Átállás

Remélem, többeknek adtam ötleteket és segítséget az eredményesebb és egyszerűbb online publikálásban. Nem mintha szakértőnek tartanám magam ezen a területen, de szívesen osztom meg tapasztalataimat:

Most visszatérek a kedvenc témáim egyikéhez, ezen a héten a digitális transzformáció lesz ismét terítéken. Itt egy kis előzetes: Irány a digitális világ!

Tegnap az IT Business Club adta a reggeli mellé ezt a témát két szakember felvezetésében, akik nagyon különböző oldalról látják ugyanazt. Marton László (Invitech) és Bödör László (OTP Mobil) voltak a vendégeink. A holnapi írásomnak ez a beszélgetés adja az apropóját.

Ha nincs időm…

Olvastam valamit, gondolataim támadtak a cikk alapján, véleményem van róla. Időm viszont nincs egy valamire való cikk megírására. Mi legyen?

scoop.it headerÍgértem néhány héttel ezelőtt, hogy erről is írok majd – most jött el az ideje. Szóval, mi legyen, ha szeretnék írni, lenne is miről, de nincs rá időm? A téma elég gyakran úgy kerül elő, hogy olvasok valami érdekeset, beindul az agyam, gondolkozom rajta. Ha nem írok belőle egy bejegyzést a blogomra, akkor csak megosztom az olvasott cikket, és fűzök hozzá pár mondat megjegyzést.

A saját vélemény hozzáadását általában, mindenkinek javaslom, amikor az interneten talált írást közzéteszi a Facebookon vagy máshol. Miért? Érdekel, hogy mi a barátom véleménye, milyen céllal teszi az orrom elé a cikket. Érdekesnek, jónak, rossznak, okosságnak, butaságnak tartja? Ez a saját vélemény jobban motivál arra, hogy elolvassam, mintha csak egy linket látnék. Ez különösen fontos akkor, ha a megosztott cikk címe nincs összhangban a tartalmával (ami, sajnos, egyáltalán nem ritka).

Ha sokat olvas valaki, akkor érdemes összegyűjtenie, rendszerbe szednie az olvasott és írásokat. Ha több témába tartoznak, akkor külön-külön, témánként is elteheti. Van erre sok jó megoldás, ki-ki kialakíthatja a magáét, vagy választhat az erre kitalált jobbnál jobb rendszerek közül. Én most azt írom le, amikor a megosztás és a rendszerezett összegyűjtés egyben történik. Hogy csinálom?

Erre szolgál a scoop.it. Mi ez, és hogy működik? Ez egy content curation rendszer, amiben témák szerint tudom rendezni az olvasott cikkeket, és egyben újra közzé is tudom tenni őket. Eközben hozzáfűzhetem a saját megjegyzéseimet és elláthatom kulcsszavakkal. Sőt, még azt is meghatározhatom, hogy milyen kép jelenjen meg a szöveg mellett. A képet általában az eredeti cikkből választom, de néha előfordul, hogy nincs benne vagy nem kapcsolódik a témához. Akkor keresek egy megfelelőt. (Amint korábban már írtam, kép nélkül nem érdemes írni a közösségi terekben – sokkal kevesebben veszik észre. Viszont nem illik oda nem illő képpel átverni az olvasót.)

Mutatok egy példát:

scoop.it example

Ebben a cikkben volt egy tökéletesen megfelelő kép, így azt használtam. A kép felett az eredeti cím van. Alatta egy mondat a cikkből. Ezt magától kiválasztja a scoop.it, de elég gyakran lecserélem. Mindig az eredeti cikkből származó egy-két mondatot használok itt.

A saját megjegyzésem alatta látszik. Mivel a megosztott cikkek általában angolul vannak, itt össze szoktam foglalni, hogy mit tartok fontosnak az írásban, majd hozzáfűzöm, hogy én mit gondolok róla.

Látszik, hogy a saját szövegbe is lehet linkeket rakni. Ebben az esetben egy korábbi, a témába vágó cikket linkeltem be.

A  szöveg végére szoktam tenni a kulcsszavakat, a szokásos módon a # jellel bevezetve. Ez az összes közösségi térben a címkék megszokott jelölési módja. (Eredetileg a Twitterben találták ki, és hashtag a becsületes neve.) A kulcsszavazás megkönnyíti, hogy keresésekben megtalálják amit megosztottam.

A kép tetején látszik a témakör. Minden megosztás egy témakörbe kerül. Hány ilyen legyen? Szerintem nem érdemes sokat használni, mert akkor nagyon széjjel tagolódnak a dolgok. Legyen kevés, viszonylag szélesre tárt téma, és abba kell beleilleszteni az összes írást.

Hány téma legyen? Ha nem akarunk pénzt adni a scoop.it használatáért, akkor egyszerű a döntés: ingyen csak témát lehet használni. Az ingyenesség további hátránya, hogy csak 2 közösségi tér kapcsolható hozzá. A napi megosztások száma 10-ben van korlátozva – ez nem komoly korlát. Szerintem napi 1-2 a jó darabszám, ha nem akarjuk, hogy a követőink megunják a sok cikket.

Én a “PRO” verzióra fizettem elő. Ebben 5 közösségi térben lehet megosztani, ennyi már elég. Megenged szintén 5 témát, ebből most csak hármat használok. Van még egy jó tulajdonsága, ami nekem fontos: lehet időzíteni. Ezt a lehetőséget állandóan igénybe veszem. Miért? Éppen azért, hogy nem ömlesszek túl sok mindent az olvasóimra. Amikor több érdekes cikket találok (és ez általában így van), beosztom, hogy napi egy, esetleg kettő, jelenjen meg belőlük. Volt már, hogy másfél hétre előre megtelt a naptár. Ja, igen, naptár. Beírom a naptáramba, hogy mikor, mi jelenik majd meg. Így tudom elkerülni, hogy túl sok legyen belőlem. (Feltéve, hogy nem felejtem el beírni a naptárba.)

Lehet erről még sokat írni. Bevallom, írtam már róla februárban Kurátor címmel. Ott egy kicsit más szemszögből foglalkoztam a témával, és ott vannak pontokba szedett gyakorlati tanácsok is. Érdemes elolvasni!

Végezetül: itt található az én scoop.it oldalam, rajta a három témám. Jó böngészést!

 

Időzavarban

Pár hete említettem, hogy akkor is lehet írni, amikor időzavarban vagyunk. Holnap éppen erről írok.

Most éppen nagyon aktuális, mert abszolút időhiányban szenvedek. Sikerült két egyetemen és egy főiskolán összesen hat tantárgyat (heti 16-26 tanított órát) bevállalnom. Ez a hét különösen zsúfolt lett, négy nap tanítok, a másik két nap pedig érdekes konferencián vagyok.

Ma a CIO Budapest, holnap az INFOTÉR. Ez utóbbin “A JÖVŐ NEMZEDÉK KOMPETENCIÁI – ÁLOM ÉS VALÓSÁG” címmel vezetek kerekasztal-beszélgetést nagyszerű résztvevőkkel az oktatás és képzés minden részterületéről.

2016-visz-panel

Talán észre is vetted Kedves Olvasó, hogy a kedd délelőtt esedékes beharangozó elmaradt. Kedden még nem voltam biztos abban. hogy elkészül az eheti írásom (bár már hétfőn belekezdtem, de az órákra készülés magasabb prioritású volt). Ma estére meglettem vele, holnap délelőtt jön bár akkor már a konferencián ülök majd 🙂

Viszlát holnap!

Hadd menjen!

Itt az idő publikálni!

A múlt héten eljutottunk addig, hogy megírtuk a cikket, van címe, felütése, képet is találtunk, sőt a kategóriát és a kulcsszavakat is hozzáadtuk. Mi van még hátra?

BLOGMár csak közzé kell tenni! Ha véletlenül éppen akkor lett kész, amikor általában megjelennek az írásaim (az én esetemben csütörtökön fél tíz körül), akkor csak a Publish gomb megnyomása van hátra. Na, nem egészen! Előbb elmentem (Save Draft), majd megnézem (Preview) hogy tetszik-e a szöveg és a megjelenése, és ellenőrzöm, hogy az összes link úgy működik-e, ahogy terveztem. Sokszor ebben a nézetben veszem észre, hogy valami nem igazán úgy van a szövegben, ahogy kéne. Néha a képen is kell még igazítani. Semmi gond, még lehet javítani…

Megnézem a cikkem alján, hogy a kategóriák és a kulcsszavak rendben vannak-e.

Ha minden rendben van, akkor még egy utolsó pillantás a Publicize beállításaira, és megvagyunk.

wordpress-publicize

Ha valamelyik megosztási lehetőséggel baj lenne, akkor itt jelezné a WordPress. Milyen baj lehet? Időnként előfordul (főleg a LinkedIn esetében), hogy „lejár” a kapcsolat, és újra engedélyt kell adni a WordPressnek a közzétételre.

Ha ezt az írásomat nem akarom mindegyik helyen közzétenni, akkor az Edit megbökése után kiveszem a neve elől a pipát.

wordpress-publicize-edit

A Custom Message mezőben azt lehet beállítani, hogy milyen címmel legyen megosztva ez a cikk. Ezen nem szoktam változtatni, meghagyom, amit a WordPress beleírt.

Ha előre dolgoztam, akkor beállítom, hogy mikor jelenjen meg az írásom (Settings a Publish mellett).

wordpress-publish-schedule

Itt akár vissza is lehetne dátumozni az írást, azaz egy múltbéli időpontot is beállíthatnék a megjelenésre. Mi ennek az értelme? Nekem még nem volt erre szükségem a blogomon. Csak azt tudom elképzelni, hogy egy régebbi (máshol megjelent) írást akar valaki ide is feltenni, és nem akarja, hogy a legújabbak között jelenjen meg. (Ebben az esetben a megosztásokat is érdemes kikapcsolni.)

Ha nem a nagy nyilvánosságnak szánjuk az írást, akkor a Visibility alatt lehet beállítani, hogy jelszóval védett vagy privát legyen. Erre se volt még szükségem…

wordpress-visibility

A megjelenés után nem árt mindenütt (Facebook, Google+, Twitter, stb.) megnézni, hogy felbukkant-e, és a megosztási beállítások rendben vannak-e. A Facebook engedi, a Google+ nem engedi az utólagos módosítást (az utóbbinál nincs más hátra, mint törölni és újra megosztani, ha nem sikerült elsőre).

Még egy pár szót a linkekről, hivatkozásokról. Amikor felhasználom valakinek az írását (ami sűrűn előfordul, hiszen sokszor éppen az olvasott cikkek ösztönöznek írásra), hivatkozom is rá, hiszen ez így illendő. Ha idézek is belőle, akkor kötelező. A hivatkozást nem kell a tudományos írásokban megszokott módon csinálni, elég a legegyszerűbb módja: egy link. Ennek lehet egy olyan hatása is, hogy a szerző felfigyel az én írásomra. Hogyan? A statisztikában azt is lehet látni, hogy honnan jöttek a látogatók. Én már fedeztem fel úgy online újságot, hogy onnan jött olvasóm.

Ha már a statisztikánál tartunk: érdemes azt is figyelni, hogy a saját írásunkban lévő hivatkozásokat követik-e az olvasóink. Két dolgot lehet megtudni belőle: egyrészt azt, hogy mi érdekli az olvasóimat, másrészt azt, hogy nemcsak beleolvasott, hanem eljutott az írásomban addig, ahol a linket elhelyeztem.

Még egy apróság: Akármennyire is alaposan dolgoztam, többször átolvastam, bizony előfordult, hogy maradt a szövegben hiba, elírás. Jó tudni, hogy a megjelenés után is lehet javítani a szövegben. Ezt nem illik arra használni, hogy lényeges változtatásokat végezzünk rajta. Ha mégis kiderül, hogy valami téves volt, a hibás szöveg maradjon ott áthúzva, vagy írjuk le azt, hogy mit és miért változtattunk. Javítás esetén a közzététel dátumát a WordPress nem módosítja.

Mire vagy még kíváncsi a blogolással kapcsolatban, Kedves Olvasó?

Előzmények:
Szeretnéd, ha olvasnának?
Az első gyakorlati lépések

 

A blogolásról…

Két hete belekezdtem a blogolással kapcsolatos tapasztalataim megosztásába. Nem gondolom, hogy óriási szakértő lennék, a három és fél éves tapasztalatom elbújhat a nagyoké mellett, de a magamfajta kezdőknek segíthetek abban, hogy a nem főállásban csinált írás egy kicsit könnyebben és jobban menjen.

Eddig két rész jelent meg:
Szeretnéd, ha olvasnának?
Az első gyakorlati lépések

Holnapután jön a folytatás!

Várok mindenkit, akit érdekel a téma. Örülök, ha hasznosnak találják! 

Van két régebbi írásom ebben a témában, érdeklődőknek:
Írásbeliség
Kurátor

Az első gyakorlati lépések

A múlt héten leírtam, hogy mit tartok fontosnak a blogolásban, a cikkek írásában, hogyan csinálom, és miért úgy. Ma arról írok, hogy milyen eszközöket használok, és hogyan.

Just Write

Nem elég megírni, jól megírni a cikket, de elérhetővé is kell tenni másoknak. Erre a Facebook nem igazán alkalmas. Miért? Több oka is van annak – majd apránként kiderülnek, ahogy leírom a publikálás fontos részleteit.

Mit használok? Egy ingyenes és széles körben használt szolgáltatást, ez a WordPress. (Lehet érte fizetni is, és az is megértheti akár egyéneknek, akár cégeknek, de nekem eddig tökéletesen megfelelt az ingyenes része is.)

Magát a szöveget Word használatával írom, bár a WordPress is ad egy viszonylag használható szövegszerkesztőt, de az a Word közelébe sem ér. A Wordben írt szöveget simán be lehet másolni, és a formázások is átmennek (esetleg kis eltérésekkel – de azokat nem használom, amik nem rendesen mennek át). Mikkel nincs probléma? Jól működik a vastagított, dőlt és aláhúzott betű, a lista (számozott is), bekezdés, térköz, link (ezekkel lesz majd egy kis tennivaló még) –  biztos sok más is, amire nincs szükségem. Beillesztett objektumokkal (képekkel, táblázatokkal) nem érdemes a Wordben foglalkozni – azokat majd később, a WordPressben teszem be a szövegbe. (Megjegyzés: ezt a szöveget – kísérletképpen – a Google Dokumentumokkal írtam, és simán átment a WordPressbe, nem kellett utólag igazítani semmit sem, csak a linket.)

Szóval, ott tartunk, hogy megírtam a szöveget, megvan a cím és a felütés is. Jöhet az átmásolás, utána egy mentés sem árt.  Mi következik? Végignézem, hogy minden formátum rendben van-e. Általában igen. Utána jönnek a linkek, mert azt csak itt tudom beállítani, hogy új lapon nyíljanak meg a hivatkozott oldalak. Ez azért jó, mert így az én szövegem nyitva marad, könnyen visszatalál az olvasó, miután megnézte, amit belinkeltem.

Képek: akár előre feltölthetem a médiakönyvtárba, akár a cikk szerkesztése közben, nincs különbség. Mire kell figyelni, miket lehet beállítani? Azt már írtam a múlt héten, hogy tartsuk tiszteletben a szerzői jogokat, és csak olyan képet használjunk, amit megengedtek. Ha a licenc megköveteli a szerző megnevezését, akkor két megoldást szoktam használni:

  1. A médiakönyvtárban a kép “description” leírásába beírom a linket, ahol a képet találtam. Illik odaírni a licenc megnevezését is, pl.: “CC BY”.
  2. Nem a description mezőbe, hanem a kép címébe (“caption”) írom be. Ez megjelenik a szövegben a kép alatt. Ide nem linket, hanem csak a szerzőt írom, pl.: “Forrás: Gartner”.

A kép beillesztése közben (vagy utána) állítom be a megjelenési paramétereket: “left / center / right” és a kép méretét. A balra igazítást használom leggyakrabban – ekkor a bal hasábban van a kép, jobbra mellette pedig a szöveg. A pontos megjelenést érdemes az előnézetben (preview) ellenőrizni, mert szerkesztés közben nem mindig a véglegeset mutatja.

Még egy dolgot feltétlenül érdemes beállítani: mi történjék, amikor a képre kattintanak? Az egyik lehetőség az, hogy semmi se. Ha kicsiben illesztettük be a képet, akkor viszont megengedhetjük az eredeti megnézését, akár a saját médiakönyvtárunkban, akár a kép eredeti lelőhelyén. Figyelem: itt lehet azt is beállítani, hogy a kattintás után új lapon jelenjen meg a kép! Különben elnavigál a cikkről.

Na, a képekkel megvagyunk! Hasonlóan lehet egyebeket, pl.: PDF-et beilleszteni. Ha táblázatot akarok berakni, akkor azt általában Wordben, Excelben, vagy másban készítem el, és képként illesztem be. A WordPress nem valami ügyes a táblázatok létrehozásában és kezelésében.

Mitől fogják megtalálni az írásomat? Reklámozom a blogom címét, rajta van a névjegykártyámon, az about.me oldalamon, és mindenfelé, ahol csak lehet, pl., időnként emailek végére is odabiggyesztem. Ha már megírtam egy cikket, természetesen megosztom mindenfelé, ahol rendszeresen megjelenek: Facebook, LinkedIn, Twitter, Google+. Lehetne máshol is, de azokra a helyekre még nem jutottam el. Hogyan osztom meg? Rábízom a WordPressre – egész jól csinálja, és nem kell vesződni mindegyik hellyel külön-külön. Az automatikus megosztásokat a “publicize” alatt lehet kezelni. Arra kell csak figyelni, hogy jól legyen beállítva, hogy kik láthatják. Ez mindegyik közösségi hálózatnál másképp működik, sőt néha változik is. Jártam úgy, hogy a Google+ átállította úgy, hogy csak én magam láthassam. Jó sokáig tartott, míg feltűnt, és visszaállítani is vesződségesen ment csak. Azóta minden közzététel után ellenőrzöm, amikor van egy kis időm.

Ha már megosztás: azt is be lehet állítani, hogy az olvasók kényelmesen, egy kattintással tudják a saját köreikben továbbadni a cikkeimet. Ezt a “sharing” alatt adhatjuk meg.

wordpress-sharing-buttons Még egy kicsit vissza a megtaláláshoz. A legtöbben a Google keresőjét használják, amikor keresgélnek. Tehát úgy kell megírni a cikket, hogy a Google minél többféle keresésben visszaadja, és lehetőleg a lista elején. Ezt úgy hívják, hogy SEO (“search engine optimization”). Mérhetetlen mennyiségben lehet ezzel kapcsolatos tanácsokat olvasni mindenféle trükkökről. Túl sok a tanács, és nincs is valami nagy értelme egy-egy konkrét trükköt alkalmazni, mert a Google gyakran változtatja az algoritmusát. Van néhány, ami nem trükk, és nem árthat:

  • Az első és legfontosabb: jó, értelmes írás, ami érdekli az embereket (a megcélzott hallgatóságot). Állítólag ezt is tudja mérni a Google 🙂
  • Használjunk kulcsszavakat! (Majd írom, hogyan.) Ezekkel tudjuk jelezni, hogy mit tartunk fontosnak, miről szól a cikk. Ebben a cikkben, pl., blog, blogolás, blogging, megosztás, sharing és WordPress a kulcsszavak.
  • Legyen jó a cím, kapcsolódjon a tartalomhoz, legyenek benne a legfontosabb kulcsszavak!
  • Magában a szövegben is forduljanak elő a kulcsszavak (többször is). Ez segít abban, hogy a Google elhiggye, hogy tényleg arról szól a cikk, nem trükköztünk a kulcsszavak megadásánál.
  • A képek elnevezése (a WordPressben megadott, és a szövegben nem is látszó elnevezés) is segít a keresési találatokban.

Ígértem a kulcsszavakat. Ezekből kétfélét ismer a WordPress: category és tag. Az előbbi az írásaink osztályozására szolgál, egy írás jobbára egy kategóriában szokott lenni. Az olvasónak segít, hogy az egy témával kapcsolatos írásaimat könnyen megtalálja. Miket használok? Néhány példa: autonomous car, biztonság, collaboration, digitalization, knowledge, leadership, talent.

wordpress-popular-tags

A másik fajta a címke (tag), a valódi kulcsszó: ide a szövegben előforduló, és fontosnak tartott szavakat érdemes beírni (pl.: együttműködés, megosztás, vezető, tudás, informatika, konferencia, csapat, közösségi háló, IBM, Watson, Gartner, blog, NJSZT, Tesla, tartalommarketing, tudatosság). Látszik, hogy ezen a területen nagyon vegyes a kép, és a témákon túl, felbukkannak cégnevek is. Ha egy írásomban lényeges szerepe van egy cég nevének, akkor azt megadom a kulcsszavak között is.

A kategóriákat és a kulcsszavakat is használja a Google a találatok minősítésében, de csak akkor, ha konzisztens a kép, vagyis tényleg előfordulnak a szövegben.

Mára ennyit, a jövő héten innen folytatom.

Kedves Olvasó! Van valami, amit nem írtam le elég részletesen? Mibe menjek bele mélyebben?

Előző rész:
Szeretnéd, ha olvasnának?

 

Hogyan írunk?

Hosszú ideje gyakorlom az írást. Most nem arra gondolok, amivel a legtöbben tipikusan találkozunk, a megrendelésre történő írásra. Iskolás korunktól kezdve folyamatosan írunk megrendelésre, legyen az dolgozat, házi feladat, munkahelyi feladat. Sok embernek ez mindennapi tevékenysége. Most arról van szó, amikor az ember félig-meddig kedvtelésből ír, de az írás kapcsolódik a maga választotta munkájához, tevékenységéhez, kedvteléséhez – és nem csak magának írja a szöveget, de szeretné ha sokan olvasnák. Na jó, szóval, egy szóval: blogol.

Régebben írtam már kétszer is erről, de a múlt héten kicsit másképp ugrottam neki a témának. Kezdő blogolóknak igyekszem gyakorlati, a kezdetektől felépített útmutatót adni, hogy ne mindent a saját kárukon tanuljanak meg.

Szeretnéd, ha olvasnának? Ezzel kezdtem a múlt héten, és újabb fejezet következik holnapután.

Várok mindenkit, akit érdekel a téma. Örülök, ha hasznosnak találják! 

Van két régebbi írásom ebben a témában, érdeklődőknek:
Írásbeliség
Kurátor

Szeretnéd, ha olvasnának?

Mutasd meg, mit tudsz! Kinek? Mindenkinek! Hogyan?

word_cloud_horse

 

Rajtam kívül is vannak olyan szakemberek, akik szeretnék online módon felhívni mások figyelmét a tudásukra, és növelni a vevőik, ügyfeleik, pácienseik körét. Egyiküknek, egy kedves ismerősömnek, jó ideje megígértem, hogy leírok neki konkrét, egyszerű tanácsokat, hogy hogyan csinálja (szerintem). Ideje beváltani az ígéretet!

 

Mi a kiindulási pont?

  • Van miről írnom, engem érdekel a téma, és reményeim szerint másokat is.
  • Van időm írni. Ez nem keveset jelent, mert egy 2-3 oldalas írásmű 4-8 órányi munka.

Ennyi mindenképpen kell ahhoz, hogy nekiugorjak. (Később majd arról is írok, hogy mit csinálok, amikor írnék valamiről, de nincsenek óráim erre a célra. Arra is van megoldás!)

Sok kérdés van még, ha már a tartalom megvan. Milyen hosszan és milyen gyakran írjak? Sok okosságot lehet a cikkek hosszáról olvasni. Egy időben az volt a nézet, hogy 600 szó az ideális méret (ez nagyjából egy A4-es oldal), mert ennél többet nem olvasnak el az emberek online. Az utóbbi években azt mutatják a statisztikák, hogy a négyszer ekkora írásokat osztják meg legtöbbször az olvasók, és ezek kerülnek a keresések elejére. Négyoldalnyi szöveget megírni elég sok munka és idő, simán elvisz egy egész munkanapot, vagy még többet. Nekem a 2,5-3 oldalhoz is elég gyakran kell ennyi idő, amíg olyan lesz, hogy szívesen kiadom a kezemből. Szóval, milyen hosszú legyen egy-egy írás? Amennyit a téma megérdemel, és amennyi megírására jut idő és energia. Itt olvastam egy jó írást erről, ajánlom a többi kezdő blogolónak is.

Milyen gyakran írjak? Az egyszerű válasz az, hogy amilyen gyakran adódik jó és érdekes téma, és amilyen gyakran bele is fér a többi munka mellett. (Mert a blogolás is munka!) Általában azt tanácsolják a hozzáértők, hogy legyen rendszeres a publikálás. Nem az számít, hogy hetente, kéthetente vagy havonta írunk, hanem inkább a rendszeresség. Magam, némi próbálkozás után, a heti egyszeri megjelenést választottam, és mindig csütörtök délelőtt. Az olvasó is szereti a rendszerességet, a kiszámíthatóságot! Ahogy egyik nagyon kedves olvasóm mondta, ha nem jelenik meg az írásom csütörtök délelőtt, akkor hiányzik neki, mert ebédszünetben szokta elolvasni. Ez erős motiváció volt, hogy ne késsek, ne csússzon át délutánra a megjelenés! Az első időkben egyszer-egyszer írtam más napokon is, de ez nem vált be, nem működött a rendszertelenség.

Amikor annyi írnivalóm van, ami sok lenne egy cikkbe, akkor megírok kettőt vagy hármat egyszerre, és beosztom a megjelenésüket. Ezt a módszert alkalmazom abban az esetben is, amikor előre látom, hogy zsúfolt lesz a hetem, nem lesz 4-6-8 órám írni. Ilyenkor igyekszem egy vagy két hétre előre megírni az anyagot. Az utolsó átnézésre beiktatok egy fél órát ezeken a heteken is.

Két tavasszal is úgy alakult az egyetemi és főiskolai tanítás, hogy szinte állandóan azzal foglalkoztam, nem jutott időm a heti blogra. Arra jutottam, hogy jobb felvállalni 2-3 hónap teljes szünetet, mint hébe-hóba írni egyet, vagy elkapkodni, engedni a színvonalból.

Miért tart ennyi ideig a 2-3 oldalnyi szöveg megírása? Nem csak a szövegről van szó, és nem csak a többszöri átolvasásról, csiszolgatásról. Érdemes a formával is foglalkozni: legyenek bekezdések, listák, kiemelések (vastagon, esetleg dőlten szedve). A felhasznált (olvasott) irodalomra illik hivatkozni. Időnként kerülnek bele linkek olyan írásokra, amiket további olvasásra javaslok.

Úgy gondolom, hogy egy képet, illusztrációt minden cikkbe érdemes beletenni, mert az is behozhat olvasót. Mi legyen ez a kép? Legyen a témához illő, a szöveget kiegészítő, érthetőbbé tevő. Vagy legyen olyan, ami „behozza” az olvasót (de nem veri át az írás tartalmát illetően). Honnan lesz a kép vagy az illusztráció? Néha én készítek egy fényképet, illusztrációt vagy szófelhőt. A legtöbb esetben azonban más alkotását használom fel, de csak olyat, amit az alkotó engedélyezett. Rengeteg ilyet lehet találni, ha megfelelően állítjuk be a Google keresőeszközét.

nem-kereskedelmi-celra

Fontos: az, hogy a Google szerint újrafelhasználható a kép, még nem elég! Meg kell nézni, hogy a képről mit mond a közzétevője. Általában a Creative Commons (CC) valamelyik licence szabályozza az alkotás használatát, és ezekkel a kulcsszavakkal írják le a lehetőségeinket:

  • BY: meg kell nevezni a licenc eredeti tulajdonosát,
  • SA (share alike): az alkotást ugyanazokkal a feltételekkel kell továbbadni, ahogy mi kaptuk,
  • ND (no derivatives): nem szabad megváltoztatni (pl.: kivágni belőle egy részt),
  • NC (non-commercial): üzleti célra nem szabad felhasználni (vagyis pénzt vagy más anyagi előnyt kérni attól, akinek továbbadjuk).

Ezt a négyet többféleképpen lehet kombinálni, pl.: CC BY, CC BY-NC, CC BY-NC-ND. Az utolsó azt jelenti, hogy meg kell nevezni a jogtulajdonost, és nem szabad üzleti célra használni vagy módosítani a képet. Van egy ötödik, ami kilóg a sorból, ez a CC0 (vagy Public Domain) – az ezzel jelölt alkotás szabadon felhasználható. Fontos megjegyezni, hogy a CC licencekkel csak az alkotó mondott le a jogairól és adott felhasználási jogot. Lehetnek még korlátok, pl.: ha egy fénykép személyt ábrázol, akkor a kép felhasználáshoz szükséges lehet az ő hozzájárulása is (amit aligha tudunk megszerezni). Hasonló a helyzet akkor is, ha jogvédett alkotást (festményt, szobrot, épületet) ábrázol a fénykép. Legyünk körültekintőek!

Vannak olyan helyek, ahol vásárolhatunk képeket, akár egyenként, akár darabszámra vagy időszakra (hónapra, évre) szóló előfizetéssel. A legkisebb előfizetések ára havi tíz dollár körül van. Ezek akkor érik meg, ha sok képre van szükségünk, vagy ha teljesen biztosak akarunk lenni, hogy nem keveredünk jogvitába senkivel sem.

Említettem, hogy szoktam szófelhőt készíteni. Mi az a szófelhő? Például az a kép, ami ennek a cikknek az elején van, egy szófelhő – méghozzá a szövegéből készült. Jópofa dolog, érdemes néha használni! Marketinges hallgatóim nagyon szokták élvezni az ilyenek készítését, jól eljátszanak vele. Sok szoftver van erre a célra, az egyik ilyen a tagul.com, amit én is használok a főiskolai tanításban. Bármilyen nyelvű szövegből elkészíti a szófelhőt. Sok mindent lehet beállítani, pl.: ki lehet hagyni érdektelen szavakat (névelők, kötőszavak), az ábra formáját, a színeket, a szavak méretét is be lehet állítani. Mindezt ingyen…

Amikor már minden megvan, hátra van két nehéz feladat: a cím és a felütés. Szoktak gondjaim lenni mindkettővel, hiszen olyan szöveget kell kitalálni, ami jól kifejezi, hogy miről szól az írás, de nem nekem, aki már olvastam, hanem azoknak, akik még nem olvasták, és a cím és az első mondat alapján döntik el, hogy elolvassák-e. Nem mindig sikerül jól eltalálnom – utólag már szoktam sejteni, hogy mennyire sikerült.

Összefoglalva az eddigieket:

  1. Érdekes tartalom
  2. Elég idő az alapos munkához
  3. Megtervezett terjedelem
  4. Rendszeres megjelenés, előre megtervezve
  5. Jó és jogtiszta kép, illusztráció
  6. Cím és felütés

Kedves Olvasó! Segítettem? Adtam használható tanácsokat? Mi hiányzik?

Legközelebb írok arról is, hogy milyen szoftvereket, szolgáltatásokat használok, és hogyan. Hol és hogyan találják meg az írásaimat az emberek? Arról is lesz szó, hogy mit csinálok, amikor nem tudok, vagy nem akarok valamiről oldalakat írni.

Van két régebbi írásom ebben a témában, érdeklődőknek:
Írásbeliség
Kurátor

Folytatás:
Az első gyakorlati lépések

Ember – gép – tanulás – munkaerő

Mi lesz a sorsunk ebben a gépiesedő világban? Lesz munkánk? Tanulunk, fejlődünk? Milyen lesz a gépekhez való viszonyunk? Az övék hozzánk?

Az elmúlt hetek sűrűnek bizonyultak, és a szokásos keddi összefoglalóim is elmaradtak. Pedig több témáról is írtam… Most egyben pótolom az összefoglalókat.

Január második felében az informatikai munkaerőhelyzettel foglalkozó írásom nagyon érdekes vitát és jó hozzászólásokat eredményezett az egyik LinkedIn csoportban.

Február első felében a blogolás, az írás, az olvasás és a tartalomgondozás (content curation) foglalkoztatott.

Közben áttekintettem az egyetemi, főiskolai tanítással kapcsolatos élményeimet, munkámat.

FrameBreaking-1812

Ezen a héten az első témához kapcsolódik majd az írásom: az ember és a technológia munkahelyi viszonya kerül terítékre. Békés együttműködés vagy ádáz verseny lesz belőle?

Várlak, Kedves Olvasó!

Kurátor

Egy mellékszál: mi történik azzal, amit elolvasok?

Két hete – megragadva egy témajavaslatot – elkezdtem magáról az írásról írni. Miért és hogyan blogolok?

A múlt héten – a szemeszter vége kapcsán – a főiskolai oktatásról írtam. Hol és mit tanítottam az őszi félévben, és mik a tavaszi tervek?

curating_5314917023_2af11d592e_zMost visszatérek az előbbi témára, mert még maradt bennem ki nem írt szöveg. A blogolás számomra a nagyobb lélegzetű, 2-3 oldalas, és egymásra épülő írásokról szól. A cikkek néhány téma köré szerveződnek, és párhuzamos folyamokat alkotnak. Ezek a folyamok többé-kevésbé alkalmasak arra, hogy valaki nekiüljön és végigolvassa őket.

A témákon nem csak gondolkodom, hanem olvasok is róluk sokat. A megtalált cikkek egy része arra ösztönöz, hogy egy-egy témában elmélyedjek, és részletesen írjak róla. (Megjegyzés: illendő megemlíteni az ihletet adó írást, hivatkozni rá.) Más cikkek nem váltanak ki ilyen hatást, hanem csak bekerülnek a gyűjteményembe, hogy egyszer majd felhasználjam őket, ha úgy adódik. Hébe-hóba meg is osztottam ezeket a cikkeket.

Tavaly augusztusban éledt fel bennem az igény, hogy ebbe is rendszert vigyek, amikor több megosztásra érdemes írást is olvastam az együttműködés témában. Rövid keresgélés után ráakadtam a scoop.it szolgáltatásra. Mindjárt bele is írtam a gyűjteményem első darabjait, rögtön tizenhármat az együttműködésről.

Nagyon megtetszett, és jól használhatónak bizonyult. Azóta azt is megtanultam, hogy egészen másképp kell használni, mint az első napokban csináltam. Mit nem csináltam jól? Először is, mi ez a scoop.it, és mire való? Ez egy content curation, azaz tartalomgondozási platform. Maga a „kurátor” szó leginkább a kiállítások világából való – azt az embert jelenti, aki összeállítja a kiállítás anyagát. Hasonlót csinál az is, aki érdekes cikkeket válogat össze egy gyűjteménybe, és azt elérhetővé teszi mások számára is. Olyasmi ez, mint egy online folyóirat, de nincsenek rendszeresen megjelenő számok, hanem ugyanaz a szám frissül rendszeresen.

Ez tulajdonképpen a tartalommarketing egy fajtája, de itt nem én hozom létre a tartalmat, hanem „csak” észreveszem, összegyűjtöm, és közzéteszem a saját megjegyzéseimmel ellátva. Ez is értékes és hasznos az olvasóknak, ha jól csinálom. Ugye, nem rossz az, ha valaki válogat az interneten megjelenő rengeteg minden között, és javasol naponta egy-két érdekeset?

Vissza a kérdésre, hogy mit nem csináltam jól. Beírtam egy csomó mindent egy szuszra. Ki tudja ezt követni és elolvasni? Szerencsére senkinek se kellett követnie, mert nem osztottam meg sehol máshol, így rajtam kívül senki se látta. Na, ez volt a második hiba, ami majdnem kijavította az elsőt 🙂 A harmadik hiba az volt, hogy nem fűztem a begyűjtött írásokhoz saját véleményt. A negyedik pedig a kulcsszavazás elmaradása volt.

Kedves Olvasó! Ha ezek után érdekel, hogy érdemes ezt csinálni, elmondom, hogy mit tapasztaltam ki.

Hamar (a második napon) észrevettem, hogy nem tudom egy témakörbe belepréselni a megtalált írásokat, ezért létrehoztam a másodikat, ami a számítási felhővel foglalkozik. Két héttel később jött a harmadik: CIO. Egyelőre itt tartok, nincs negyedik, nem akarom nagyon szétforgácsolni…

Most jön egy kis gyakorlati útmutató. Így végzem a kurátori munkát:

  1. Sok olvasás. Az érdekes cikkek címét és linkjét felírom, ha nem tudom azonnal közzétenni. (A nagyon fontosakat lemásolom és elteszem, hátha közben eltűnnek az internetről.)
  2. Megkeresem a cikkben a (számomra) legfontosabb, legérdekesebb vagy legmegkapóbb 2-3 mondatot, és kimásolom valahova.
  3. Kiválasztom a legjobb, legütősebb képet a cikkből.
  4. Írok róla 2-3 mondatot magyarul. (A cikkek többsége angolul van.) Ezek a mondatok nem a cikk tartalmát mondják el, hanem a saját véleményemet, megjegyzésemet, kérdéseimet írom le.
  5. Kulcsszavakat választok. Ezekből kétféle kell. Először is azok, amik a Facebook, Twitter, LinkedIn, Google+ megosztásokban látszanak majd – ezek egyszavasak és általánosak. A másik féle kulcsszavaknak a scoop.it keresésben lesz szerepük. Itt megjelenhetnek az előzőek mellett többszavasak és speciálisak is.
  6. Eldöntöm, hogy mikor jelenjen meg a cikk. (Az előbb említettem, hogy nem érdemes egyszerre az emberek nyakába önteni mindent. Jobb elosztani, legfeljebb napi hármat közzétenni, és azokat is egy-két órányi távolságban egymástól.)

Ennyi az egész! Most már be is írhatom, és hadd menjen! Az útnak indítása előtt még ellenőrzöm, hogy a közösségi megosztások rendben vannak-e, megy-e majd mindenhova (Facebook, Twitter, LinkedIn, Google+).

Megéri ennyit dolgozni vele? Jó kérdés, és nem tudom a biztos választ. Szempontok:

  1. Nagyjából havi száz olvasást regisztrál a scoop.it – ez cikkenként átlagosan 10, de nagy a szórás. Ez is hasznos lehet a szakmai hírem építésére.
  2. Ha már csinálom, csináljam jól, hátha valakinek hasznára van!
  3. A gyűjtemények nekem is hasznosak. Jó, hogy minden cikkhez van összefoglaló és felírom saját véleményemet is.

Kedves Olvasó! Itt találod a jelenlegi három témát, ha érdekel valamelyik:

  • Közösségi együttműködés – a kedvencem, amiről annyit írok és beszélek.
  • Számítási felhő – ez elég vegyes, van benne dolgok internete, önvezető autó, okos otthon, stb.
  • CIO – számítástechnikai vezetők számára érdekes, nem csak műszaki jellegű írások.

 

Írásbeliség

Miért és hogyan kezdtem blogolni, mire jó ez az egész? Hogyan és miért csinálom? Hogy születik meg egy írás?

Quill_pen„Felkérést” kaptam, vagy inkább ötletet, hogy erről a témáról írjak. Hogy kezdődött, miért kezdtem el írni? Ahhoz, hogy az itteni első írásom az eszembe jusson, nem is kellett sokat gondolkoznom. Jó régen, 2013 augusztusában találkoztam egy érdekes ötlettel, és úgy éreztem, hogy feltétlenül írnom kell róla – és valahogy a WordPress lett az a hely, ahol leírtam. Úgy emlékeztem, hogy a második a 2013-as Év Informatikai Oktatója díjátadás volt az, de most találtam még kettőt: a CIO.hu konferenciáról és a BKF Executive MBA for IT kurzusán tartott harmadik órámról is írtam.

Ezután nagy szünet következett, majd 2014 márciusában kezdtem bele a maihoz hasonló módon az írásba. Akkor már terv és szándék is volt az írás mögött. Kialakítottam a heti munkarendemet, aminek egyik középponti eleme lett az írás.

Hopp, itt megállok egy picit, mert eszembe jutott, hogy nem 2013-ban kezdtem az interneten írni, hanem már 2010 nyarán. Akkor indítottam egy blogot akarattyai és kenesei témákról. Ez még kapcsolódott a hagyományos sajtóhoz, a veszprémi Naplónak is elküldtem az írásaimat, meg is jelentek. A kezdeti felbuzdulás nem tartott sokáig – csend van most arrafelé. Többször eszembe jutott már, hogy leírhatnám az odatartozó gondolataimat, de sose jön össze annyi időm, ami egy terjedelmesebb íráshoz kellene. A rövideknek meg ott a Facebook.

Vissza 2014 tavaszára! Akkor már tudatosan, tervezetten írtam. Olvastam már a tartalommarketingről is, és igyekeztem azt csinálni.  (Mi is ez a tartalommarketing? Az a lényege, hogy értékes és a megcélzott közönség számára releváns tartalmat hozunk létre, azt eljuttatjuk hozzá, fenntartjuk az érdeklődését – és a végső célunk az, hogy ideszoktatott érdeklődőkön keresztül bevételt is szerezzünk.) Az a része egész jól ment, hogy érdekes tartalommal szerezzek olvasókat és követőket – csak a másik fele nem jött össze, a követők vevőkké konvertálása. Értékesítésben sose voltam jó…

Csütörtök lett az írásaim megjelenésének napja, igyekeztem minden csütörtökön publikálni egy újabbat. Az volt a heti munkarendem, hogy hétfőn elkezdtem a témát összeszedni és rendezni, kedden nagyjából megírtam az anyagot. Ekkor feltettem egy néhány mondatos összefoglalót az előző csütörtöki cikkről, ami egyben a következőt is beharangozta. Szerdán még dolgoztam a szövegen, javítgattam benne, igyekeztem minél világosabban és érthetőbben fogalmazni. Általában még aznap feltöltöttem és beidőzítettem csütörtök délelőttre a megjelenését.

A téma hosszú ideig szinte kizárólag a „közösségi együttműködés” (social collaboration, enterprise social network) volt, amibe a Deloitte-ban töltött utolsó években szerettem bele. Ez szinte kimeríthetetlen témának bizonyult! Az első hónapokban igyekeztem az alapoktól kezdve, „tudományosan” felépíteni a témát. Nekiültem, megalapoztam, építgettem, magyaráztam, … Lett belőle gyorsan hét oldalnyi szöveg, és rájöttem, hogy ennyit nem szabad közzétenni, senki se fogja elolvasni. Jött a darabolás, ami nem olyan egyszerű, hiszen arra nem számíthatok, hogy az olvasók egymás után mindent elolvasnak. Sőt, arra se, hogy emlékeznek az előzőre… Cikkeket korábban is írtam (még a SZTAKI-ban), de hamar kiderült, hogy ez egészen más műfaj. Az első emberek, akiktől véleményt, bírálatot kértem, azt mondták, hogy „túl professzoros” a stílusom. Ebben, persze, nem volt semmi meglepő, hiszen akadémiai körökben szocializálódtam. Nem is volt nagyon könnyű elfogadnom, hogy itt és most másképp kell írni – és el is tartott egy darabig, amíg sikerült. Jól esett tavaly augusztusban azt a visszajelzést kapnom egy szakembertől, hogy „új íz” a stílusom 🙂

Kaptam még néhány bírálatot (és hozzá kapcsolódó tanácsot) a stílussal és a megjelenéssel kapcsolatban, amiket igyekeztem hasznosítani, a képek és a felütés területén. Azt hiszem, közben a stílusom is kicsit személyesebb, közvetlenebb lett – jobban megfelel ennek a műfajnak. Kapok még bírálatokat a blogom külsejével, megjelenésével kapcsolatban. Van olvasóm, aki annyira elavultnak találja, hogy emiatt olvassa inkább emailben. Előbb-utóbb ezen a területen is lesz változás…

Az elején feltett kérdéseim közül arra már válaszoltam, hogy hogyan kezdődött nálam ez a blogolás. Részben arra is, hogy miért, de van még más okom is. Azt reméltem, hogy párbeszéd, sőt vita alakul ki az írásaim körül. Na, ez nem igazán jött be! Olvasók jöttek, személyes találkozások alkalmával kaptam is egy-egy dicsérő megjegyzést, de a blogban vagy azokon a helyeken, ahol megosztottam (LinkedIn, Facebook, Twitter, Google+) alig-alig szóltak hozzá. Vita vagy ellenvélemény pedig még kevesebb volt. Örülök a dicséretnek, ki nem örül, de a vitából sokkal többet lehet tanulni 🙂

Kevés írásom indított el komoly vitát. Hirtelen egyre emlékszem: két héttel ezelőtt az ITBusiness Club összejöveteléről írtam, ahol az IT-s munkaerő helyzete volt a téma. Ehhez jött sok hozzászólás! Annyira sok és tartalmas, hogy a következő írásomnak is adtak témát. (Azóta is jönnek az újabb vélemények.)

Másoktól is azt hallom, olvasom, hogy alig lehet egy cikkről előre megmondani, hogy mekkora érdeklődést vált ki, és nekem is ez a tapasztalatom. Persze lehet az olvasottságot megosztásokkal és hivatkozásokkal növelni – ez annyiban mindenképpen igaz, hogy ha nem hívom fel rá a figyelmet, aligha olvassa el bárki is. A jó cím, az eltalált kép és az érdekes felütés is kell – de biztos van szerepe a szerencsének is.

Mire jó (nekem) a blogolás? A tartalommarketing elsődleges célját (vevők becserkészése) alig sikerült megvalósítanom. Azt a célomat, hogy beszélgetések és viták révén tanuljak, szintén alig. Mégis mi hasznom belőle?

  • Gyakorlom az írást: heti 2,5-3 oldalnyi összefüggő szöveg igényes megírása nagyon jó gyakorlás. Korábban is írtam (sok évvel ezelőtt tudományos cikkeket, később útmutatókat, terveket, előterjesztéseket), de még van lehetőségem a fejlődésre.
  • Most ismét bele kellett jönnöm a kutatásba: egy-egy téma feldolgozása, előkészítése több cikk elolvasásával, elemzésével, értékelésével kezdődik. Utána összefoglalom, leszűröm a tanulságokat, összekapcsolom a saját tapasztalataimmal és kialakítom a véleményemet.
  • Ez a tevékenység is ösztönöz az olvasásra. Mielőtt írok valamiről, utána kell néznem, hogy mások mit írtak a témában. Eközben találok érdekes dolgokat – olyanokat is, amiket nem kerestem, amik újdonságok a számomra.
  • A saját blogomba írt cikkek és a közben felhasználtak jó forrásul szolgálnak más munkákhoz, pl. az oktatáshoz.

Hogyan születik meg egy cikk?

  1. Ötlet, téma: általában elég sok téma kavarog a fejemben, van miből választani. Ha részt veszek egy konferencián, szinte mindig írok egy-két ottani érdekes témáról. Gyakran írok az ITBusiness Club beszélgetéseiről is. Keresgélés, olvasgatás közben is bele-beleakadok érdekes témákba, amik egy részéből cikk lesz.
  2. Megírás: az esetek többségében két-három nap alatt jön össze a szöveg. Persze nem egyfolytában írok. Többször előveszem, írok bele, utána elteszem a szöveget, és csak magamban érlelem a témát. Munka közben a hivatkozásokat is gyűjtöm (saját dolgaimra, forrásokra, magyarázó, kiegészítő írásokra). Miután elkészült az első verzió, többször elolvasom. Nagyot ritkán módosítok rajta nagyot, de néhány mondat mindig megváltozik, kimarad, vagy újak kerülnek bele. Egy-két alkalommal drasztikusabban változtattam, repültek bekezdések is.
  3. Befejező munkák: A hivatkozások ellenőrzése fontos, mindet meg kell nyitni, hogy még rendben van-e. Végignézem a kiemeléseket (dőlt és vastag betűk), hogy legyen bennük valami rendszer, ami segít az olvasónak. Képet kell keresni: legyen kapcsolata a szöveggel, legyen érdekes, és legyen jogtiszta.
  4. Publikálás: feltöltés a WordPress-be, kulcsszavak kiválasztása, megjelenés időzítése. Még egy utolsó ellenőrzés, a talált hibák kijavítása. Mehet!

Ennyi az egész!

Kedves Olvasó! Szívesen veszek kérdéseket, hozzászólásokat, kritikai megjegyzéseket!

Akit érdekel a blogolói fejlődésem, itt megtalálja időrendben majdnem minden írásomat.

Az írás egy másik aspektusa a tartalomgondozás (content curation).