „megmérettetésre” készítjük fel őket, legyen az érettségi, felvételi, nyelvvizsga vagy PISA-felmérés, akkor a kimeneti követelményeknek való megfelelés a tanulás célja. Nem mondom azt, hogy felesleges a diákok teljesítményének mérése és a kimeneti követelmények teljesítése, de látom annak a veszélyét, amikor ilyen könnyen, szinte mechanikusan értékelhető feladatokat teszünk eléjük. A sikeres iskolák és tanárok az adott mérési módszerre optimalizáltan tanítanak. Ezzel az a baj, hogy mindegyik vizsga a múltról szól. Azt tükrözi, hogy a készítői mit gondoltak fontosnak évekkel ezelőtt. A világ viszont gyorsan változik, és bár a tudás maga nem avul el gyorsan, a megszerzésének és felhasználásának módszerei állandóan változnak.

Nem szabad úgy felnőniük a gyerekeknek, hogy a számítástechnikai eszközök és az azokkal elérhető hihetetlen mennyiségű információ (és manapság már tudás is) valami félelmetes, ismeretlen, sőt rossz és üldözendő dolgok legyenek! Talán tudjuk ezt, de mégis sok iskolában „üldözik” az okostelefonok és táblagépek órán való használatát. Az már külön kegynek számít, ha egy diáknak megengedik, hogy azon jegyzeteljen, az értelmes használatát viszont nem tanítják. Amíg otthon és az iskolában „gépezés” és „netezés” a modern technika használatának a neve, és valami időrabló, káros tevékenységnek tekintjük, addig ne számítsunk arra, hogy jövőálló tudással, az életben való eligazodásra képesen kerülnek ki a gyerekek az iskolából. Ezen az sem változtat, ha minden tesztet sikeresen töltenek ki.

Azt talán nem tudjuk ma megmondani, hogy pontosan mik azok a képességek és begyakorolt tevékenységek, amik 15-20 év múlva majd kellenek az akkori világban való eligazodáshoz és sikeres élethez, abban talán egyetérthetünk, hogy a mai modern technika készségszintű használata jó alapot ad azok elsajátításához. Jót beszélgettünk, vitatkoztunk erről a kérdésről az idei INFOTÉR konferencián – további kapcsolódó gondolatok az arról szóló cikksorozatban megtalálhatók.

A kicsit hosszúra sikerült bevezető után arról lesz szó, hogy a két díjazott mellett milyen eredményekért részesítette a VISZ elismerő oklevélben a többi pályázó csapatot. Emlékeztetőül, a két díjazott csapat a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium és a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma egy-egy tanári közössége volt.

Az elismerő okleveleket kiérdemelt csapatok ezekből az iskolákból kerültek ki:

  • Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola (Törökbálint)
  • Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
  • Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
  • Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest)

Nagyon változatos képet mutatnak ezek az iskolák. Az egyikben még az elején vannak, még éppen csak alakul az informatika sok tantárgyban való használata, a másikban több mint tíz éve ez az alap.

A pályázatokból is látszik, hogy hihetetlen bőségben állnak rendelkezésünkre a tanításban felhasználható szoftverek és rendszerek, és élnek is a lehetőséggel a tanárok. Néhány a sok-sok használt eszköz közül:

Classdojo ESLFlow EGO4U
freerice Quizlet flocabulary.com
education.com Superteacherworksheets.com Kahoot
Tedtalks Anglophenia Ted-Ed
Crash Course Beyond the Trailer Moodle
Geogebra Facebook sites.google.com
Slideshare Prezi Youtube
NEO LMS OneNote PowerPoint

Nem csak meglévő eszközöket és tananyagokat használnak, hanem maguk is fejlesztenek a tanárok – és ne arra gondoljunk, hogy az informatikusok programoznak. Nem, a tanárok, a humán tárgyak tanárai is, maguk használják alkotó módon a technika adta lehetőségeket. Ezzel egyben mintát is adnak a diákjainak arra, hogy nem a korlátozódnak a fejlesztési lehetőségek csak azokra, akiknek ez a szakmájuk. Mindenki bátran belefoghat ilyesmibe, és még sikerrel is járhat. Sőt, azt is láthatják, hogy a tanár is tanul és fejlődik, nem ragad meg a valamikor megtanult ismeretekben. Talán ez az egyik legfontosabb haszon a gyerekek számára: a folyamatosan tanuló felnőtt látványa. Hátha ők is ilyenek lesznek!

Fontos aspektusa ezeknek a módszereknek, hogy távoktatásban is használhatók, illetve az órákról hiányzott tanulók számára is elérhetővé teszi az órai anyagot. Ezekkel a lehetőségekkel élnek is az iskolák. A tanulók az online tanulás során nagyobb szabadsággal rendelkeznek, nagyobb a saját felelősségük, és így autonómiájuk is fejlődik. Szakköri munkát is végeznek, szaktárgyi versenyeket is tartanak online csatornákon.  Sőt, nemzetközi online projektekben is részt vesznek, ahol akár tucatnyi európai és ázsiai iskola diákjai együtt hozzák létre a végeredményt (pl.: Asia-Europe ClassroomNet).

Arra is figyelnek a jó tanárok, hogy ne az eszköz uralkodjék, az maradjon csak eszköz. Akkor kell használni, amikor valóban hozzáadott értéke van – ez az érték lehet az ismeretek bővítése vagy rögzítése, kompetencia fejlesztése, vagy akár segítség a tananyag könnyedebb, játékosabb feldolgozásában. Több tanár is fejleszt és használ játékokat a tantárgya oktatásában. Olyan feladatokat adnak ki, amiket a gyerekek önállóan vagy csoportosan, a tanár részvétele nélkül is meg tudnak oldani. Eközben kutatniuk, keresniük is kell, és együtt kell működniük. A kutatás és az adatgyűjtés során megtanítják őket a források értő használatára.

Az ő tanítványaik közül több olyan felnőtt kerül majd ki, aki érti ezt a világot, nem vész el benne, nem lehet olyan könnyen félrevezetni, mint ahogy azt ma látjuk. Ehhez azzal is hozzájárulnak a tanáraik, hogy a gyakorlatban, iskolai és tantárgyi Facebook-csoportokban mutatják meg nekik a jó használatot.

Ehhez tegyük hozzá ismét, hogy nem műszaki vagy természettudományos tárgyakról van csak szó! A pályázók 23 tantárgy tanításában használják aktívan a modern technikát (a lista az előző cikkben található).

Nagyon örülök, hogy ennyi jó példával találkozhattam a pályázat kiértékelése során, és bízom benne, hogy egyre több és jobb pályázatot kapunk majd az évek során. Ők már hosszabb-rövidebb ideje azon az úton járnak, amire minden iskolának hamarosan rá kell lépnie, ha releváns akar maradni. Azok, akik még az elején járnak az útnak, keressék meg a fent említett iskolákat – szívesen mutatják az utat.

Életre nevelnek az iskolában

Nagyon fontosnak találom, hogy a gyerekek jól kiismerjék magukat a mai, egyre több informatikával működő világban, és örülök, amikor azt látom, hogy családok és iskolák okosan segítik őket ezen az úton. Szerencsére nem csak szerintem fontos ez, hanem ilyen családok és iskolák is vannak!

A Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) és a Scientific Games Kft. által idén díjazott középiskolai tanári csapatok munkáját és eredményeit mutattam be a múlt héten, és azt a témát folytatom holnapután.

Szerintem érdemes lesz eljönni. Várlak Kedves Olvasó!

Ők tanítják a jövő generációit

Digitalizáció a közoktatásban. Új kompetenciák.

Idén először írtunk ki pályázatot középiskolai tanárok számára. Alapvetően más ez a pályázat, mint a tizenöt éve nagy sikerrel zajló felsőoktatási. Ott olyan oktatókat keresünk és díjazunk, akik informatikát oktatnak főiskolán és egyetemen. Tudjuk, hogy informatikára nem csak az informatikusoknak van szükségük, és ez már a tavalyi pályázatok értékeléséből is kiderült. Már akkor is figyelembe vettük az informatikának a műszaki területeken kívüli használatát.

Idén még egyet léptünk ezen az úton. Nem informatikát tanító tanárok számára írtuk ki a középiskolai pályázatunkat, hanem olyanokat kerestünk, aki hasznosítják más tantárgyak tanításában. Sőt, nem is egyes tanárokat kerestünk, hanem tanári csapatokat! Olyan iskolákat kerestünk, amelyekben a mindennapi élet, a mindennapi oktatás szerves része a modern technológia alkalmazása. Olyan iskolákat, ahol nem az a tipikus, hogy begyűjtik az órák előtt a diákok okostelefonjait, hanem használják azokat az órai munkában.

A következő szempontokat hirdettük meg a pályázatban:

  • az új digitalizációs szemlélet, a korszerű módszerek, megközelítések használata tantárgyak oktatásában, számonkérésében;
  • új módszerek, korszerű tanítási, számonkérési segédanyagok kidolgozása, modern technológiák felhasználása a tantárgyak oktatásban és számonkérésében;
  • meglévő digitális oktatási, szakmai anyagok felkutatása, felhasználása, akár magyar, akár idegen nyelven;
  • a fentieket legalább három tantárgyban érvényesíteni kell:
    • gimnáziumok esetében legalább egy humán és egy reál tárgyban,
    • szakgimnáziumok, szakközépiskolák esetében legalább egy szakmai és egy humán tárgyban;
  • iskolai élet digitális közösségi terének interaktív használata.

Őszinte örömünkre szolgált, hogy valóban vannak olyan iskolák Magyarországon, ahol a tanárok értik az idők szavát, használják az okostelefonokat, táblagépeket, nem tekintik ellenségnek az interneten megtalálható információkat, hanem ezek okos használatára is oktatják a diákjaikat. Ezt nem erre „kijelölt” tanórákon teszik, hanem sokféle tantárgy keretében. Hadd soroljam fel a teljes listát, mert tanulságos:

állampolgári ismeretek fizika matematika
angol nyelv földrajz mozgóképkultúra és médiaismeret
áruforgalom földünk és környezetünk művészeti ismeretek
biológia héber nyelv társadalmi ismeretek
dráma és tánc informatika természetismeret
egészségtan kémia történelem
etika kereskedelmi ismeretek vizuális kultúra
filozófia magyar nyelv és irodalom

Minden tantárgy tanulásába és tanításába lehet élvezetet vinni, ha olyan módszereket és eszközöket használunk, amik kézre állnak és kedvesek nekünk. A lista mutatja, hogy aligha vannak korlátok – csak a képzeletünk és az energiánk jelentik a korlátokat. Aki valósított már meg ilyesmit, biztos tudja értékelni a sikeres tanárok hatalmas munkáját, akik átalakítják a saját oktatási módszereiket, napról napra új dolgokat tanulnak meg. Miért teszik ezt? Nos, nem a VISZ és a Scientific Games Kft. által kitűzött díjért. Arról még mi sem tudtunk, amikor ők már azzal töltötték az idejüket, hogy egyre jobban tanítsanak, és felfedezzék a modern technológia szerepét a saját (nem műszaki) területeiken.

Kompetenciák. Annyit halljuk manapság ezt a szót, és nem vagyok biztos, hogy mindig értjük is. Igen, itt is kompetenciákról van szó – méghozzá nagyon fontos, a jövőnket meghatározó kompetenciákról. (Ennek a részleteibe itt és most nem akarok belemenni, az INFOTÉR konferencián egy kerekasztal-beszélgetésben éppen eleget beszéltünk róla.) A digitális kompetenciákat nem egy-egy kijelölt tantárgy keretében kell „tanítani”, hanem az iskolai élet minden területén kell segíteni a diákokat, hogy elsajátítsák azokat. Így van ez a tanórákon és azokon kívül is, akár a Facebook is része lehet ennek a munkának. Annak az értelmes használatát is meg lehet tanulni a tanároktól, az ő jó példájukból.

Mielőtt valaki megkérdezné: Nem, nincs sok pénzük a nyertes iskoláknak! A gyerekek és a tanárok saját eszközeiket használják az órákon, ingyenesen használható (és nagyon jó) szoftvereket és rendszereket használnak, a „felhőben” dolgoznak, jó ötleteik vannak, fejlesztenek, megosztanak és felhasználnak tananyagokat. Mi teszi kiemelkedővé őket? Sok tanár együttműködése, vezetői támogatás, a tanárok nyitottsága, kíváncsisága, minden nap jobbra törekvése. Ebben a gyerekek is partnerek, észreveszik a tanár értékes munkáját, részt vesznek benne.

A középiskolai tanári csapatoknak kiírt díjat a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium nyerte. (A csapat tagjai: Oláh Tibor, Molnárné Kövér Ibolya, Németi Edit, Oláhné Flinta Marianna, dr. Nagy Attila és Magi Csaba.) Itt egyáltalán nem újdonság az informatika, 1990-ben kezdték tanítani. Az évek során sok eszközt szereztek be, és főleg kidolgozták a használatuk módszereit. Ezeket szakmai napokon mutatták be más iskoláknak. 2011-ben vezették be a robotika oktatását, hogy az algoritmikus gondolkodás fejlesztésében segítse őket. Ezt később komplex műszaki szemléletmód fejlesztésében is felhasználták, és az új pedagógiai módszerük módszertan innováció lett. Az egész tantestületre jellemző az innovatív gondolkodás.

hajduboszormeny_bocskai_istvan_gimnazium_1-a

Nagyon fontos, hogy nem csak tanítják, tananyagnak tekintik a modern eszközöket, hanem valóban eszközként is használják őket. A mindennapi életük része a Facebookon való kapcsolattartás a tanárok és a diákok között, de ezt nem csak aranyos kiscicák képeinek megosztására használják, hanem az oktatás egyik színtere (házi feladat, konzultáció, gyakorló feladatok, térképek, prezentációk, aktuális tudományos információk megosztása). Maguk a tanulók is hoznak létre tananyagot (szemléltető animációkat, feladatsorokat. Ezek közzététele során weboldalak és a blogok használatát is megtanulják. Projektek keretében végzik ezeknek a tevékenységeknek egy részét, előadást tartanak az eredményekről. A projektekben végzett egyéni munka és adatgyűjtés eredményeit is online osztják meg egymással. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődést, az iskola weblapján ennél sokkal több is található.

A zsűri a bőség és jó minőség zavarával küzdött, és végül egy különdíjra is javaslatot tettünk a VISZ elnökségének. Ezt a BGSzC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma nyerte el. (A csapat tagjai: Csongrádi Tamás, Gacsó Viktória és Pusztai Andrea.) Itt is a mindennapi oktatási munka része a digitális eszközök használata, akár humán, akár szakmai tárgyról van szó. Nem csak arra használják, hogy ezekkel érdekesebbé tegyék a tantárgyak tanítását, bevonják a tanulókat, szélesítsék az ismereteiket, hanem olyan képességeket is elsajátítanak a diákok, amik a mindennapi életükben hasznosak, szükségesek lesznek (Ügyfélkapu használata, SZJA-bevallás, gépjármű ügyintézés, diákhitel igénylése). Tőlük digitális írástudó emberek kerülnek ki, akik a mai életben fontos kompetenciákkal rendelkeznek.

budapesti_gazdasagi_szakkepzesi_centrum_vasarhelyi_pal_kereskedelmi_szakgimnazium_1-a

Az online felületen elérhető tananyagot a tanulók és a szüleik is fel tudják használni a készülésben és az órai munka követésében. Alkalmazzák a „fordított osztályterem” módszerét: a tanár előre elkészít egy óratervet, melynek mentén a tanulók otthon, önállóan is elsajátíthatják a kérdéses tananyagot. Így az órán nem ismeretátadás történik, hanem a már mindenki által elsajátított téma közös megbeszélése, feldolgozása, érdemi vita kialakítása. Sőt, a vitát videóra veszi a tanár, és feltölti a YouTube-ra. Ez csak egy kis része az általuk használt módszereknek, az iskola weblapján még sok érdekes információ található.

Mit kaptak a nyertesek? A Scientific Games Kft. díja két millió forint, a VISZ különdíja egymillió forint. A díjakat az iskolák alapítványai kapják meg, és használják fel a tanári munka további támogatására. Nem csak a pénz segíti őket, hanem a megerősítés, az elismerés is. Ez újabb lendületet adhat a munkájuknak, segíthet, amikor elakadnak. Ezzel nem ért véget, mert kapcsolatban maradunk az iskolákkal, és persze jövőre is kiírjuk a pályázatot!

Sajtóközlemény a VISZ weblapján. Abból a másik, már 15 éves díjunk nyertese is kiderül.

A középiskolai pályázattal teljes lett a VISZ portfóliója, hiszen a felsőoktatás már 15 éve benne van, és az általános iskolásoknak is szervezünk programozó táborokat az iskolai szünetekben.

Kedves Olvasó! Benned is felmerül a kérdés, hogy hol vannak a “versenyistállók”, az elit gimnáziumok? Bennem is. Vajon mi lehet az oka annak, hogy egy harmincezres város és egy peremkerület iskolája tud (akar) ennyire a digitalizáció élvonalában lenni? Nem tudom a választ, csak tippjeim vannak. Kedves Olvasó, Neked? 

Mi az álmunk?

Mik a lehetőségeink ebben az új, digitalizálódó világban? Beépül az életünkbe az új technika? Kapunk tőle új lehetőségeket?

2016-infoter-img_1130Nagyon izgalmas témáról beszélgettünk az idei INFOTÉR konferencián az általános iskolától a felnőttképzésig és munka közbeni képzésig terjedő szakterületek hozzáértőivel. Az ott elhangzott kérdéseket és véleményeket igyekszem minél több érdeklődőhöz eljuttatni, és ez a cikksorozatom harmadik része. A kompetenciáktól indultunk, majd az attitűd, az érdeklődés, a tanulni vágyás következett. A munka melletti, munka közbeni tanulás mindenki számára kulcsfontosságú, mert különben elszáguld mellette az innováció, a digitális átalakulás, és nem lesz munkája.

Úgy tűnik, mintha ez az új világ, ahol mindenben számítógép van, ellensége lenne sok embernek, akik valamilyen manuális szakmához értenek, vagy betanított munkásként dolgoznak egy gyárban. Az ő munkahelyüket az automatizálás és a robotok veszélyeztetik, sőt már el is kezdték elvenni. Mi lesz velük, ha nincs idejük, energiájuk, sőt kedvük se tanulni? Lesz módjuk és képességük a folyamatos tanulásra? Lesz motivációjuk? A bőségesnek látszó céges képzések erre a területre nem fókuszálnak, inkább csak látszattevékenységek vagy a pillanatnyilag szükséges ismereteket akarják a dolgozóba beletölteni.

A megoldás a munka és a tanulás integrációja – mondta Koltányi Gergely. Hogy segít ebben a digitális átalakulás? Ez volt a következő kérdésem a beszélgetés résztvevőihez. Ezzel kapcsolatban Gazdag Ferenc elsőnek azt a problémát vetette fel, hogy ez a változás szétzilálta a hagyományos kapcsolati hálókat, egyre több ember dolgozik olyan csapatban, aminek a tagjai nem találkoznak egymással. Az együtt dolgozó emberek más városban, más országban, más időzónában is lehetnek. Itt a vezetésnek alapvető feladata a változás emberi részének a kezelése. Be kell vonni az új technológiának azokat a lehetőségeit is, amelyek a közvetlen munkafeladatokon túlmenő kapcsolattartást tesznek lehetővé (pl.: Facebook, LinkedIn, Skype). El kell juttatni a kollégákhoz azokat a jó mintákat (vezetői és dolgozói viselkedést, attitűdöt), amik régebben a személyes találkozások során látszottak.

Az eddig elhangzottak inkább a szellemi munkát végzők lehetőségeiről szóltak, és arról a helyzetről, amikor a munkáltató tesz valamilyen erőfeszítést a dolgozók olyan képzésére, amivel a jövőbeli feladatok elvégzésére is képesek lesznek. De mi a helyzet azokkal, akik a gépsor mellett dolgoznak, és a munkáltatójukat csak az érdekli, hogy ma el tudják végezni a feladataikat. Az nem szempont, hogy három év múlva, teljesen más technikai körülmények között is helyt tudjanak állni. Ők magukra vannak hagyva. Ők fel tudnak készülni arra, amikor már nem lesz ilyen munka, nem lesz rájuk szükség a gépsor mellett? Segíti őket a sok új „digitális” lehetőség? Önmagában a technika nem fogja azokat az embereket segíteni, akiknek eddig sem volt igényük és akaratuk tanulni – válaszolta a kérdésemre Gazdag Ferenc. Csak azokat fogja segíteni az új technika, akiknek eddig is megvolt az igényük erre. Nekik segít az időbeli és térbeli korlátok legyőzésében.

Boda József úgy látja, hogy itt nem csak az akarat a kérdés. Sok ember nincs tisztában a lehetőségekkel, nem tudja, hogy akár a gyárba buszozva a telefonján is hozzáférne tananyagokhoz. Azt sem tudja, hogy mi lenne neki jó, mit kellene tanulnia. Nem tudja, hogy létezik podcast, amit meghallgatva tanulhatna. Eszébe sem jut, hogy YouTube videók segítségével megtanulhatna egy dolgot, új képességekre tehetne szert. Ebben van felelősségük a vállalatoknak, hiszen ott töltik az emberek a legtöbb időt, ott találkozhatnának ezzel a szemlélettel.

Koltányi Gergely azt tette hozzá, hogy a digitális világ akkor segít, ha a digitális szemlélet beépül az ember mindennapi életébe. A telefonja nem csak azért „okos”, mert mindenkinek az van, hanem tényleg okostelefonként is használja. Tud rá alkalmazásokat keresni, telepíteni, tudja azokat használni. Ha ebben a közegben otthonosan mozog, akkor fel fogja használni arra, hogy elérje a céljait. Ha az a célja, hogy megtanuljon valamit, és ehhez van félelem nélkül használt eszköze, akkor azt fogja is használni. Persze, ha nem tudja, hogy miről marad le ezek nélkül, akkor nem nagyon lesz igénye sem. Összefoglalva: mindenkinek annyi lehetőséget ad az új digitális kultúra, amennyire ő ezeket beépíti a saját mindennapi működésébe.

Itt arra is szükség van, hogy az emberek számára felmutassuk a technológiai eszközök hasznosságát – hallottuk Tarján Gábortól. Példája a nagymama volt, akit nem nagyon lehet leültetni a laptop elé. Ha az unoka külföldre ment dolgozni, akkor vihar sebességgel megtanulja a Skype vagy bármi más használatát, mert leképeződött a fejében a dolognak a hasznossága. Csak úgy általában nem érdemes az embereknek a digitális kultúráról beszélni. Konkrétan kell megmutatni nekik, hogy miért van rá szükségük!

Itt tettem fel az egyik kedvenc kérdésemet: Újra szükség van reneszánsz emberekre? Olyan emberekre, akik sok mindenben tájékozottak? Tarján Gábor hisz abban, hogy igen, szükségünk van rájuk! A gyerekeinknek is ilyen mintákat kell mutatnunk. Nagyon nem jó, ha már 8-10 évesen szakosodnak. Nagy hiba, ha a gyerek beáll egy csőbe, és azon kívül nem létezik számára a világ, mert az életben egy nagyon komplex térben kell soktényezős döntéseket hozni. Ahhoz, hogy differenciáltan lássuk a világot, több diszciplínával kell valamilyen szintű barátságot kötnünk. Szerinte a legrosszabb informatikus az, amelyik csak informatikus. Koltányi Gergely a reneszánsz ember helyett a „T” modell elnevezést használja. Ez azt jelenti, hogy sok területen rendelkezik „sekélyes” tudással (ez a T teteje), és egy valamihez nagyon ért (ez a T függőleges szára). Itt az a fontos, hogy ez utóbbit nagyon gyorsan tudja oldalra tolni, hamar tudjon egy másik területen mélyebb tudást szerezni. Ehhez kell a T teteje, vagyis az ismeretek sok területen. Főleg a startupok közelében van szükség ilyen emberekre, olyan generalistákra, akik egy területen specialisták. Reneszánsz emberre és specialistára is szükségünk van, és a fiatal felnőtt korig elsősorban reneszánsz embereket kell képezni. Ez után kell a rövid távú és gyorsan változó specializációkra felkészülni.

Mi a helyzet a külföldi munkával? Az informatika területén ez különösen aktuális. Mik a célok? Itthon akarjuk tartani az informatikusokat, vagy ez nem annyira fontos? Ide akarunk külföldről csábítani embereket?  Nem kellene ennyire negatívan beszélni a külföldre menésről! Ez teljesen normális dolog a globalizált világban – hangsúlyozta Boda József. Az emberek oda mennek, ahol akkor éppen jobban megfelelnek nekik a feltételek, és ez nem jelenti azt, hogy nem fognak visszajönni. Ők az iskolájukban sok éves tapasztalattal és ipari háttérrel rendelkező programozókkal oktatnak – olyan emberekkel, akik tudják, hogy miről beszélnek. Most 18-20 ilyen mentoruk van, és közülük ketten Londonból jöttek haza. Borzasztóan örülnek annak, hogy voltak kint, mert egy teljesen más szemléletet tudnak a saját tapasztalataik alapján megmutatni az oktatásban. Nem rossz tendencia az, hogy kimennek, és azon kell dolgozni, hogy legyen kedvük visszajönni. Ennek egyik eleme az, hogy informatikusként sokkal jobban meg lehet élni Magyarországon, mint Londonban.

Másképp látja ezt a kérdést Pulay Gellért. Szerinte ez nagy nemzetgazdasági probléma, mert sokan nem jönnek vissza. Itt is hiányzik a megfelelő információ – ez is oka a külföldre menésnek. Meg kell mutatni, hogy itthon is megvannak a lehetőségek. Itthon is lehet idegen nyelvi környezetben dolgozni, lehet nemzetközi cégeknél dolgozni, lehet havi rendszerességgel külföldre menni. Több cég Amerikába dolgozik, és magas béreket tudnak fizetni. Nagyon jó lenne, ha úgy lenne, mint régen a céheknél: a gyerek elment három évre külföldre tapasztalatot szerezni, tanulni, majd visszajött és felépítette a maga vállalkozását. De most nem így van. Sokan nem jönnek haza, főleg a legjobban keresők, akik a legtöbbet adóznának és a legtöbb gyereket vállalják.

Ezt a témát vitte tovább Koltányi Gergely, aki átvette a szerepemet, és ő tette fel a következő kérdést. Visszatérve arra, hogy a technológia bizonyos mértékben eltünteti a tért és az időt: Nem tűnnek majd el az országok? Szerinte mindenki oda tud dolgozni, ahova akar. Innen Magyarországról lehet az Egyesült Államokba vagy bárhova dolgozni. Néhány magyar cég éppen azzal csábítja ide az amerikai programozókat, hogy itt abból a pénzből nagyon jó helyen és nagyon jól tud élni. Ez fordítva is igaz: attól, hogy valaki úgy döntött, hogy Londonban él, dolgozhat egy magyar IT-cégnek is. Az embernek lehetősége van, hogy ott éljen, ahol neki jó. Ha ez itthon van, akkor itthon fog élni – ha ez külföldön van, akkor ott fog élni. Ha csak a pénz motiválná, akkor itthon is meg tudná azt a pénzt keresni (ár–érték arányban), ha versenyképes a tudása és a teljesítménye. Itt még előhozott a beszélgetés néhány fontos szempontot: például nem mindegy, hogy hol születnek meg a gyerekei, és hol neveli fel őket.

Pulay Gellért ismét kiemelte a korrekt információ szerepét. Sokan úgy döntenek, hogy nem ismerik se a valódi itthoni lehetőségeiket, se a valódi külföldi feltételeket. Ha csak a fizetéseket hasonlítják össze, de nem veszik figyelembe a megélhetés költségeit, a napi ingázás idejét, stb., akkor nem tudnak jó döntést hozni. Az is szerepet játszik ebben, hogy mennyi és milyen információval bombázzák az embereket. Megosztott velünk egy konkrét esetet, amikor valaki arra panaszkodott, hogy hetente 20-40 telefonhívással zaklatják fejvadászok, hogy menjen Manchesterbe dolgozni. Azt tartja lényegesnek, hogy a legfontosabb tudással rendelkező emberek itthon maradjanak.

A következő kérdésem az volt, hogy mi a szerepe a cég imázsának a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Hogy kell a cégeknek megjelenniük a mindent befedő közösségi térben ahhoz, hogy azok az emberek, akiket ők meg akarnak szerezni, hozzájuk menjenek? Tarján Gábor saját példát mondott: az ő cégük egy vágyott cég az informatikusok körében, az „Investor In People” minősítésben arany partnerséget értek el. Az emberekre hosszú távú befektetésként tekintenek, és költenek a képzésükre, vagyis a munkaerőpiacon értékesebbé teszik őket. Ugyan ez abszurdnak tűnik, de jól működik. Folyamatosan jönnek a jó képességű emberek, meg is maradnak, mert rájönnek ennek a dolognak a belső logikájára és igazságára. Ez fontos választási szempont az emberek számára. Az ő modelljük a külföld–belföld kérdést is kezeli, mert vannak külföldön dolgozó kollégáik, akik pár év kinti munka után hazajönnek. Miért? Akkor szoktak visszajönni, amikor a gyerekek születése vagy az iskolás kora jön el. A sokat szidott egészségügy és oktatás miatt jönnek haza a mérnökeik, mert itthon biztosabbnak érzik a szülést, és itt jobb iskolába tudnak járni a gyerekeik. Ez is benne van a világunkban!

Az iskolai rendszergazdák helyzetéről szólva kapcsolódott a témához Sós Zsuzsanna. Egy általános iskolában szóba sem jöhetnek a korábban említett amerikai szintű munkabérek. Ők bruttó 129 ezer forintot tudnak fizetni. Vajon mi tartja az iskolájában a rendszergazdát? Három év alatt négyet fogyasztottak el belőlük. Az első Ausztriába ment, ahol nem informatikával foglalkozik, hanem egy autókölcsönzőben hozza-viszi az autókat. A másodikról előre tudta, hogy nem marad sokáig, mert főiskolai végzettsége volt. Amint adódott jobb ajánlata, azonnal lépett is. A harmadik nagyon fiatal, kezdő és lusta volt, aki alig várta, hogy beválogassák egy microsoftos programba, ahova kezdőket kerestek. Ő mondta a következő rendszergazdának a felvételi interjún, hogy fogja fel ezt a munkát jó szakmai gyakorlatnak. Arra valóban jó az iskola, hogy sok mindent megtanuljon. A mostani már egy éve van náluk, és bármikor dönthet úgy, hogy elmegy. A meglepő az, hogy erre a rosszul fizetett állásra is hamar vannak jelentkezők, és válogatni lehet az alkalmasokból. Talán az iskola jó hangulata vonzza és tartja ott őket… Úgy látszik az imázsnak fontos szerepe van!

Koltányi Gergely cége azzal a problémával küzd, hogy nehezen talál szenior fejlesztő és architect pozíciókba embereket. Mit tehetnek ilyenkor? Azt kell sugározni a cégről, jó hely, érdemes oda menni dolgozni. Mégis vigyázni kell az imázzsal, mert óriási csalódás, amikor a csokit kibontva kiderül, hogy belül egyáltalán nem olyan, mint a csomagolás ígérte. A munkáltatónál az egyik legfontosabb dolog a hitelesség. A jó kommunikációnak része, hogy a potenciális jelölt alaposan meg tudja nézni a céget, hozzájusson a döntéséhez szükséges információhoz, és ne csak a nagyszerű marketing kampányhoz. Ma már pillanatok alatt tud a LinkedIn-en kapcsolatba lépni korábban ott dolgozott kollégákkal, és ellenőrizni tudja a marketinges imázs valóságtartalmát. Az utolsó próba, aminek meg kell felelni, az amit végül ott talál a dolgozó. Legyen a munkahely az „első otthon”, ahova jó bemenni az emberi közeg, a felszerelés, a „feeling” és a célkitűzések miatt. Legyen meg a bizalom és az önállóság – ezek megfelelő vezetési kultúrát követelnek. A jó csapat fontosságát azzal illusztrálta, hogy náluk egy olyan 15 fős fejlesztői csapat van, akik tizenöt éve dolgoznak együtt. Együtt mozognak, együtt váltanak munkahelyet. Pénzzel nem lehet szétbontani a csapatot, mert nekik többet ér az, hogy együtt úgy végzik a munkájukat, ahogy az szerintük jó, mint plusz százezer forint.

A munkáltatói imázs akkor is létezik, ha nem foglalkozunk vele, csak akkor nem mi alakítjuk. Az alakításához tudnunk kell, hogy mi a célcsoportunk, és őket milyen szempontok érdeklik. Nem az a kérdés, hogy szükséges-e a munkáltatói márka, hiszen minden cégnek van, legfeljebb nem tud róla.

A végén a közönség soraiból is kaptunk egy kérdést: Ha az iskola nem képes arra, hogy az élethosszig tartó tanulás megtanítására, nem képes a digitális esélyegyenlőtlenségek kiegyenlítésére, nem képes motiválni, nem képes jó mintákat adni, akkor miért nem gondolkodunk azon, hogy csukjuk be a kaput? Mi lenne az az álom, ami a közoktatásban megfelelő lenne? Mit tesznek a jelenlévők, hogy a középosztály és az új eszközöket magának megengedni nem tudók közötti különbség ne nőjön, hanem csökkenjen?

Gazdag Ferenc szerint ezeket a problémákat egyesével lehet kezelni, és mindenkinek azt kell eldöntenie, hogy ő személyesen mit tud tenni. Saját példája: hat éve támogat egy halmozottan hátrányos helyzetű cigány ikerpárt, akik most 32 évesek, jóindulatúak, de keveset tudnak – őket próbálja a digitális világa bevinni. Emellett foglalkozik gyerekekkel, akiket megpróbál kíváncsivá tenni. Nem a KLIK, nem az iskola, nem a vállalat tud valamit tenni, hanem az igazgató, a vezérigazgató viszi végig a szervezeti kultúrában. A tanárnak kell jól csinálnia – tőle még egy egyébként rossz iskolában is lehet tanulni és motivációt kapni. Egy vállalatot egy kis mag (17%) meg tud változtatni!

Sós Zsuzsanna álma a közoktatásba: pénz. Eddig az önkormányzat volt az iskola működtetője, és elég sok támogatást kaptak. Januártól a KLIK lesz, és fél attól, hogy ez a forrás kevesebb lesz vagy elvész. A túlélésért küzdenek, és abban reménykednek…

A túlélésért küzdő iskolában, a túlélésért küzdő tanároknak arra már nem jut energiájuk, hogy folyamatosan tanuljanak, kutassanak, és ne csak azt tanítsák a gyerekeknek, amit már tudnak. A kérdésre válaszolva, Koltányi Gergely szerint az nem kérdés, hogy mindenkinek van-e álma, de az igen, hogy van-e közös álmunk. Mit akarunk együtt elérni a magyar oktatási rendszerben?

Ez záró kérdésnek jó is volt…

Élethossziglan

Meddig tart az élethosszig? Mitől lesz és milyen lesz?

Folytatom a múlt héten kezdett beszámolómat az INFOTÉR konferencián rendezett kerekasztal-beszélgetésről, amin több szakterület hozzáértőivel elemeztük az informatikai képzés és munkaerőhelyzet jelenét és jövőjét. A téma szerteágazó, és nyolcvan perc nem elég minden részlet alapos kifejtésére, de elhangzott sok értékes gondolat, amit érdemes megörökíteni.

visz-infoter-15056471_1287543941264730_6994166534630521008_n

A kompetenciákkal és a valóban lényeges elemek keresésével kezdtünk – ezekben nem voltak egy véleményen a résztvevők, mint ahogy később az oktatás tartalmában és módszereiben sem. Vajon a további kérdésekben mekkora lesz az összhang? Mindjárt meglátjuk…

A módszerek és a tartalom mellett nagyon fontos a kontextus, hogy hova érkezik a tudás – hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely. Már a gyerekek szintjén is óriási különbség van a szociális hátterükben, értékrendjükben, tapasztalatukban – a felnőttek esetében még nagyobbak a különbségek, és még nehezebb a változtatás. Nem is lehet összehasonlítani annak a gyereknek a helyzetét, aki az „anyatejjel szívja magába” ezeket a technikákat, és otthon minden sarokban egy táblagépet lát, egy mélyszegénységben élő gyerekével, aki eddig csak osztálytársánál látott ilyet. Egészen másképp tudja fogadni és feldolgozni az új ismereteket a két gyerek! Itt az iskolának fontos feladata a különbségek kezelése. Hogyan tud az iskola azoknak is megfelelni, akiknek még egyáltalán nem mindennapi élmény a digitális eszközökkel való találkozás, és azoknak is, akiknek a 2-3 éves eszköz már elavult, és nem akarják használni? Az lenne az ideális, ha az iskola eszközökben, programnyelvekben széles portfóliót tudna biztosítani, amiből mindenki (egyéni mentorálás mellett) választhatna. Ehhez szemléletváltás kellene.

Ehhez kapcsolódóan kérdeztem meg a beszélgetőtársaimtól, hogy szerintük az iskola képes-e felkészíteni a gyerekeket az élethosszig tartó tanulásra. Meglehetősen egybehangzó „nem” volt a válasz. Ezt támasztotta alá Tarján Gábor, aki a munkahelyén mérnökökkel dolgozik, akiknél elemi igénynek tűnne a rendszeres önképzés. Kevés kivételtől eltekintve nincs „beléjük égetve” ez az igény.  Inkább csak a megfelelésre törekszenek, és csak a megkövetelt minősítések megszerzésével foglalkoznak. Családapaként szerzett tapasztalatait is megosztotta velünk. A gyerekei az oktatási rendszertől teljesen független térben mozognak, és egymástól is nagyon különböznek. Az egyiket úgy kell leállítani, hogy ne akarjon még több információt magába szívni minden nap, mert a feldolgozására is kellene idő, míg másik a minimumra játszik. A látásproblémával élő gyerek segítése meg egy egészen más kérdés – az ő támogatásában is nagy szerepe van az informatikának. Gazdag Ferenc azt hangsúlyozta, hogy ez nem csak az iskola feladata. Nagyon fontos a családi háttér, ami az inspirációt adhatja. Itt nem a család anyagi helyzete a lényeges, hanem az élethez, a munkához való hozzáállás. Ha jó példát lát otthon, akkor a technikai lyukakat hamar be tudja tömni. Másrészt, hiába indul sok otthonról kapott tudással a gyerek, ha elkényelmesedik, nem tesz erőfeszítéseket.

Boda József egy másik szemponttal egészítette ki az eszmecserénket. Látta reggel hatkor a munkásokat a gyárba szállító buszt, akik most boldog emberek, mert van munkájuk, de néhány év múlva esetleg már nem lesz – ezt mondja minden előrejelzés. Nem fogják tudni elsajátítani azokat a kompetenciákat, amik 8-10 év múlva kellenek majd a gyárakban. Nekik is szükségük lenne az élethosszig való tanulás attitűdjére, hogy legyen lehetőségük dolgozni. Ezt gyerekkorban kell elkezdeni, mert nagyon valószínű, hogy egy mai gyerek az élete során 4-5 különböző dologgal fog majd foglalkozni. Az ehhez szükséges tudás egy részét felnőtt korában kell felszednie. Annak a világnak vége van, amikor egy megszerzett végzettségből élete végéig megélhetett az ember!

A kedvcsinálás fontosságát hangsúlyozta Pulay Gellért, aki szerint ez nem feltétlenül a szülők feladata, hiszen a gyereknek sok esetben máshoz lenne kedve, mint amivel a szülők foglalkoznak. Az iskola helyzete viszont nagyon nehéz, ha 45 percben harminc gyereket kellene mentorálni. Itt nagyon fontos, hogy mit tanítunk, és mit tanítunk először. Visszatérve az informatikai munkaerőhiány örökzöld témájára, megosztotta velünk, hogy felmérések szerint évfolyamonként tízezer olyan gyerek van, aki elvileg alkalmas lenne erre a pályára. (Megjegyzés: évente háromezret képezünk informatikusból.) Hogyan tudnánk mind a tízezernek kedvet csinálni, azoknak is, akik szociális hátterük és meglévő tudásuk alapján ma nem látszanak esélyesnek? Gazdag Ferenc itt ismét a család fontosságát emelte ki, mert szerinte az nem fontos, hogy a szülők mivel foglalkoznak, mihez értenek – a hozzáállásuk, a példájuk fontos. Megosztotta velünk egy érdekes élményét a kedvcsinálással kapcsolatban. Az előbb említett elkényelmesedett, a meglévő tudásából az iskolában jól „megélő” gyereket is lehet motiválni. Ugyan az iskolába menéshez nem lehet 6:20-kor felkelteni, amikor a VISZ programozó táborba lehet menni, már 5:40-kor türelmetlenkedik, mert indulna már. A lényeg a kíváncsiság, az előrelépés, a tanulás igényének felkeltése!

A következő nagy felnőttképzési program témája az legyen, hogy hogyan csináljunk kedvet a gyerekeinknek bármihez! Azt tudjuk, hogy kedvet kell csinálni, de mi a módja? Koltányi Gergely egy viszonylag egyszerű választ is adott a saját kérdésére. A gyerekek mintákat követnek. Így lehet olvasásra és bármi másra rászoktatni a gyerekeket. Ha mást mondunk, mint amit lát tőlünk, akkor csak kinevet minket.

Itt a munka és a tanulás egymáshoz való viszonyát kezdtem el feszegetni. Ez szorosan kapcsolódik az élethosszig tartó tanuláshoz. Hogy is néz ez ki Koltányi szerint? A gyerek először otthon, a családban tanul meg sok mindent. Utána az iskolában és a felsőoktatásban főállású tanuló lesz, majd egyszer csak elkezd dolgozni. Ez ma kicsit másképp van, mert már egyetem közben elkezdenek dolgozni a fiatalok. Sokszor az első évtől kezdve munka mellett tanulnak. Valamikor fiatal felnőtt korban elkezdődik a munka és a tanulás párhuzamos művelése, ami a work-life balance problémájához hasonló. Itt az integráció lenne fontos. A problémát jól illusztrálja az előbb említett helyzet, amikor a mérnök kollégáknak nincs igényük az önképzésre, hanem csak a kötelező végzettségeket akarják megszerezni. Az elméleti motivációs fázis hiányzik nagyon. Ez lenne az, ami tanulásra, dolgok megismerésére hajtaná az embert – lényegében bárminek a megtanulására (persze az alapvető érdeklődése befolyásolja a konkrét témát). Ez a közelmúltban nem volt társadalmi igény. Az ipari forradalom idején beindult iskolai oktatásnak az volt a célja, hogy egy szintre hozza az embereket, értsenek a munkájukhoz szükséges dolgokhoz, és azt egyformán jól csinálják. Ez kellett a gyártósorra. Korábban még szükség volt az önálló akaratra – így váltak szakmájukban mesterekké a fiatalok. Így váltak tudóssá a kutatók. Maguknak kellett megkeresniük a tudást és azt, akitől tanulhattak. A mai társadalmi rendszer és az iskolarendszer még az ipari forradalom utáni helyzetet tükrözi. A mintát követő gyerek vajon látja-e az iskolában sem a tanáron azt az elképesztő kíváncsiságot? Megosztja a tanár a saját tanulni vágyását a gyerekkel? Ad mintás a tanulásra az érdeklődésre? Kutat, tanul a gyerekekkel közösen?

Oda vezetett a közelmúlt oktatási rendszere, hogy a ma dolgozó felnőttek többsége csak akkor tanul, ha muszáj. Ez a jelentős többség. Vannak, akikben szülői vagy más minta alapján kialakult az elméleti motiváció, a belső hajtóerő, hogy tanulni akarjon. Ők úgy élik az életüket, hogy akár a munkája közben is nyelvet tanul, podcastokat hallgat, internetről tanul. Náluk ezzel nincs probléma. A megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben már csak egy alapvető kompetencia van Koltányi szerint – ez az alkalmazkodó képesség. Képes vagyok viszonylag gyorsan tanulni? Ez az új követelmény, és nem a korábbi norma, a gyártósornak vagy az egyetemi kimeneti követelményeknek való megfelelés. Az oktatásban tisztázni kell, hogy a tanuló vevő, vagy elszenvedője a tanítási folyamatnak.

Aki egész nap dolgozik, a megélhetésre keres, és nem tud közben tanulni, egyszer csak azt veszi majd észre, hogy kiszalad alóla a gyár. Ahol az innováció van a középpontban, ott nem azt nézik, hogy mit tudsz, hanem hogy milyen gyorsan tudsz valamit megtanulni. Ebben – Koltányi szerint – a cégek egyáltalán nem segítenek a munkavállalóknak. A céges képzések tömege csak teljesítendő feladat, esetleg juttatás. A céget nem érdekli a munkavállaló alkalmazkodó képességének fejlesztése.  A munka és a tanulás integrációja az új kihívás. Ettől függ, hogy lesz-e munkánk a jövőben.

Vajon ebben segít-e a digitális átállás? Mi annak a szerepe a munka és a tanulás integrációjában? Ezzel a kérdéssel folytattuk, és ez következik a jövő héten. Remélem, sikerült felkelteni az érdeklődésedet, Kedves Olvasó. Várunk jövő csütörtökön is!

Álom és valóság (kompetenciák)

Két hete volt az INFOTÉR konferencián egy érdekes kerekasztal-beszélgetés a jövő nemzedék kompetenciáiról, amit szerencsém volt vezetni. Nagyszerű beszélgetőtársaim voltak, akik az oktatás és a munka világának sok területéről hozták tapasztalatukat.

A beszélgetést a Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szervezte. Erről a beszélgetésről írok ma és a jövő héten (talán még a következőn is), és remélem, olvasóim is találnak benne érdekességeket. A minket helyben nézők és hallgatók jól tűrték, hogy egy kicsivel tovább beszélgettünk a tervezettnél – nem szaladtak rögtön ebédelni. Vegyük ezt értékítéletnek!

2016-infoter-img_1130

Hadd kezdjem a beszélgetőtársak bemutatásával! Itt csak a neveket írom le, de a részletesebb bemutatást sem akarom megspórolni. Itt található.

  • Boda József
  • Gazdag Ferenc
  • Koltányi Gergely
  • Pulay Gellért
  • Sós Zsuzsanna
  • Tarján Gábor

Amikor az informatikának a közoktatásban elfoglalt helyéről kezdünk beszélgetni, érdemes tisztázni, hogy tantárgyról vagy tantárgyaktól független készségekről beszélünk.

Általános iskolában tanító beszélgetőtársunk (Sós Zsuzsanna) adta meg az alaphangot azzal a véleményével, hogy az általános iskolában, ahol az egész kezdődik, mindenképpen szaktárgyként is meg kell jelennie az informatikának. Önálló tantárgyként az ötödik évfolyamon kezdik tanítani, de a tanterv fontos kompetenciának tekinti, ezért tantárgyak sokaságában jelenik meg, akár már alsó tagozaton is. Korosztályonként másként kell foglalkozni vele. A kötelező tananyagban szerinte felső tagozaton kell csak elkezdeni, de az iskolájában éppen most indul egy program, ami lehetővé teszi, hogy szabadon tervezhető órakeretben akár már elsőben elérhető legyen az informatika a szülők igényei szerint.

Itt Koltányi Gergely mindjárt előhozta azt a fontos (és sokszor nem eléggé tisztázott) kérdést, hogy miről is beszélünk, amikor informatikát mondunk. Melyik részéről van szó: a digitális készségek használatáról, üzemeltetésről, fejlesztésről, tervezésről? Éppen ennek a tisztázatlansága szokta azt okozni, hogy elbeszélünk egymás mellett. Itt abban maradtunk, hogy nem csak egyik vagy másik részéről lesz szó, hanem igyekszünk mindegyikre kitérni.

A kompetenciák kérdésében Gazdag Ferenc adta meg az alaphangot azzal a jó párhuzammal, hogy elsőben az írás is tantárgyként jelenik meg, amikor megtanítják írni a gyerekeket. Ehhez mindjárt kapcsolódott az a kérdés is, hogy a gépelés vajon digitális kompetencia-e, amit meg kell tanítani a gyerekeknek, vagy rájuk bízzuk, hogy megtanuljanak egy ujjal pötyögni a billentyűzeten. Még az se egyértelmű, hogy min: billentyűzeten vagy képernyőn. Szerinte ez olyan kompetencia, ami nem az informatika körébe tartozik, hanem ahhoz szükséges, hogy létezhessünk. Hasonlóan fontos kompetencia (lenne) a digitális biztonság alapjainak ismerete. Már akkor megtaníthatnánk ezt a gyerekeknek, amikor kisiskolás korukban először lesz valamilyen saját eszközük. A jó jelszó kiválasztását, és annak titokban tartását már nekik is el lehet magyarázni, ők is megértik (és akkor kevesebb olyan felnőtt lesz a világban, akinek ez nem természetes). Ez is egy olyan alapkészség, ami az informatikai eszközök használatához szükséges!

A nagy és gyors változások fényében Koltányi Gergely megkérdőjelezte, hogy a mai számítógép-vezérlési módszereket (billentyűzet, egér, tapizás) valóban kell-e alapkészségként tanítani a közoktatásban. Milyen messzire vagyunk a hangvezérléstől?

Koltányi szerint valami sokkal fontosabbra kellene gondolnunk, amikor az informatika alapkészségeiről beszélünk. A logikus, algoritmikus gondolkodás képessége lenne az alap. Az, hogy milyen szoftverrel, milyen eszközön, milyen beviteli rendszerrel, milyen alkalmazással dolgozunk, inkább korlátozó tényező a gondolkodásban, mert ezek pillanatnyi állapotok. A digitális világban való jártasság megszerzéséhez inkább a gondolkodás fejlesztése lenne szükséges. A versek algoritmizálását (vagyis szabályok szintjén való elemzését) hozta fel példaként. A szabályok és a logika keresése, az erre való igény felkeltése lenne szerinte fontos a közoktatásban. Azt az alapot kell megtalálni és megtanítani, ami az eszközök és szoftverek területén előttünk álló nagyon gyors változáshoz való alkalmazkodást teszi lehetővé. Öt év múlva talán már nem is lesznek azok a dolgok (pl.: gépelés, biztonsági beállítások), amikről manapság beszélünk.

Ehhez kapcsolódva Gazdag Ferenc egy nagyon fontos, és tulajdonképpen nem is csak ide tartozó, készséget hozott szóba. Legyen képes valamire figyelni, azt azonnal megérteni, és jegyzetelni. Itt mindegy, hogy kézzel vagy géppel. Ő éppen géppel szokott előadásokon és megbeszéléseken jegyzetelni, de a technika nem lényeges. (Ha szabad itt közbevetnem: magam is nagyon hasznosnak találom, hogy konferenciákon az előadással egyidejűleg tudok jegyzetelni. Ezt nem helyettesíti az, hogy utólag elküldik a prezentációkat. Jó előadók esetében éppen az a lényeg, amit mondanak – azt kell jegyzetelni.) Aki ezt tudja, az versenyelőnyben van az oktatásban és a munkában is, ezért érdemes megtanítani – az eszközöktől függetlenül.

Boda József is egyetértett azzal, hogy bizonyos alapokat mindenképpen meg kell tanítanunk, akár sejtjük, hogy mi lesz öt év múlva, akár nem. Ezen túlmenően, viszont el kell dönteni, hogy a konkrét ismeretek és technológiák közül mit tanítsunk. Az általa vezetett cég programozókat képez, ezért náluk a programozás van középpontban, de azt látja a munkaerőpiacon, hogy más téren is hiány van: a gazdaságinformatikai és az üzleti informatikai területeken. Ezeken a területeken komplexebb informatikai tudásra van szükség, nem csak programozásra. Figyelni kell arra, hogy ne billenjen át a mérleg, ne csak programozókat oktassunk!

Mit tanítsunk az iskolában? Egyértelműen a felhasználást! A programozás sokak számára egy misztikum, és ezzel a gyereke is így vannak. A nagyobb gyerekeknél ez varázsszó, ezért a vonzóak programozó táborok. Az iskolában az alapokat kell megtanítani, az írás, olvasás, számolás mindig szükséges képességek lesznek Sós Zsuzsanna szerint. Az új eszközöket, például a digitális táblát itt is nagyon jól tudják használni, például az íráselemek tanításában.

Itt mindjárt felmerül a kérdés, hogy mi van az iskolai informatikai rendszerekkel, kik és hogyan üzemeltetik, mennyire jól működnek. A gyerekek egyik első találkozása az informatikával az iskolában van, és a kezdeti élmények meghatározók lehetnek. Az informatika tanításának egyik problémája az, hogy a gyerekek sokszor a tanárok fölé nőnek, többet tudnak náluk. Ehhez kapcsolódott Tarján Gábor (mint iskolás gyerekeket nevelő apa), aki szerint egyáltalán nem készségközpontú az oktatás. A gond a technológiai lemaradással kezdődik. Ez ott kisebb, ahol egy-egy szülő hozzá tud járulni adománnyal az iskola informatikai felszereléséhez. A gyerekek sok esetben az iskolainál 3-4 generációval frissebb eszközökkel ülnek a padban, és ezt a tanár gyakran azzal kezeli, hogy tiltja a saját eszközök használatát. Még a meglévő modern eszközökkel (pl.: digitális táblák) sincs minden rendben, mert csak az eszközök beszerzésén volt a hangsúly, azzal senki sem törődött, hogy meg is kellene tanítani a pedagógusokat a használatukra. Hiányzik az ezekre fejlesztett tartalom is, vagy nem a korosztálynak megfelelő logika lapján épülnek fel a tananyagok, így nem vált ki érdeklődést a gyerekekből. Ezeken a területeken komoly fejlesztésekre van szükség!

A szakemberhiány orvoslásának egyik hatásos módja az, amikor szakmaként tekintünk a programozásra, és ennek megfelelően oktatjuk. Ezzel kapcsolatban kérdeztem Boda Józsefet, aki egy alternatív felnőttképzési modellben foglalkozik programozók oktatásával. Mint a többi szakmát, ezt is gyakorlatra fókuszálva kell oktatni, és utána lehet elmagyarázni, hogy miért úgy működik, ahogy. Ez a szokásos szakmatanítási módszer, és jól működik a programozás oktatásában is. Náluk hagyományos frontális oktatás, amikor kint áll az oktató, és a tanulók a monitorok mögött ülnek, egyáltalán nincs. Erre valójában nincs is szükség, mert olyan jó tananyagok érhetők el, amiknél nem is tudnának jobbat csinálni. Ez az oktatás minden szintjén igaz: soha nem látott mennyiségű, kedvcsináló, élvezetes anyag áll rendelkezésre minden területen (nem csak a programozásban). Ezeket használva, a saját tempójában szeri meg a tudást a diák, és a saját tempóban megszerzett tudás sokkal jobban beépül. Ez nem azt jelenti, hogy el lehet engedni a diák kezét, hanem követni kell, hogy hol jár, és segítséget kell adni neki, ha elakad, de alapvetően rá kell bízni a tempót.

A felnőttek oktatásával szembeállította Gazdag Ferenc azt, hogy a gyerekeket előbb meg kell tanítani a logikus gondolkodásra, a feladat végiggondolására, lépésekre bontására. Ebben szüksége lehet szöveges leírásra vagy folyamatábrára is. Ezt számítógép nélkül is lehet! Saját szakközépiskolai tanulmányaiban azt tapasztalta, hogy így jól és hatékonyan dolgozó programozókat lehetett képezni. Később, amikor egyetemen tanított, azt látta, hogy a gondolkodás módszerét kellett először megtanítania a hallgatóknak. Erre mielőbb meg kell tanítani az embereket. Utána az már majdnem mindegy, hogy milyen eszközzel dolgoznak.

Koltányi Gergely a generációs problémákra hívta fel a figyelmünket ezen a ponton. Ha nincs gyors sikerélmény, akkor hamar eltávolodik a fiatal a témától! Meg kell találni az egyensúlyt. Ma már nem lehet egy éven keresztül folyamatábrákat rajzoltatni a tanulókkal. Nem véletlen, hogy ő jegyezte ezt meg, hiszen a „játékosítás” az egyik szakterülete, aminek ez lényeges eleme.

Kedves Olvasó! Sokáig tartott még a beszélgetés, és érdekes újabb témák jöttek szóba. A jövő héten ott folytatom, hogy milyen kontextusban oktatunk, milyen értékrendű és tapasztalatú gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozunk. Nagyon sokat számít, hogy otthon minden sarokban egy táblagépbe botlik a gyerek, vagy még sose foghatott a kezébe ilyet.

A kerekasztal-beszélgetés nagyszerű csapata (INFOTÉR 2016)

Boda József

a Codecool programozó iskola egyik alapítója. Azon dolgoznak, hogy olyan tehetséges fiatalok számára nyújtsanak IT karrierlehetőséget, akik korábban még nem programoztak. Jelenleg három iskolájuk van: Miskolcon, Budapesten és Krakkóban. 5 éven belül 10-12 további iskolát szeretnének indítani Európában.

Gazdag Ferenc

Gazdag Ferenc, Magyar Államkincstár IT elnöki tanácsadója. Korábbi munkái során vezető részt vállalt az IVSZ felhő fogalomtár kidolgozásában, a Kormányzati felhő létrehozásában és több, gyógyszeripari cég informatikája korszerűsítésében, kiemelve a kritikus rendszerek virtualizációját. A Vezető Informatikusok Szövetségében részt vesz a képzéssel, oktatással kapcsolatos munkáinkban.

Koltányi Gergely

Képzési és fejlesztési tanácsadó. Szakterülete a felnőttképzés, vállalati képzés, továbbképzés, valamint a digitális technológiák alkalmazása a képzési és fejlesztési programokban.Jelenleg a digitális képzést és fejlesztést terjeszti hazánkban mint a Learning Works stratégiai tanácsadó cég társalapítója és tanácsadó partnere. Rendszeresen publikál és tart előadásokat és szemináriumokat képzésfejlesztéssel, képzési trendekkel és az online tanulás világával kapcsolatban.

Pulay Gellért

10 éve foglalkozik HR tanácsadással, elsősorban az informatikai szektorban, 4 éve saját céget építve. A drasztikus erőforráshiányt és annak folyamatos növekedését látva, egy új kezdeményezést indított az elvándorlás megállítására, az IT szakemberek visszacsábítására és az IT szakma népszerűsítésére.

Sós Zsuzsanna

a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója. Az iskola székhelyére és tagintézményébe 880 tanuló jár, 90 pedagógus dolgozik velük. KLIK által fenntartott, jelenleg még a Kőbányai Önkormányzat által működtetett alapfokú oktatási intézmény, melyben magas szintű oktató-nevelő munka folyik. A kerület egyik legnépszerűbb iskolája, kimagasló kompetencia mérési eredményei is a legjobbak közé emelik. Tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértőként az oktatás más szintjeire, és színtereire (Budapesten kívül) is rálátása van Zsuzsannának.

Tarján Gábor

több sapkában van most közöttünk:

  • a Metropolitan Egyetem Executive MBA for IT szak szakvezetője
  • a MagiCom Kft. ügyvezető partnere (bizonyos IT outsourcing szolgáltatások szolgáltatásvezetője elsősorban CISCO közeli technológiák esetében multinacionális környezetben)
  • apa három gyermekkel a közoktatásban és a felsőoktatásban (19 éves fiú – most lett egyetemi polgár és non IT BSc-ért megy, 17 éves lány – gimnazista, 13 éves lány – speciális látássérült általános iskola)

.

.

Tanulás vagy munka? Tanulás + munka? Munka = tanulás?

Hogyan tudják az informatikát használó vállalatok támogatni az informatika oktatását? Mire van szükségük az iskoláknak és az egyetemeknek?

Ma folytatom a múlt héten elkezdett írásomat a VISZ INFOHAJÓ konferencia kerekasztal-beszélgetéséről az utánpótlás-nevelés témakörében.

ashs-teacher-and-studentsEljutottunk az egyetemekig: Mi a szerepük ebben a folyamatban? Hogyan tehetik vonzóvá az informatikus pályát? Dr. Szabó Zoltán érdekes külföldi példát mondott el: egy stadionba gyűjtötte össze egy vidéki egyetem az összes harmadéves alapszakos hallgatóját, és kiállításon mutatták be az abban az évben külső cégekkel együtt megvalósított projektjeiket. Ennek nagy sajtónyilvánossága volt, és néhány száz általános iskolás gyereket is elvittek oda. Nekik játékokon keresztül mutatták be, hogy a computer science milyen szexi dolog. A gyerekek ezt „megvették”, és majd jelentkezni fognak informatikát tanulni a felsőoktatásban. Nálunk sokan egyáltalán nem tudják, hogy az informatika micsoda, sőt a jelentkezés után, elsősként is csak nagyon halvány elképzelésük van, hogy mi is ez és mit lehet vele csinálni. Jó lenne a karrierlehetőségekkel kampányolni itthon is!

A hosszú távú lehetőségeken túlmenően az is fontos, hogy az oktatás minden szintjén legyenek változások. Szabó Zoltán tapasztalata szerint egyre gyengébb az az „anyag”, amit a felsőoktatás kap. Ez nem azért van, mintha a mai fiatalok gyengébbek lennének. Mások, másképp kell tanítani őket, más módszerekre van szükség. Erre sem a középfokú oktatás, sem a felsőoktatás nincs felkészülve. Léteznek azok a módszertanok, amikkel előre lehetne lépni (játékosítás, e-learning), de használni kellene ezeket. Sokkal kevesebb egyoldalú információátadás (előadás) kellene, hiszen annak jelentős részét el tudnák olvasni a hallgatók, és az oktatónak csak a saját tapasztalatát, gyakorlati ismereteit kellene elmondania.

Kapcsolódjon be a piac az oktatásba! Szabó Zoltán sok lehetőséget lát erre a felsőoktatásban. Nem csak arra van szükség, hogy vendégként megjelenjenek a tapasztalt szakemberek, hanem a hallgatók aktív foglalkoztatására is. Jó feladatokat, valódi komoly projekteket kell adni a gyakornokoknak! Már az alapszakos hallgatókkal is jók a tapasztalatok a nagy tanácsadó cégeknél. A legjobbak gyorsan elkelnek már a képzés alatt. Tovább lehetne fejleszteni ezt a gyakorlatot, hogy a szakdolgozatokat valódi gyakorlati témákból írják, ne elméletből.

A piac és a felsőoktatás szorosabb kapcsolata segítene az egyetemeknek a jobb, hasznosabb tananyag kialakításában, és be tudná hozni a legfrissebb műszaki fejlesztéseket is. Szűts Ildikó tapasztalata az, hogy az egyetemi diákszervezetek megkeresnek vállalatokat azért, hogy nagy komplex projektekben vehessenek részt a hallgatók. Azt javasolja, hogy a cégek proaktívan keressék meg a diákszervezeteket, ha vannak erre alkalmas projektjeik. Ez is egy módja a legjobb munkaerő megszerzésének! Csudutov Csudinka javasolta, hogy a most aktuális és fontos digitális átállásban támaszkodjanak a vállalatok a diákokra, akik sokkal jobban érzik ezt, mint az idősebbek. Nekik lennének (sőt vannak is) javaslataik!

Érdekes szempontra hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely: azt emelte ki, hogy mi magyarok főleg az empatikus személyiségtípusba tartozunk, ezért meg kell szeretnünk azt, amivel foglalkozni akarunk. A kívülállók számára az informatikát az óriásplakátokon túl „IT celebekkel” is vonzóbbá lehetne tenni. Nos, hol vannak ezek a celebek?

A dolgok megszeretéséhez az is hozzásegít minket, ha alaposan meg tudjuk ismerni a működését, magunk tudjuk létrehozni, megcsinálni. A barkácsolás azért veszített a népszerűségéből, mert a mai, informatikával működő eszközöket nem lehet szétszedni, megnézni és megérteni a működésüket, majd szerelgetni. A szoftverek és a számítógépek nem ilyenek. Nagyon nehéz felkelteni az érdeklődést valami iránt, aminek a működését nem tudjuk megismerni.

Hogyan befolyásolja a digitális átállás, amiről mostanában olyan sokat hallunk és olvasunk, az oktatással és a továbbképzéssel kapcsolatos igényeket és lehetőségeket? Amellett, hogy kevesebb frontális képzés és több e-learning kellene, hagyni kellene, hogy a hallgatók maguknak alkossanak képet a dolgokról. A mai „libatömés” se nem élvezetes, se nem eredményes – mondta Koltányi Gergely. A digitális eszközök Magyarországon iszonyúan kis mértékben terjedtek el. A meglévő e-learning is lényegében prezentációk és tankönyvek elektronikus átadását jelenti. A valóban erre tervezett, interaktív és játékos oktatási anyagok aránya elhanyagolható. Sokkal többet lehetne, kellene tenni ezen a területen, és az oktatóknak valóban élményt kellene adniuk, mert az élmény fogja meghatározni az érzelmi kötödést, ahhoz amit tanulunk. Ha kialakul ez a kötődés, akkor nem kell külső motiváció (vizsgakényszer vagy jövőbeli karrier), hanem a belső motiváció hajt a tanulásban.

Ha a munka közbeni tanulásra gondolunk, fontos figyelembe vennünk azt, hogy nem az a lényeges, amit ma tudunk, hiszen senki se tudja megmondani, hogy 2-3-5-10 év múlva milyen tudásra lesz szükségünk. Az alkalmazkodásra és a tanulásra való képesség fogja meghatározni a sikerességet – mondta Koltányi Gergely. Ha valakinek széles látóköre van, ha képes többféle tudományterületről proaktívan kombinálni a tudást és így innovációt létrehozni, akkor tud első lenni, és a kezdeti nagy hasznot learatni. Aki az előzőt másolja (reaktív), annak kevesebb sikere lesz. Ez a munka közbeni tanulás lényege: nincs külön a munka és külön a tanulás. Korábban az volt a gyakorlat, hogy időben és helyileg is elkülönült a képzés és a munka egymástól. Főleg az informatikában igaz, hogy a tanulás a munkába integráltan történik, hiszen néhány havonta kell valami nagyon újat megtanulnunk. Minden nap szükség van arra, hogy újat tanuljunk, leszűrjük és rendszerezzük a tapasztalatainkat. Hasonló jelenség látszik az iskolai oktatásban, amikor már az egyetem első évfolyamán, vagy akár a középiskolában valódi feladatot végeznek a diákok, és így gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ez egy új fajta tanulási stílus és életstílus, amit az iskolában lehet elkezdeni.

A munka közbeni tanulásra hozta példaként Csudutov Csudinka azt a nagy nemzetközi informatikai szolgáltató központot, ahova nem informatikusokat, hanem nyelvtudással rendelkező bölcsészeket vesznek fel. A szükséges szakmai tudást a cégnél szerzik meg. Ezt az irányzatot erősítette meg Szűts Ildikó, amikor elmondta, hogy nincs időnk kivárni, amíg a hiányzó 22 ezer informatikust a felsőoktatás (vagy akár egy OKJ-s képzés) kiképzi. Alaposan át kell gondolni, át kell alakítani a kezdeti munkaköri követelményeket. Utána munka közben lehet megszerezni a szükséges speciális tudást.

Beszéltünk arról is egy keveset, hogy mi a cég imázsának a szerepe a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Nem elsősorban annak, amit a cég magáról hirdet a Facebookon, hanem annak, hogy a céget ismerő emberek mit mondanak a cégről. Ezzel kapcsolatban Szűts Ildikó egy friss hazai kutatás alapján mondta, hogy a válaszoló cégvezetőknek csak 12%-a tartja vonzónak a saját munkáltatói márkáját. Ez katasztrofálisan alacsony arány! Ma már nem az a munkáltatói márka szerepe, mint pár évvel ezelőtt, amikor azt gondolhatta a munkáltató, hogy ő választ a munkaerőpiacról. Ma ez fordítva van! Egészen másfajta módszerekkel kellene dolgozniuk ebben a helyzetben a cégeknek.

Pulay Gellért közösségi terekkel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg velünk. Akárcsak a B2B szektorban, itt se lehet eredményt elérni ismertség nélkül. Sőt azt is fontos tudni, hogy a célközönségünk honnan tájékozódik. Tudjuk, hogy az emberek általában a Facebookról szerzik az ismereteiket, de igaz ez vajon az informatikusokra is? Fontos szerepe van az időzítésnek is: ha tudjuk, hogy a legjobbak az egyetem első évében elkelnek, akkor még az első év előtt kell megmutatkoznunk neki. Nem elég az ismertség, a hitelesség is kulcs! A potenciális jelentkező meg fog keresni pár embert, aki korábban a cégnél dolgozott, és rajtuk keresztül fogja ellenőrizni, hogy igaz-e mindaz, amit a cég állít saját magáról. Így hamar kiderülnek a valótlanságok. Ha már megszereztük az embert, meg is akarjuk tartani. Itt mi a fontos? Ismerni kell az embereink igényeit, a nekik személyesen fontos „üzenetet”, oda kell figyelni rájuk! Valóban a csúszdára van szükség az irodában, vagy inkább a kiszámítható jövőre? Pulay egyik ügyfelénél nulla az IT-s elvándorlás, és ezt azzal érték el, hogy havonta tisztázzák a dolgozókkal az elvárásokat és az ígéreteket (amiket be is tartanak). Vissza a közösségi terekhez: az is kell, hogy emlékezzenek ránk. Ehhez a megfelelő időben és a megfelelő rendszerességgel kell szólnunk ahhoz a közönséghez, akik közül a következő 2-3 évben fel akarunk venni új dolgozókat.

Természetesen szóba került az elvándorlás és a külföldi munkavégzés is. Pulay szerint nincs óriási technológiai lemaradás, hiszen „kis németországok” vannak itthon, ahol ezres nagyságrendben alkalmaznak német cégek embereket technológiailag igényes területen. Az IT-s fizetésben sincs nagy lemaradás. Ezzel együtt népszerűbbé is kell tenni a magyar piacot, mert külföldön még nagyobb a hiány, és nagy az elszívás.

Csudutov Csudinka tapasztalata szerint igenis van technológiai lemaradás. A német bankokhoz képest talán nincs, de angol cégektől olyan szaktudásra vonatkozó igényeket kapnak heti rendszerességgel, amikről még csak nem is hallottak. Alig-alig találnak itthon olyan IT-st aki már foglalkozott azokkal a technológiákkal. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy „informatika”. Húszezer informatikus hiányzik itthon, de nem húszezer egyforma kellene, hanem sokféle speciális területen van a hiány.

Végezetül az iskolai oktatással kapcsolatban javasolta Csudutov Csudinka azt a programot, amiben informatikai vállalkozások mentorálnak informatikai tanárokat. Legyen minden tanárnak egy olyan céggel kapcsolata, ahova évente egyszer bemehet szakmai tapasztalatot gyűjteni, például, részt venni egy projektmegbeszélésen, megismerni, hogy mit fejlesztenek, milyen piacra, esetleg egy-egy tanfolyamot finanszírozzon neki a cég. Ez azért fontos, mert a legtöbb informatika tanár még sose látott belülről üzleti alapon működő céget. Kósa Judit megerősítette, hogy óriási szükségük van a cégek segítségére az iskolákban. Az eszközökre még csak-csak jut pályázati pénz, de az azokhoz kapcsolódó tanulást (pl. a programozásét) maguknak kell megoldaniuk a pedagógusoknak. Nagy segítség lenne a gyerekek tanításában, ha támogatnák a tanárok informatikai képzését a vállalkozások.

Kedves Olvasó! Tudsz ebben segíteni? Fel tudsz ajánlani ilyen lehetőségeket a tanároknak?

Hol és hogyan oktassunk informatikust?

Honnan jöjjön az a 22 ezer informatikus, akiket tárt karokkal vár a magyar gazdaság? Itthon képezzük közoktatásban és a felsőoktatásban? Lesz jelentkező? Átképezzük a zenészeket?

robot-shootA Dunán úszva volt alkalmam hat kiváló szakemberrel beszélgetni az informatikai utánpótlás-nevelésről a múlt héten. Ők az oktatás, a felnőttképzés és a fejvadászat különböző területein rendelkeznek sok hasznos tapasztalattal, és ezek egy részét osztották meg az INFOHAJÓ konferencia hallgatóságával a kerekasztal-beszélgetés keretében.

Három témakörben készültem kérdésekkel, a többiek pedig válaszokkal, amik jól megvilágították problémákat és a lehetőségeinket. Örültem, hogy a hallgatóságot érdekelték a témák, és nem szivárogtak el a késői befejezés ellenére sem, pedig a vacsora már várta őket, sőt a kerekasztal után még egyénileg is beszélgettek a résztvevőkkel.

Az informatika iskolai oktatásával kezdtük a beszélgetést. Itt alapvető kérdés, hogy csak informatikát tanítunk, vagy a szaktárgyon kívül hogyan épül bele az informatika az egyéb tantárgyakba mint általános kompetencia. Ahogy az életünk minden területén jelen van, bele kellene épülnie minden tantárgyba is, a magyartól, a rajzon át a testnevelésig – mondta Kósa Judit, akitől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt tanévben módjuk volt kísérletképpen a számítógépet, a mobiltelefont és a táblagépet bevetni sok tantárgy óráin (nem informatika szakos, önként jelentkező tanárokkal együtt dolgozva, akik beépítették a tananyagba az informatika által adott lehetőségeket). Ezen kívül meg tudtak hívni az általános iskolába szakembereket különböző informatikai cégektől, akik például weblapszerkesztést és digitális fényképezést tanítottak. Megmutatták a hetedikes és nyolcadikos diákoknak, hogy mivé lehet fejlődni, ha az informatikában tanulnak tovább. Ez sokkal meghatározóbb élmény, mintha egy informatika tanár beszélne nekik a lehetőségekről.

A játék és a számítógép a kezdetek óta összekapcsolódott egymással, és ma is elképzelhetetlenül sokféle játékot lehet a gépeken és telefonokon játszani. Mi a gyerekek viszonya ehhez, és mi legyen a viszonyuk? A játékos tanítás lényeges, mert közben nem is veszik észre a gyerekek, hogy éppen tanulnak valamit, hanem játékként élik meg az új ismeretek megszerzését. Nagyon sok fejlesztő készít játékokat az általános iskolai korosztálynak, és nagyon jó lenne együttműködni velük – mondta Kósa Judit. Egy pedagógus sok jó tanácsot adhatna nekik, hiszen ismeri a gyerekeket és a problémákat. Sőt, a gyerekek részt vehetnének a nekik szánt játékok tesztelésében – és ezzel nemcsak segítenének a fejlesztőknek, de tanulnának is.

A játéknak nem csak az iskolások életében és tanításában van fontos szerepe, de a felnőttek életében is. A játékosítás (gamification) arról szól, hogy a játékokban használt módszereket bevisszük a munkával kapcsolatos fejlesztésekbe is. Ahogy Koltányi Gergely mondta, a tanulás az egy kemény játék (hard fun). A tanulás munkával jár, kemény munka az újabb ismeretek elsajátítása, begyakorlása. Ha ezt örömmel tudja tenni az ember, akkor nyert ügyünk van! A játékok arra építenek, hogy küldetéseket teljesítünk, miközben jól szórakozunk. Ahogy más területeken, a tanulásban is nagyon fontos a felhasználói élmény, amit a játékok mechanizmusának alkalmazása ad meg.

Honnan lesz utánpótlás és egyre több informatikus? Most úgy fest a helyzet, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az informatikai szakokra. Vajon elment az emberek kedve az informatikától? Pulay Gellért szerint nem csak azért jelentkeznek kevesen, mert kevés gyerek születik. Az is gond, hogy a nem műszaki érdeklődésű emberek és az ő gyerekeik nem hallanak, nem tudnak eleget az informatikáról, és így fel sem merül bennük, hogy ilyen szakra jelentkezzenek. Ha ismertebbé és szimpatikusabbá akarjuk tenni számukra az informatikát, akkor ezt a játékokon keresztül tudjuk megtenni. Ezért jók azok a kezdeményezések (például a VISZ programozó táborai), ahol a gyerekek játékos formában ismerik meg a programozást. Így lehet olyan fiatalokhoz közel vinni az informatikát, akik a családban, a szüleiktől nem hallanak róla.

Nem csak a gyerekeknek, hanem másoknak is sokkal többször kellene találkozniuk az informatikával, ha sok-sok ezer új informatikust akarunk képezni. Sláger csak úgy lehet valami, ha sokat játsszák – mondta Pulay Gellért. Ehhez kapcsolódott Csudutov Csudinka is, amikor azt javasolta, hogy a 11 ezer választókörzetben állítsunk fel egy-egy óriásplakátot azzal az egyszerű üzenettel, hogy a pályakezdő diplomás informatikus fizetése bruttó 480 ezer forint. Fel is szólította a jelenlévőket, hogy adakozzanak erre a célra. Tapasztalata szerint a vidéki városokban a helyi értelmiség nem informatikusnak, hanem orvosnak vagy jogásznak szánja a gyerekét. Ezért kell tudatosítani a szülőkben, hogy ez egy lehetőség. Akik ezt felismerték, azok összetörik a kezüket, hogy a gyerekeik mehessenek programozó táborba, mert tudják, hogy ez biztos megélhetést, stabil munkavégzést biztosító szakma, ami változatos és élethosszig szól. Ezt az üzenetet kell addig ismételni, amíg sláger nem lesz belőle!

Csudutov Csudinka azt tapasztalja, hogy kezdik már felismerni az emberek a lehetőséget. Az informatikusokat közvetítő cégében idén már a karrier tanácsadások fele nem informatikusoknak szólt. Interjúzott csellistát, jogászt, orvost, bölcsészt, akik mind tudták, hogy az IT mekkora üzlet. A példájában említett bölcsész Python fejlesztőként helyezkedett el. Mivel az itthon rendelkezésre álló informatikusok száma még az átképzett bölcsészekkel és orvosokkal együtt sem elég, külföldről is szükségünk lenne sok szakemberre. Azt a problémát látja, hogy az EU-n kívüliek behozatala túl sok akadállyal jár és túl sok ideig tart. Korábban lehetett számítani az erdélyi magyarokra, de nekik már otthon is nagyon jó lehetőségeik vannak, nem jönnek ide. Ha oroszt, ukránt vagy amerikait akar behozni, az a legjobb esetben is hat hónapba telik és sok nehézséggel jár. Arra lenne szükség, hogy egy külföldi informatikus behozását két hét alatt le lehessen bonyolítani!

Szűts Ildikó megerősítette a család és a tanárok szerepét a gyerekek pályaválasztásában. Nemrég végeztek egy felmérést erről a kérdésről, és nem a Facebook jött ki meghatározónak (bár sokan azt várták), hanem a család és az iskola. Ott dől el, hogy milyen irányban akar továbbtanulni a gyerek. Sokkal szorosabb együttműködést kellene kialakítania a szakmának a pedagógusokkal! Akár a középiskola első éveiben lehetne ösztöndíj-programokat indítani, nem kell kivárni a felsőoktatást.

Az átképzés, a pályamódosítás lehetőségét is hangsúlyozta Szűts Ildikó. Mint mondta, százezer üres állás, de több mint kétszer ennyi álláskereső van most az országban. Elvileg lenne elég munkaerő, de nem a szükséges végzettséggel és tudással rendelkeznek az emberek. Van egy csomó ötven körüli és a feletti ember, akiket rá kellene arra ébreszteni, hogy tizenöt évig vagy hosszabb ideig kell még dolgozniuk, és ehhez tanulniuk is kell (és érdemes). Ezt a korosztályt miért nem lehet rávenni szakma tanulására, karrierváltásra? Ezzel ma Magyarországon nem foglalkoznak, pedig ezeknek az embereknek a bevonzása egyre fontosabb lesz.

Itt még egyáltalán nem ért véget a kerekasztal-beszélgetésünk, a fele még előttünk van, amire a jövő héten kerítek sort. Az egyetemekkel és dr. Szabó Zoltánnal folytatjuk… 

 

Utánpótlás-nevelés a Dunán

Miért nincs elég ember, megfelelő utánpótlás az IT-ban? Hol dől el a dolog, az iskolában, az egyetemen vagy a munkahelyen?

skills-835747_1280Mi a baj az oktatással, konkrétabban azzal a részével, amin az elegendő számú és megfelelő tudással rendelkező informatikus megléte múlik?

Mi a baj a munkahelyekkel, konkrétabban abból a szempontból, hogy megfelelően tartják-e fenn és fejlesztik-e az informatikai szakemberek tudását?

Mi a baj a munkahelyekkel, konkrétan abból a szempontból, hogy be tudják-e vonzani és meg tudják-e tartani azokat az informatikusokat, akikre szükségük van?

Ez három olyan kérdés, amikre a válasz egyenként is egy-egy jelentős tanulmány lenne. És itt még nincs is vége a dolognak, hiszen nem csak a diagnózis fontos, hanem a terápia is. Mit, mikor, hol, hogyan kell annak érdekében tenni, hogy javuljon a helyzet mindhárom területen?

Ezekre itt és most nem fogok, és nem is tudnék kimerítő választ adni. Miért hoztam elő őket mégis? Sokat olvastam, hallgattam szakértőket ebben a témában. Igyekeztem jól csinálni a munkámnak ezt a részét is, amikor hosszú ideig nagyvállalati informatikai igazgató (CIO) voltam. Néhány éve tanítok informatikusokat főiskolán és egyetemen. Írtam is ezekről a témákról néhányszor.

Ezek még mindig nem magyarázzák meg, hogy miért vettem elő ismét ezt a témakört. A valódi ok az, hogy augusztus 31-én a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének konferenciáján ez a témakör is terítékre kerül. Szó szerint terítékre, hiszen erről szól majd az egyik kerekasztal-beszélgetés. Az erre való felkészülés közben újra elolvastam sok mindent a témában, és most étvágycsinálóként megosztom az olvasóimmal is.

Az oktatással kezdem, és itt elsősorban arra támaszkodom, amit Tari Annamáriától hallottam. Az oktatásban ma az Y és a Z generáció van jelen, és a velük való foglalkozás során oda kell figyelni bizonyos sajátosságaikra. Nagyon fontos az, hogy a digitális világ nem eszközként, hanem élettérként jelenik meg a számukra. Itt vesznek részt a közösségi együttműködésben, és nagyrészt ezt használják mind az ismeretek megszerzésére, mind az olvasott és hallott dolgok valóságtartalmának eldöntésére. Az identifikációjukban és a szocializációjukban kulcsfontosságú szerepe van ennek a közösségi térnek. Az ő világuk nagyon különbözik attól a világtól, amiben az előző generációk nőttek fel. Ha kapcsolatban akarunk lenni velük, tanuljuk meg más szemmel nézni őket! Ugye, néha nehéz türelmesen kezelni a türelmetlenségüket? Tari szerint alapvető jellemzőjük a gyorsaság és a szükségletek azonnali kielégítésének igénye. Hogyan tanítsuk a Z generációt? Nem csak a gyorsaság és a türelmetlenség a jellemzőjük, de a kognitív folyamataik is mások, másképp működik náluk a tanulás, az emlékezés és a felidézés. Ezt meg kell értenünk, és ki kell használnunk – mondja Tari. Nagymértékben képesek a megosztott figyelemre, több dologgal tudnak egy időben foglalkozni. Ezt használjuk ki! Különben az osztott figyelmüket valami másra fogják fordítani

Megváltozott a tekintélyhez és az alázathoz való viszony. A „mi időnkben” nem volt kérdéses, hogy a felnőtt a tudás letéteményese. Ma ez másképp van. Pillanatok alatt rengeteg (valódi vagy félrevezető) információt lehet begyűjteni – akár az óra közben is. Hogy tudja ezt a tanár kezelni? Mit mondok, ha rákérdez valamire a hallgató, amit most olvasott, és én nem olvastam?

Az is fontos kérdés az oktatásban, hogy egy-egy konkrét számítástechnikai ismeretet kell oktatni, vagy általában a digitális kompetenciát. Azt gondolom, hogy mindkettőt, de más-más céllal. Arra mindenkinek szüksége van, hogy jól eligazodjék az informatikában, művelt felhasználó legyen, élni tudjon a lehetőségekkel, és ne kerüljön bajba ezen a területen. Ezért felhasználói alapismereteket mindenkinek kellene oktatni. Tapasztalatom szerint téves az a feltevés, hogy a mai huszonévesek már jól eligazodnak ebben a világban. Nem, ez csak látszat, valójában a többség sötétben tapogatózik.

Másrészt, konkrét számítástechnikai ismereteket (pl. programozás, robotok, üzemeltetés, programtervezés, vezetési ismeretek), bár különböző szinten, de az egész iskolarendszerben érdemes tanítani. Programozást és speciálisan a robotok programozását sikeresen és élvezetesen tanítják általános iskolásoknak is (iskolákban és iskolán kívül). Azoknak, akik végül informatikusok lesznek, a későbbiekben sok mást is meg kell tanulniuk a programozáson túl, hogy valóban jó színvonalú szolgáltatásokat és termékeket kapjunk.

Mi lesz az iskolák, egyetemek elvégzése után? Közhely, hogy mindenkinek és állandóan tanulnia kell. A munka közbeni tanulás az élet legtöbb területén természetes is. A munkáltatónak és a dolgozónak is alapvető érdeke az emberek folyamatos fejlesztése. Ideális esetben az egymásra épülő újabb ismereteket a munkája közben meg tudja szerezni az ember. Képes erre mindenki?

Az informatika azon szakmák közé tartozik, ahol a munkahelyen gyakran bukkannak fel olyan igények és technológiák, amik nem a meglévőket fejlesztik tovább, hanem a „semmiből” jönnek elő. (Néhány példa: mobil eszközök, a dolgozók saját eszközeinek használata, az internetre kapcsolódó nem számítástechnikai eszközök, a felhő, az okos mindenfélék.) Ezeket nem tudja a szokásos munkavégzése közben megtanulni a dolgozó, mert nem dolgozik velük. Hogyan tanulja meg? Beiskolázzuk tanfolyamokra? Vannak a vadonatúj cuccokról tanfolyamok? A munkaidő rovására tanuljon? Megérné ez a cégnek? Otthon, szabadidejében? Tud, akar erre áldozni a dolgozó? Egyáltalán, felismeri időben mind a cég vezetése, mind az informatikus, hogy mik azok az új technológiák és szolgáltatások, amikre szükség lesz, amik üzleti előnyt jelentenek majd? Ez az egyik kérdéscsoport, amire szeretném megtalálni a válaszokat a kerekasztal-beszélgetés során. Hozzáértő, gyakorlott szakemberekkel beszélgetünk majd, lesznek jó válaszok! A közönség nem hallgatóság lesz, hiszen ott ülnek majd azok a vezetők, akiknek már vannak jó és rossz tapasztalataik, tudják, hogy mi működik, és mi nem.

A „digitális átállás” olyasmi, amiről sokat hallunk az utóbbi időben, bár nem egészen világos, hogy mit is jelent. Sőt, aki nem hall róla, az is megtapasztalja nap mint nap. Rengeteg új üzleti lehetőséget hordoz ez magában, és ugyanakkor sok új műszaki és üzleti ismeret kell a hasznosításához. Hogyan szerezzük meg azokat az embereket, akikkel meg tudjuk valósítani, el tudjuk érni a céljainkat? Kimegyünk a munkaerőpiacra, és levadásszuk őket? Találunk egyáltalán? Ha találunk, meg tudjuk fizetni? A meglévő embereinket képezzük? Hogyan választjuk ki, hogy kiket? Honnan lesz oktatási anyagunk? Van ilyen? Ha nincs kész tananyag, miből tanulnak? Rendszeressé válik a „saját kárán tanul”? Az új technológiával való ismerkedés közben fejlesztjük ki azokat az új dolgokat, amikben felhasználjuk őket? Talán teljesen egybeolvad a munka és a tanulás? Mik lesznek a minőségi következményei ennek?

Sokat hallunk arról, hogy hány informatikus hiányzik Magyarországon, 10-20 ezerről beszélnek, és emellett elszállt bérigényekről. Mi az igaz ebből? Mik az okai? Sokat vitatkozunk erről, és mindenkinek van véleménye róla, pl.:

  • Látszólagos a hiány, mert nem találkozik a kereslet a meglévő kínálattal.
  • Irreálisak a cégek követelményei, olyan tapasztalatot várnak el, ami nem létezik, de nem is szükséges.
  • Nincs is hiány, csak a munkaszervezés rossz!
  • Külföldre csábulnak a több fizetésért a jó szakemberek. Meg kéne fizetni őket, akkor maradnának!
  • A szakmai fejlődés érdekében mennek külföldre az emberek.
  • Nem vonzóak a munkahelyek, nincs jó imázsuk a cégeknek.
  • Nem is kell annyi alkalmazott, inkább szabadúszókkal kellene a munkák nagyobb részét elvégeztetni!

Sokféle a vélemény! Főleg azért, mert sokféle az „informatikus” és sokféle az informatikusi munka. Óriási különbség van az üzemeltetés és a fejlesztés között. Óriási különbség van a vállalati információs rendszerek, a mobilfejlesztés és az „okos” eszközökre való fejlesztés között. Más egyedül programozni vagy húsz másik emberrel együtt.

Vajon augusztus 31-én a kerekasztal-beszélgetés résztvevői és a jelenlévők mit emelnek ki a kérdések közül, és mikre kapunk majd választ?

 

 

Együtt tanultunk marketingesekkel

Mire tudom én tanítani a marketingeseket?

blog 97 word cloudNagyon élveztem a posztgraduális képzésen részt vevő hallgatókkal való munkát a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola nemzetközi intézetében. Miért élveztem? Olyan emberekkel találkoztam, akik nagyon akartak tanulni és nyitottak voltak minden új dologra, amit megmutattam nekik. A tantárgy címe „Informatics and Infographics”, és ebbe nagyon sok érdekes téma fér bele. A csoportban heten voltak, így mindenkivel egyénileg tudtam foglalkozni az órákon (ezt értékelték is a hallgatók). Tízszer három óránk volt, és ez volt évek óta az egyetlen társaság, akik nem igényeltek szünetet, hanem folyamatosan akartak és tudtak figyelni és dolgozni a három tanítási óra alatt. (Ezt nekem is szoknom kellett.)

Mit csináltunk együtt, hogy zajlottak az órák? A harminc óra alatt összesen huszonöt feladatot oldottak meg a hallgatók többé-kevésbé önállóan. Ezek között voltak egyszerűbbek, amikkel 15-20 perc alatt végeztek, és összetettebbek, amikre akár egy egész óra sem volt elég. Egyszer-egyszer házi feladat lett az órai feladat befejezése. Az elején egy kicsit zötyögős volt, nem jöttek azonnal bele ebbe az intenzív munkába, de hamar megszerették.

Google eszközökkel való együttműködéssel kezdtük (Gmail, Google Drive, táblázatok, naptár). Ezek egyszerű dolgok, de hasznosak. Érdemes megtanulni és gyakorolni akkor is, ha nem pont ezekkel dolgoznak majd, hiszen a munkában használt többi eszköz is hasonló alapelvek szerint működik. A félév végén az értékelésben a táblázatokkal való együttes munkát a hasznos ismeretek közé tette majdnem minden hallgató. Valóban újdonság volt számukra, hogy egy táblázaton többen tudnak egyszerre dolgozni. (Talán másoknak is újdonság lenne, hogy nem kell levélben küldözgetni a verziókat, hanem egyidejűleg tudják szerkeszteni, módosítani, és azonnal látják, hogy mit csinálnak a többiek.)

Sok alapvető ismeret, amit informatikából tanítani szoktak, pl.: Word, Excel, PowerPoint, email, ebből a kurzusból kimaradt. Munkatapasztalattal rendelkező marketing és kereskedelem szakos hallgatók számára ezeknél fontosabb és hasznosabb ismereteket is lehet tanítani. Inkább sok időt töltöttünk el azokkal.

Mik voltak ezek?

  • blogolás,
  • cégen belüli közösségi együttműködés,
  • infografika, szófelhők és
  • email kampányok, hírlevelek.

A blogolást és az email hírleveleket már tanítottam ugyanebben az iskolában alapszakos (MA) hallgatóknak, és óriási különbség volt a munkájuk, hozzáállásuk között. Az MA-n elvégezték a feladatot, hogy megkapják a pontokat. Itt nem sajnálták az időt és a munkát, színvonalas szövegeket hoztak össze, gyűjtöttek releváns képeket és hivatkozásokat is.

Mit csináltunk a blogolás területén?

  • Az általam erre a célra létrehozott blogban írták meg az első cikküket. Eközben megtanulták a regisztrációt és a komplett felhasználói profil létrehozását. Utána gyakorolták a szöveg formázását, a képek és a hivatkozások (linkek) elhelyezését és a kategóriák és kulcsszavak használatát.
  • A következő írásuk más a saját maguk által létrehozott blogban jelent meg. Maguk választhatták ki és állíthatták be az egész blog megjelenését és stílusát. Természetesen a témát is teljesen rájuk bíztam, volt minden: kultúra, oktatás, turizmus, munkahely, barátság, vicces apróságok.
  • Nem csak írtak, hanem olvastak is. Egymás írásait olvasták el, és hozzáfűzték a saját megjegyzéseiket. Arról sem feledkeztünk el, hogy a szerzőnek illik és ajánlott az olvasók megjegyzéseire válaszolnia.

Elég sok időt töltöttünk el ezzel a témával, házi feladat is lett belőle. Úgy láttam, hogy élvezték. A félév végi értékelésben ez is a leghasznosabbak között szerepelt náluk. Most már ismerik a blogolás alapjait, tudják használni a WordPresst. Ha végül marketing területen dolgoznak majd, nekik már nem lesz ismeretlen és idegen a tartalommarketing (content marketing) technológiája. (A tartalmat majd adja a konkrét munka.)

Nem hagyhattam ki a kedvenc témámat, a cégen belüli közösségi együttműködést (enterprise social collaboration) sem. Erre csak egy alkalmat (három órát) szántam. Ez elég volt a használat megmutatására, begyakorlására, hiszen a Facebook és a Twitter ismeretében már nem bonyolult. Létrehoztam a számukra egy saját Yammer hálózatot, ahol magunk között voltunk. Gyorsan belejöttek és élvezték. Kétharmaduk számára volt érdekes a téma, de csak egyharmaduk ítélte hasznosnak és fontosnak. Ha majd a munkájukban használniuk kell, nem lesz ismeretlen a számukra, és nem fogják összekeverni a nyilvános közösségi rendszerekkel (Facebook, Twitter).

Az infografikák készítését majdnem mind érdekesnek találták. (Szerintem is az.) Mutattam nekik sok példát – van belőlük rengeteg, tele van az internet képekkel és ábrákkal, amik egyszerűbb vagy bonyolultabb módon vizualizálnak adatokat, információt és tudást. Demográfiai, oktatási, egészségügyi és választási adatokat mutatnak be térképeken, vásárlási szokásokat és statisztikákat demonstrálnak ábrákkal, történelmi eseményeket ábrázolnak idővonalon, döntési gráfokat és mindenféle összehasonlításokat láthatunk szebbnél szebb színes ábrákon.

  • Meglévő dolgokkal kezdtük a gyakorlást. Találtam nekik egy nagyon jól használható (és angolul is elérhető) magyar weblapot oktatással összefüggő adatokról. Itt sokféle adatot lehet változatosan megjeleníteni, lehetőségük volt a beállítások és a paraméterezés gyakorlására.
  • A szófelhő (word cloud) az infografika egy látványos és könnyen használható fajtája. Megmutattam nekik a működését (a tagul.com volt a gyakorlás színhelye), majd saját maguk alkottak érdekes szófelhőket saját szövegeikből vagy az internetről beszerzett szövegekből. Hamar belejöttek, és élvezték. A szófelhő nagyon jó és egyszerűen használható eszköz a mondanivalók szemléltetésére.
  • A komolyabb infografikák készítéséhez az easelly adott ötleteket és technikai hátteret. Változatos témákat dolgoztak fel, pl.: marketing stratégia, a saját blogjuk egy cikke, demográfiai adatok.

Azt hiszem, hogy ezeket a módszereket mindenkinek érdemes megismernie és használnia, aki figyelemfelkeltő módon akar adatokat és információt megosztani – és a marketingesek és a kereskedők biztos ezt akarják tenni. A hallgatóim közül majdnem mindenki érdekesnek találta, de csak a felük tartotta fontosnak. Meglátjuk, mit hoz az élet és a munka…

Végére hagyom azt, amit mindenki hasznosnak tartott, az email hírlevelek és kampányok kezelését. Ezzel elég sokat foglalkoztunk:

  • Az elméleti és jogi (adatkezelési) háttér fontos, ezt is vettük alapszinten, és olyan eszközt választottam (MailChimp), ami ezeket figyelembe veszi és alkalmazza.
  • Gyakorolták a feliratkozások és az előfizetők kezelését, maguk is feliratkoztak egymás levelezési listájára.
  • Létrehozták az első hírlevelüket, amiben szépen formázott szöveg és kép is volt, majd pedig követték és értelmezték a statisztikákat.

Az email kampányokat lehet nagyon jól és nagyon rosszul is csinálni – biztos minden olvasóm találkozott ezzel is, azzal is. Azt nem merem állítani, hogy a hallgatóim ennyi gyakorlással a jók közé kerültek, de a követelményeket és a technikai hátteret már ismerik – a jó tartalom már rajtuk és a cégükön múlik.

Az az érzésem, hogy hasznos tudást és gyakorlati tapasztalatot szerzett ez a pár ember az informatika marketinges használatából. A visszajelzéseik alapján nekik is ez a véleményük. Várom a következő csapatot!

Kedves Olvasó! Melyik téma érdekes a számodra ezek közül? Foglalkozol valamelyikkel? Mit gondolsz, mennyire vannak ezek benne már a marketinges életben? 

Ember – gép – tanulás – munkaerő

Mi lesz a sorsunk ebben a gépiesedő világban? Lesz munkánk? Tanulunk, fejlődünk? Milyen lesz a gépekhez való viszonyunk? Az övék hozzánk?

Az elmúlt hetek sűrűnek bizonyultak, és a szokásos keddi összefoglalóim is elmaradtak. Pedig több témáról is írtam… Most egyben pótolom az összefoglalókat.

Január második felében az informatikai munkaerőhelyzettel foglalkozó írásom nagyon érdekes vitát és jó hozzászólásokat eredményezett az egyik LinkedIn csoportban.

Február első felében a blogolás, az írás, az olvasás és a tartalomgondozás (content curation) foglalkoztatott.

Közben áttekintettem az egyetemi, főiskolai tanítással kapcsolatos élményeimet, munkámat.

FrameBreaking-1812

Ezen a héten az első témához kapcsolódik majd az írásom: az ember és a technológia munkahelyi viszonya kerül terítékre. Békés együttműködés vagy ádáz verseny lesz belőle?

Várlak, Kedves Olvasó!

Tanítás, tanulás felsőfokon

A félév végén leül a tanár, végiggondolja, hogy mit csinált, mit ért el – és mit csináljon másképp…

thinkingA jövő héten vége az őszi félévnek, és ezen a héten már elkezdődik a tavaszi. Nem igazán jut idő a kettő között az elmélkedésre és a tapasztalatok leszűrésére, de ma eszembe jutott, hogy mégis jó lenne megtenni.

Mit tanítottam az elmúlt félévben?

  • A Budapesti Metropolitan Főiskolán az „Executive MBA for IT” szakon a szokásos tárgyamat, az informatikai üzemeltetést. Ez diplomás, szakmai gyakorlattal rendelkező embereknek szóló kurzus. Ők érdeklődnek, tudják, hogy hasznos nekik, amit tanulnak, sokuk maga fizeti a tandíjat. Az órákra eljönnek, és aktívan részt vesznek a közös tanulásban és tanításban. A létszám mindig 20 körül alakul. Ez jó létszám, van idő az együttműködésre, mindenkinek jut lehetőség saját prezentáció tartására.
  • A Zsigmond Király Főiskolán ebben a félévben csak az infrastruktúramenedzsment tárgyat tanítottam a gazdaságinformatikus hallgatóknak (nappalin és levelezőn) kis létszám és kis óraszám mellett. Kevesen voltunk ahhoz, hogy valódi együttműködés, interakció, egymástól való tanulás jöjjön létre.
  • A CEU Business School ebben a félévben is izgalmas és érdekes feladatokat adott. Két alkalommal tarthattam az informatikai vezető (CIO) munkájáról, jelenéről és jövőjéről 3-3 órát az „IT for Managers” MSc kurzuson. Ez olyan téma, amire minden félévben lehet és kell új dolgokkal készülni, mert gyorsan változik a vállalati informatika szerepe és helyzete. Mindig lehetőségem van a friss szakirodalomban elmerülni az órák előtt.
  • Szintén a CEU-n voltam tagja a képzeletbeli bank felső vezetésének azokban a helyzetgyakorlatokban, amelyekben a bank IT-osztálya jött egy-egy kritikus fontosságú projekt általuk javasolt megoldását „eladni”, megszerezni az igazgatóság jóváhagyását és a szükséges pénzt.
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán három társaságnak is tanítottam az őszi félévben (ott később kezdődött, és csak most ér véget a félév). Mostanában ezek jelentik számomra a legtöbb izgalmat és kihívást, ezért ezekről írok majd részletesebben.

Előtte még vissza a Metropolitan Főiskolára, ami januártól már Metropolitan Egyetem lett. Itt nagyon szeretek tanítani, mert minden félévben kb. 20 komolyan érdeklődő felnőtt emberrel találkozom, akiket nem csak tanítok, hanem tanulok is tőlük. A tananyag struktúráját az ITIL (Information Technology Infrastructure Library) adja, ami három évtized alatt rengeteg ember által összeállított és állandóan fejlesztett tudás gyűjteménye. Jó ötvözete az elméletnek és a gyakorlatnak, mert valójában a gyakorlat ismeretében létrehozott elmélet – a legjobban bevált módszerek összegzése, szintézise. Erre a struktúrára építem rá a saját közel 20 éves informatikai vezetői tapasztalatom bemutatását, és a hallgatók egy része is a saját hasonló tapasztalatát mondja el nekünk az órai prezentációjában. Mások behoznak nem informatikai témákat is, amiket ugyanennek a módszertannak a szemszögéből mutatnak meg nekünk. Ezek igazán izgalmas témák, és azt bizonyítják, hogy a jó minőségű szolgáltatások alapelvei szakterülettől függetlenek lehetnek. A cél nem csak az informatikában, hanem más területeken is az kell legyen, hogy a használónak valódi értéket nyújtsunk – és ezt előre megállapodott és mindenki számára világos szabályok szerint és megegyezett költségen belül. Ahol az informatika már magas érettségi szintet ért el, ott mostanában sokszor éppen az jelenti a problémát, hogy az informatikai területen bevezetnek jól megtervezett folyamatokat, amik nem illeszkednek az üzlet kevésbé átgondolt folyamataihoz.

MET-2015-osz-mennyire-hasznos-prezentaciok

A hallgatók szeretik ezt a tárgyat, úgy találják, hogy hasznos a számukra, tanulnak belőle. Minden félév végén megkérem őket, hogy mondjanak névtelenül véleményt. A legutóbbi félévről született vélemények összegzése itt látható. A jelek szerint az elmélet és a gyakorlat arányát sikerült jól eltalálnom a számukra, és sikerült érdekessé tennem az órákat. Majdnem mindenki elég sok újat tanult – vagy tőlem, vagy a kollégáktól. A végén azt kértem tőlük, hogy a saját tudásukat értékeljék, és nagyon reális képet festettek róla.

A Metropolitanon ebben a félévben is fogok tanítani, és örömmel teszem. A nyitott kérdésekre adott válaszok irányt is mutatnak, hogy min dolgozzak még, min változtassak, hogy még hasznosabb legyen a hallgatóknak.

Azt ígértem, hogy a Wekerléről írok részletesebben. Itt három tárgyat tanítok, mindhármat a marketing és kereskedelem szakon tanuló külföldi hallgatóknak. (Ennek megfelelően angolul.) A tárgyak a gyakorlatra fókuszálnak. Minden órán kell a hallgatóknak kisebb vagy nagyobb feladatokon dolgozniuk, néha házi feladat is van.

A posztgraduális informatika és infografika tárgyat diplomás, szakmai tapasztalattal rendelkező fiatalok tanulják, akik sokféle szakmából jöttek (jog, közgazdaságtan, geológia, bank, turizmus, oktatás), és az a céljuk, hogy azt a sok hasznos ismeretet, amit az itteni MBA képzés során megszereznek, konkrét haszonra váltsák majd. 93% volt a részvételi arány, ez kiemelkedően jó, és mutatja az érdeklődésüket. Biztos vagyok benne, hogy sok olyan dolgot tanultak meg, gyakoroltak be, aminek hasznát veszik a munkájukban. A modern marketinges technológiák közül alap szinten gyakorlatot szereztek a blogolásban, az infografikák készítésében, a közösségi együttműködésben és az email hírlevelek küldésében. Profi szakértőnek, persze, egyikben sem mondhatjuk őket – ezek a témák mind megérdemelnének egy-egy külön tanfolyamot, de ismerik, tudják használni mindegyiket. Abban maradtunk, hogy folytatják a gyakorlást ezeken a területeken, nem hagyják elkopni a megszerzett tudásukat.

Összességében csak jót tudok mondani a csapatról. Néhányan egy kicsit nehezen lendültek bele a munkába. Volt, akinek az elején elég sokat kellett segítenem, amíg belejött a majdnem folyamatos órai munkába, de a végére mindenki aktív lett és igazán akart tanulni és jó eredményt elérni. Többen is visszatértek korábbi feladatokhoz, és újra megcsinálták azt, ami először gyengén sikerült. Az volt a jellemző, hogy valóban odatették magukat a feladatok megoldása során. Nem próbálták meg “alibi”, éppen csak jó megoldással kiszúrni a szemem, hanem valódi szövegeket írtak (töltöttek le, és használtak fel), gyűjtöttek képeket, hivatkozásokat.

Tőlük is kértem névtelen kérdőíven való visszajelzést, de eddig csak nagyon kevesen válaszoltak. Mit találtak érdekesnek és hasznosnak? A Google táblázatok és az email kampány (hírlevél) vitte el eddig a pálmát, de a blogolás és a szófelhők (word clouds) készítése sem sokkal maradt le. Itt látszik a teljes kiértékelés, ami még bővül majd, ahogy többen válaszolnak. Az eddigi válaszolók szerettek volna több órát, és más témákat is tanulni. Meglátjuk, hogy lehet-e majd bővíteni a jövőben…

Az alapszakon (BA) és az előkészítő éven tanulók esetében látszott, hogy ők még fiatalabbak, alig valakinek van munkatapasztalata, most ismerkednek a felsőoktatással. Szemben az előzőekben említett csapattal, ahol a túlnyomó többség jelest kap, itt csak a hallgatók fele tudta teljesíteni a követelményeket, a többiek újra nekifuthatnak. Mit tanultak? A Microsoft Word egyes rejtelmeit, a Google dokumentumok és táblázatok használatát, az ezekkel való közös munkát, együttműködést, és hasonló alap szintű ismereteket. Nem csak ez volt – jutott időnk a marketingesek egyik fontos eszközére, a blogolásra is. Erre rendesen rácuppantak, és lelkesen írták a bejegyzéseket, gyakorolták a hozzászólásokat. Többen is túlteljesítették a követelményeket, mind darabszámban, mind minőségben (képek, hivatkozások). A következő félévben ők is hasonlóan érdekes témákat kapnak, mint most a „nagyok” – remélem, még lelkesebbek lesznek.

Kétféléves statisztika tárgyat tanítok másodéveseknek, akiket már megismertem az előző tanévben, amikor informatikát tanultak tőlem. Ez kicsit más, valamivel több benne az elmélet, de minden órán sok kisebb-nagyobb gyakorló feladatot is megoldunk együtt, vagy a hallgatók önállóan. Az első félévben sikerült lerakni az alapokat, amikre a marketing, logisztika és pénzügy területén hasznos statisztikai ismereteket építjük majd a másodikban.

A most kezdődő félévben a Wekerlén mindhárom tárgy folytatódik.

A ZSKF-en az infrastruktúramenedzsment nagyobb létszámú lesz (20 feletti), és mellette ismét lesz mobil biztonság. Ez alaposan megdolgoztat, mert a terület nem évről évre, hanem hónapról hónapra változik. Minden pillanatban megjelennek új típusú veszélyek és új válaszok is ezekre. A nagy változás pedig az, hogy a mobil eszközök használata mára már nem valami furcsaság, vagy feltörekvő terület, hanem ez lett a tipikus. Majdnem minden mobil eszközökön történik. Ez teljesen felforgatja a biztonság kezelését is. Ma van az első órám ebben a félévben, és már a felvezetést is alaposan átdolgoztam a tavalyihoz képest. Nem ülhetek a babérjaimon, hétről hétre újítanom kell a tananyagon. Ettől érdekes 🙂

Ami újdonság ebben a félévben, az Óbudai Egyetemen az ITIL-alapú szolgáltatásmenedzsment tárgy. Erre még készülök – az alapokat az ottani korábbi tanévek anyaga és a saját tapasztalataim adják. A félév után majd kiderül, hogy mennyire jól tudtam összerakni és átadni az ismereteket.

Kedves Olvasó! Ez az írás eltért a szokásostól, de remélem, nem untattalak vele. Szívesen mesélek ezekről a dolgokról, amik az időm nagy részét kitöltik – nem elsősorban a tanórák alatt, hanem a készülés, a feladatok előkészítése és kiértékelése közben is. Örülök, amikor úgy érzem, hogy sikerült értéket adnom a hallgatóknak. Nem örülök, amikor nem sikerül, hanem azt látom, hogy nem érzik hasznosnak és fontosnak a témát.

 

Évértékelő vagy valami hasonló…

Már megint itt az új év – már jócskán benne is vagyunk! Sőt, még a tél is megérkezett januárra! Jó ez nekünk? Mármint az új év? Az életünk folytatódik, nem kezdődik egy új… Csak az év új!

81001_4UFA2O5GIOHZKLOIULEQBZ6IVWOHUN_champ7_H130457_LMár szokásommá vált (hiszen ez a második alkalom), hogy az év első írásában az elmúlt évet foglalom össze, és megpróbálok előrenézni az előttem lévőbe.

Mit írtam egy évvel ezelőtt?

Kezdjem azzal, hogy mennyire váltak be a 2015-ös jóslataim? A főiskolai tanítás tényleg több lett, mint 2014-ben volt, és a várakozásaimnál is több.

Mindkét új főiskola érdekes élményeket hozott, és tanultam is belőlük elég sokat:

  • A Gábor Dénes Főiskolán matematikát (operációkutatást, ami lényegében bonyolult folyamatok optimalizálásával foglalkozó tudomány) tanítottam Brazíliából jött mérnökhallgatóknak. A tárgy számomra is izgalmas volt, mert nekem is meg kellett tanulnom. Ugyan tanították nekem is az ilyen nevű tantárgyat annak idején az egyetemen, de egyrészt már elfelejtettem, másrészt egészen mást és másképp kell ma tanítani egy mérnöknek, mint amit akkoriban egy matematikusnak kellett. Szerencsére nagyon jó tankönyvet ajánlott a főiskola. A gyakorlati alkalmazások voltak a középpontjában. A hallgatók szerint is érdekesek voltak az órák, de ez nem volt elég ok arra, hogy rendszeresen bejárjanak. Annyi más fontos dolguk volt – mondták. Utazgatni Európában tényleg izgalmasabb a főiskolánál…
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán már a harmadik félévben tanítok informatikát elsős marketing és kereskedelem szakos hallgatóknak. Az alapok után sok olyasmire is sor került, ami kifejezetten neki való, pl.: blogolás és email hírlevelek. A bejárás nekik sem volt az erősségük, és anélkül nem is tudták a minimumot sem elsajátítani. Az órák szinte teljesen gyakorlásról szóltak, elmélet alig volt. Kialakult egy „kemény mag”, akik részt vettek a közös munkában – a többiek sajnos lemorzsolódtak.
  • Ugyanott ősszel indult egy posztgraduális képzés Nekik haladóbb dolgokat lehet tanítani, mert az alapjaik megvannak, és – főleg – akarnak is tanulni. Náluk eddig a legnagyobb sikere a kedvenc témámnak, a cégen belüli közösségi együttműködésnek, volt. Arra teljesen rákattantak! A blogolás is megérintette őket, nagyon komolyan vették tartalmi és formai szempontból is. Velük csak egy félévem van, február végéig tanítom őket. Szerintem mind simán teljesítik majd a tárgyat.
  • Szintén Wekerle: félév közben megkaptam a statisztika oktatását ugyanannak a társaságnak, akiknek informatikát tanítottam az első évben. Még az összeszokás stádiumában vagyunk, de vannak pozitív jelek. Az egyikük korábbi tanulmányai beszámításával felmentést kapott a tárgyból, de annyira érdekli, hogy mégis bejár az órákra – sőt tegnap még a félévközi vizsgát is megírta önszorgalomból. Ez nem semmi! 🙂

Ahol korábban is tanítottam, nem történtek óriási változások:

  • A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (ami szeptembertől Budapesti Metropolitan Főiskola néven működött) folytattam az informatikai üzemeltetés oktatását az MBA for IT szakon. Nyáron elég sok időt eltöltöttem a tananyag modernizálásával és átdolgozásával. Ezen a főiskolán stabilan 20 körül van a csoportok létszáma, jelentős munkatapasztalatuk van a hallgatóknak, és komolyan érdekli őket a tanulás. Sok időt szánunk az általuk tartott rövid előadásokra, amiket megbeszélünk, és sokat tanulunk egymás tapasztalataiból. Én is… (A hallgatók értékelése a tavaszi és az őszi félév után.)
  • A Zsigmond Király Főiskolán is folytatódott a gazdaságinformatikusoknak szóló képzés, szintén alaposan átdolgozott tananyaggal. Itt jelentősen csökkent a hallgatók száma, a tavaszi félévben 20 körül volt a nappalin és a levelezőn is. Nekik is tetszett a gyakorlatra fókuszált tananyag és oktatás. (A levelező hallgatók értékelő lapjainak eredménye.) Az őszi félévben már 10 alá esett a hallgatók száma. Remélem, idén tavasszal többen lesznek! A mobil biztonság tantárgy ismét indult a tavaszi félévben 20 körüli hallgatóval. Ez a tárgy az egyik kedvencem, mert állandóan új fejlemények történnek a világban, minden évben új dolgokat is lehet tanítani. A hallgatóknak is tetszett, bár csak kevesen töltötték a ki a félév végén az értékelő lapot.
  • A CEU Business School 2015-ben is három alkalmat jelentett. Két alkalommal arról tartottam előadást, hogy mi az informatikai vezető (CIO) feladata, és az hogyan változik mostanában (némi jóslással a jövőre vonatkozóan). Mindkét alkalommal nagyon érdeklődő, sokat kérdező és időnként vitatkozó társasággal találkoztam. Jó volt! A harmadik alkalommal egy elképzelt cég igazgatósági tagja voltam harmadmagammal, és a hallgatók alkották az informatikai csapatot. Az volt a feladatuk, hogy „eladják” nekünk a fontos projekteket. Nagyon érdekes és tanulságos egy-egy ilyen beszélgetés!

Mi nem úgy alakult, ahogy terveztem? Voltak terveim a céges oktatások területén:

  • Az informatikai vezetőkkel kapcsolatba kerülő embereknek (főleg kereskedőknek) akartam a tapasztalatommal, „bennfentes” ismereteimmel segíteni. Ebből eddig nem lett semmi, bár érdeklődésben nem volt (és nincs most se) hiány. Még nem adtam fel, sőt adódott komoly segítség az ügyben J
  • A belső együttműködés, a közösségi technikák cégen belüli alkalmazása a kedvencem, és indult is valami ezen a területen az év elején, majd az év közepén is, de egyik se hozott (eddig) eredményt. Folytatom…

Összességében: magvalósult az a tervem, hogy 2015-ben sem akartam unatkozni. Tavasszal még jóval több is volt a munka, mint a jóleső. Jó tanulság volt, hogy mennyit bírok, hol kell abbahagyni a feladatok elvállalását… 🙂

Majd kiderül, hogy a 2016-os tavasz mit hoz. Mire számítok?

A tavaszi félévre a főiskolák tervei már kialakultak:

  • A Metropolitan Egyetemen (korábban BKF) folytatódik az „Executive MBA for IT” képzés. Ott idén is jó színvonalú, érdeklődő csapatra számítok.
  • A Zsigmond Király Főiskolán is folytatódik mindkét tantárgy (informatikai üzemeltetés és mobil biztonság), és várakozásom szerint az eddigiekhez hasonlóan mennek majd.
  • A Wekerlén a tavaszi félévre megvan a három tárgy. Mindhárom érdekes, és mindháromban módom van az IT mellett a marketinggel is foglalkozni egy kicsit.

Várható, hogy a CEU-n is az eddigiekhez hasonlóan számítanak majd rám. Az őszi félév még a jövő titka, annyira nem kell előre szaladni.

Írtam, hogy a közösségi együttműködés témájában nem jöttek össze a remélt vállalati oktatások és hasonló munkák. Ennek ellenére ezzel a területtel sem vagyok elégedetlen, voltak kedvező fejlemények, nevezetesen felkérések cikkírásra és konferenciákon való előadásra:

Örülök, hogy lehetőségeket kapok a téma bemutatására, mert ez nagyon fontos, mind a cégeknek, mind a dolgozóknak.

Mi jön még 2016-ban? Nem tudom, de biztos, hogy érdekes és jó dolgok lesznek közöttük!

Ezt kívánom minden kedves olvasómnak is 2016-ra. Nézzenek pozitív várakozással előre – és váljon is valóra! 🙂