Modern eszközök a középiskolákban

Közel húsz iskolából a budapesti Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium nyert a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége pályázatán. A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium különdíjat kapott.

Második alkalommal írt ki pályázatot a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) olyan középfokú oktatási intézmények tanárcsapatainak, melyek komoly eredményeket értek el az oktatás digitalizálásában.

Gyorsan változik a világunk, és segítenünk kell az ifjú generációkat, hogy jó életük legyen ebben a világban, megtalálják a gyorsan kialakuló újabb és újabb lehetőségek jó és értelmes felhasználását, élni tudjanak a lehetőségekkel. Ők lesznek a jövő kiművelt emberfői!

Mint azt Nagyné Agárdi Györgyi, a VISZ elnökségi tagja, az Allianz Hungária CIO-ja elmondta, a pályázattal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ma a középiskola az az utolsó pont, ahol még érdemben befolyásolható a diákok pályaválasztása. Olyan impulzusokat kaphatnak, amely vonzóvá teszi számukra az informatikai pályát.

De nem csak a jövő informatikusai miatt tartja fontosnak a VISZ a középfokú oktatásban a digitalizációs törekvéseket. Ma már nem csak az informatikai szakirányba továbbtanulók számára fontos a digitális eszközök és szolgáltatások készségszintű használata. Minden informatikai jellegű tudás felértékelődött, és ezt valamiféleképpen közvetítenie kell a középiskolai oktatás módszertanának is. Az oktatásba ma szervesen bele kell illeszteni az infokommunikáció szinte minden aspektusát, a különböző alkalmazások felhasználó szintű kezelésének készségétől az alapvető programozói fogásokon át a biztonságtudatosságra nevelésig.

Az év digitalizációs középfokú iskolai tanári csapata pályázatra bármely Magyarországon érvényes működési engedéllyel rendelkező középiskola beadhatott pályamunkát, amelyben a rendszeresített képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.

A digitalizáció fontosságát az oktatási intézmények is érzékelték: rekordszámú pályázat érkezett. A megnövekedett érdeklődésben szerepet játszott az is, hogy a VISZ a tavalyi pályázatok alapján pontosabb képet alkothatott arról, hogy milyen elvárásokat lehet ma Magyarországon megfogalmazni ezen a téren az iskolákkal szemben.

A pályamunkában az iskolában folyó oktatás digitalizációjában elért eredményeket kellett bemutatni, elsősorban az utóbbi két évre koncentrálva. Ismertetni kellett azt is, hogy

  • az iskolában milyen fejlesztések folynak (módszertan, segédanyagok stb.),
  • milyen meglévő digitális oktatási, szakmai anyagokat kutattak fel és építettek be az oktatás-nevelés folyamatába és
  • az iskolai életben hogyan jelennek meg a digitális közösségi terek.

A zsűri két körben választotta ki a díjazottakat. Először a pályamunkák alapján kiválasztotta esélyes csapatok egy szűkített körét, majd azok meghallgatása után javaslatot tett a VISZ elnökségének a díjra legérdemesebb csapatra.

A meghallgatás után a díjat a zsűri a Csepelen működő Budapesti Szakképzési Gazdasági Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium pályázatát ítélte a legjobbnak, így ők vihették haza az 1 millió forintot. Az intézményben Csongrádi Tamás, informatika-történelem szakos tanár vezetésével alakítottak ki egy munkacsoportot, amely az oktatás – a szaktárgyak és a közismereti tárgyak – átfogó digitális fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fordít a kollégák továbbképzésére is. A csapat további tagjai: Csiszár Szilvia (komplex természettudomány, matematika, kémia), Deákváriné Vizi Ágnes (közgazdaság, turizmus-vendéglátás), Gacsó Viktória (történelem, társadalomismeret és etika, angol), Kovács Attiláné (angol), Márkus Noémi (magyar nyelv és irodalom, történelem, társadalomismeret), Orphanides Mária igazgatóhelyettes (közgazdaság, kereskedelem-marketing) és Szalainé Nisóczi Ildikó (magyar nyelv és irodalom, informatika).

A zsűri különdíjjal ismerte el a nagy múltú Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban folyó munkát. A Dobóné dr. Tarai Éva (kémia), Horváth Zoltán (olasz, angol), Juhász Anna (közösségi szolgálati koordinátor), Károlyi Gergely (matematika), Kerek Roland (magyar, angol), Klein Anita (angol), Kormos Mária (olasz, magyar), Mahler Attila (matematika, informatika), Nemecskó István igazgatóhelyettes (matematika), Siegler Gábor (kémia, informatika), valamint Virág Miklós (matematika, fizika) összeállítású közösség az oktatás mellett sokat tesz azért is, hogy a digitális csatornák (felhőszolgáltatás, interaktív okostévék, Skype az oktatásban és a kapcsolattartásban stb.) az oktatás hatékonyságát növelő tudásmegosztás mellett a közösségi élet szervezésében is fontos szerepet kapjanak.

A díjak átadása után a díjazottak néhány percben bemutatták, hogy mit, miért és hogyan csinálnak. Jó volt látni, hogy mekkora lelkesedéssel és elhivatottsággal dolgoznak a tanárok!

Sokan voltunk, hiszen a Magyar Egyiptomi Baráti Társasággal közösen kiírt általános iskolai pályázatunk díjkiosztása is most volt, így a kisebb gyerekek és tanáraik, családtagjaik is kaptak egy kis ízelítőt a középiskolai munkából. Persze, mire ők odajutnak, sok minden másképp lesz!

Reklámok

Kiművelt emberfők

A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” (Széchenyi István: Hitel)

Ezt már régen tudjuk, és sok-sok elhivatott ember dolgozik is azon, hogy több és több kiművelt emberfőnk legyen.

Itt és most nem általában a kiművelésükről szeretnék elmélkedni, hanem néhány konkrét változásról, amit a közelmúlt és a közeljövő hozott el és ír elő nekünk. Széchenyi a Hitelben a modern idők modern tudását és modern módszereit mutatta meg kortársainak, ezek befogadására biztatta őket.

Ma is pont ez a feladatunk, az új eszközöket és lehetőségeket kell megismernünk, hogy majd alkalmazni tudjuk. Ehhez elengedhetetlen az informatika megismerése, hiszen bármit is csinálunk a munkában vagy a magánéletben, szinte mindenben szerepe van valamilyen számítógépes eszköznek.

Ez a folyamat már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött, de sokat változott a helyzet, mert ma már nem programozók és rendszergazdák kiváltsága és felelőssége ezeknek a dolgoknak a használata, hanem mindannyian aktív szereplők vagyunk. Fontos változás az utóbbi néhány évben, hogy már a programozás sem informatikusok feladata. Az általuk létrehozott egyre könnyebben kezelhető építőelemekből szinte bárki össze tud rakni új és nagyszerű dolgokat. A programozás szépen lassan demokratizálódott: alsó tagozatos általános iskolásoktól kezdve, informatikát sose tanult dolgozókig mindenki programozhat.

Ebben a változásban, fejlődésben a hazai nagyvállalatok informatikai igazgatóit tömörítő VISZ (Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége) is szerepet vállal már másfél évtizede. 2002-ben írtuk ki először az Év Informatikai Oktatója Díjat felsőoktatásban dolgozók számára. Azokat a tanárokat kerestük, akik a legjobb módszerekkel és a legeredményesebben adják át ezt a fontos tudást a fiataloknak. Másfél évtized nagyon hosszú idő, és nem is múlt el nyomtalanul a díj fölött sem. Ha megnézzük, például, a 2015-ös díjazottakat, azt látjuk, hogy nem is csak az informatika oktatását ismertük el. Abban az évben a szokásos egy helyett négy kiváló tanár munkáját ismertük el ezzel a díjjal. Ők nem csak és nem elsősorban informatikát oktatnak, hanem valami többet is adnak a hallgatóknak: módszertant, gyakorlati tapasztalatot, inspirációt – és ezt a humán tudományok és a művészetek területén is alkalmazható módon teszik.

Két évvel ezelőtt nagyot ugrottunk! 2015-ben a nyári szünetben két korcsoportban ismertettük meg az általános és középiskolás gyerekeket a programozással. A táborban 8-12 évesek a Kodu, a Scratch és a Lego programozással, az idősebbek pedig mobilprogramozással (Scratch, Java, Android) ismerkedtek. A cél az volt, hogy játszva ismerkedjenek az algoritmikus gondolkodás alapjait. Az új időknek megfelelően a gyors sikerélmény is fontos volt. Már az első foglalkozás végére működő programjuk volt!

Azóta nem múlhat el iskolai szünet a programozó táborunk nélkül, minden tavaszi, nyári és őszi szünetben jönnek a gyerekek és a lelkes oktatók. Nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy kiváló oktatóink egy része az iskolai tanítás mellett, önszorgalomból tanulta meg a programozást (és természetesen frissíti a tudását folyamatosan). A táborok szervezésében óriási szerepük van tagvállalatainknak (a legnagyobb magyar cégeknek) és az egyetemeknek – ők biztosítják a helyszíneket és a számítógépeket.

Tavaly, amikor először írtuk ki díjunkat középiskolai tanárok részére, még egyet léptünk ezen az úton. Nem informatikát tanító tanárok számára írtuk ki a pályázatot, hanem olyanokat kerestünk, akik hasznosítják más tantárgyak tanításában. Sőt, nem is egyes tanárokat kerestünk, hanem tanári csapatokat! Olyan iskolákat kerestünk, amelyekben a mindennapi élet, a mindennapi oktatás szerves része a modern technológia alkalmazása. Olyan iskolákat, ahol nem az a tipikus, hogy begyűjtik az órák előtt a diákok okostelefonjait, hanem használják azokat az órai munkában.

Ismét a bőség zavarával küzdött a zsűri, és így egy különdíjat is kiadtunk. Meglepett a két díjazott. Egy kisebb város gimnáziuma és egy csepeli szakközépiskola (az új rendszerben szakgimnázium) került az élre: Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium és a BGSzC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma. Nem azt díjaztuk, hogy informatikát oktatnak, hanem azt, hogy tőlük digitális írástudó emberek kerülnek ki, akik a mai életben fontos kompetenciákkal rendelkeznek. Az informatikának nem csak az a szerepe, hogy érdekesebbé, színesebbé tegye az órákat. Projekteken dolgoznak, tananyagot hoznak létre. Alkalmazzák a „fordított osztályterem” módszerét: a tanár előre elkészít egy óratervet, melynek mentén a tanulók otthon, önállóan is elsajátíthatják a kérdéses tananyagot. Így az órán nem ismeretátadás történik, hanem a már mindenki által elsajátított téma közös megbeszélése, feldolgozása, érdemi vita kialakítása.

Más iskolák is végeznek nagyszerű munkát ezen a területen, és érdemes megismerkedni azzal, mit csinálnak. Nagyon fontos, hogy nem sok pénzt és sok külső szakértőt vetnek be a kiváló eredmények érdekében, és nem is borítják fel az oktatás rendszerét. A meglévő rendszerben, a szűkös anyagi lehetőségek között találják meg az új módszereket. Ehhez sokat tanulnak, megkeresik a meglévő (általában ingyenes) eszközöket, bevonják a diákokat.

A VISZ idén is kiírta „Az év középiskolai tanára kara a digitalizációért” pályázatát. November 12-éig várjuk a pályázatokat. Azokat a tanári közösségeket keressük, amelyek alkotó módon használják a modern eszközöket, az életben használható ismeretek megszerzésében segítik a diákokat. A díjakat december 5-én adjuk majd át.

Itt nem ér véget a történet, mert 2017-ben már általános iskolai pályázatunk is van! Ez sem kifejezetten az informatika tanításáról szól, hanem az eszközök kreatív felhasználásáról. A „Királyfi és a sors” néven ismert óegyiptomi mese a téma. Ehhez kell 5-10 rajzot vagy festményt, 1-5 perces videót vagy animációt és Scratch vagy KODU felhasználásával programot készíteniük a gyerekeknek. November 15-éig várjuk a pályamunkákat. A díjátadó szintén december 5-én lesz a VISZ évzáró rendezvényén.

Azt talán nem tudjuk ma megmondani, hogy pontosan mik azok a képességek és begyakorolt tevékenységek, amik 15-20 év múlva majd kellenek az akkori világban való eligazodáshoz és sikeres élethez, abban talán egyetérthetünk, hogy a mai modern technika készségszintű használata jó alapot ad azok elsajátításához. Ezért érdemes – sőt kell – arra törekednünk, hogy az informatikai eszközök használata az új nemzedékek számára természetes, a napi élet része legyen. Abban kell segítenünk őket, hogy ne csak a megszokott módon (beszélgetésre, zenehallgatásra, játékra) használják, hanem alkotó tevékenységekre is, sőt belelássanak a működésébe. Azoknak lesz jó és érdekes munkájuk, akik számára természetes, kézreálló eszközök lesznek ezek a dolgok.

Bíztatónak találom, hogy már nem csak az egyetemekre hívnak minket, tapasztalt informatikusokat előadni, hanem általános iskolákba is. Gazdag Ferenc kollégám Székesfehérvárra megy, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába megy hamarosan a hetedikesek pályaválasztási napjára. Engem a Kispesti Bolyai János Általános Iskola vár december közepén. Nem programozásról fogunk beszélgetni a gyerekekkel, hanem a közeli jövő lesz a téma. Milyen lesz a világ 5-10-15-20 év múlva?

Nagyon érdekel, hogy milyen tapasztalatuk van a Kedves Olvasóimnak a gyerekek, a tanítás és az új eszközök értékteremtő használata terén! Várom a hozzászólásokat!

Hajtunk hasznot?

Mire megy egymással az informatikai és az üzleti vezetés? Értik egymás szavát és értékeit?

Óriási változásokat élünk át az élet sok területén, és természetesen az informatikában is. Nem az a változás, hogy új verziók, új operációs rendszerek, új telefonok jönnek szembe nap, mint nap. A néhány éve elkezdődött változás, amit digitalizációnak is neveznek, teljesen új üzleti lehetőséget és módszereket hozott magával. Előzetes tudás nélkül, nagy kezdeti beruházás nélkül és kevés kockázattal lehet olyan területeken labdába rúgni, amelyek régebben sok-sok tanulást, tapasztalatot, számtalan szabály betartását és sok eszköz megvásárlását igényelték. Ez egyszerre lehetőség és veszély – kinek ez, kinek az.

Az autók és gépkocsivezetők nélküli taxis társaság, az épületek és szállodai dolgozók nélküli szállodacég, a nagy számítóközpont, székház, bankfiókok, bankárok és rengeteg külső szabály nélkül működő pénzügyi szolgáltatók – ez csupa olyan üzleti modell, ami felkavarja a világot.

Ebben a felkavarodó világban az informatika szerepe teljesen más lett, mint korábban volt. Már nem a működést segítő, a háttérben meghúzódó tevékenységeket végez. Nem is az a feladata, hogy olcsóbban és gyorsabban végezze el gépekkel azt a munkát, amit korábban emberek végeztek. Nem, valójában már maga az informatika jelenti a cég működését!

Azt mindannyian tudjuk, hogy – mint mindennek, amit csinálunk – az informatikának is az értékteremtésről kell szólnia. Minek is csinálnánk egyébként?

Na igen, ez az elmélet, de vajon így van ez mindig? Vajon tudja ezt minden üzleti és informatikai vezető? Ez volt az első kérdés, amit feltettem beszélgetőtársaimnak a VISZ (Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen az idei INFOTÉR konferencián.

Kik adták a válaszokat?

  • Both András (Lechner Tudásközpont)
  • Bödör László (OTP Mobil Kft.)
  • Gál Tamás (Szerencsejáték Zrt.)
  • Takács Tibor (VISZ és Magyar Fejlesztési Bank)
  • Tarján Gábor (Magicom Kft., Metropolitan Egyetem, ISACA)

Itt lehet többet olvasni róluk.

Hogy látják ezt a kérdést kollégáink? A jó hír az, hogy mind az üzleti területek, mind az informatikusok tisztában vannak azzal, hogy az informatikai osztály fontos értékteremtő tényező a cég életében. Ehhez kapcsolódóan azt emelte ki Gál Tamás, hogy az informatikus egy olyan „furcsa állatfajta”, aki mindig tudni akarja, hogy miért csinálja, amit csinál. Sőt, élveznie is kell neki a munkáját, hogy később a felhasználó is élvezettel dolgozzon az általa létrehozott eszközzel. Mindenkiben benne van az alkotási vágy, értéket akar teremteni, azért megy dolgozni minden reggel.

Tarján Gábor kicsit másképp látja a helyzetet, az ő tapasztalata szerint időnként mindkét oldalon kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy tényleg teremt-e értéket az IT. Emlékeztetett minket a Gartner által használt kategorizálásra, ahol a C kategória azt jelenti, hogy az IT-ra költséghelyként tekintenek. Mivel mindig azt kapjuk, amit várunk egy kapcsolattól, valóban költségtemetőként működik az informatikai osztály ezekben a cégekben. A B kategóriában már termelékenységi célokra használják az informatikát – ettől lesz gyorsabb és olcsóbb a termelés. Az A kategóriában várnak (és kapnak) valódi versenyelőnyt az IT-tól. Az egyetemen sok olyan kollégával találkozik, akik B és C kategóriás cégnél dolgoznak, és őket próbáljuk az A irányába mozgatni.

Mindjárt fel is tettem a kérdést a hallgatóságnak, hogy a saját cégük melyik kategóriába esik. Főleg B és néhány A jelentkezés volt. Ezek szerint az átlagosnál jobb a helyzet azoknál, akik eljöttek erre a konferenciára és erre a beszélgetésre.

Bödör László szerint mind az üzleti vezetés, mind az informatikai vezetés szerepe új definíciót kapott. Kérdés, hogy hogyan látják ezt az egyes emberek és cégek. Beszélünk CDO-ról (Chief Digital Officer) CIO-ról (Chief Information Officer), CTO-ról (Chief Technology Officer) és más CxO-król. Nagyon fontos, hogy ki, hova helyezi el magát. Az informatika sok esetben hendikeppel indul a beidegződött negatív kép miatt. Egyéni szinten dől el, hogy kinek milyen érdekérvényesítő képessége van, hogy tudja kihasználni a jó lapjárást. Mit tud az adott cég keretein belül megvalósítani, mennyire tudja elmondani és láttatni azokat az értékeket, amiket az informatika teremt. Sok esetben a háttérben marad, nem látszik ez az érték, ha nem tudatosítjuk az üzleti vezetésben – ugyan megteremtjük a vadonatúj infrastruktúrát és rendszereket, de meg kell mutatni, hogy ezzel nem csak elköltünk rengeteg pénzt, hanem üzleti értéket is teremtünk, amikor egy masszív, több lábon álló rendszerrel biztosítjuk az üzlet folyamatos működését. Bödör László szerint az üzleti és az informatikai vezetők közös feladata ennek láttatása, és ehhez azt is közösen kell meghatározniuk, hogy mi az érték a cég számára, és itt lát problémát, mert ezt mindenki másképp látja. Tisztázni kell, hogy mi az érték az adott cég számára, és mi az odavezető út. Utána lehet tudni, hogy mit kell a vezetőknek tenniük a cél elérése, az érték létrehozása érdekében. Ha ebben sikerrel járnak, akkor valóban teremt értéket az informatikai osztály!

Az informatikai vezető a kulcsszereplő, az ő dolga, hogy megfelelően mutassa be a részlege szerepét, értékét!

Both András egy régi példával kezdte, ezzel illusztrálta, milyen változások között élünk most. Az 1800-as évek közepén egy ládagyár kiváló ládákat gyártott, sikeres volt, de a tulajdonos ennek ellenére nem szeretett ládákat gyártani. Azt vette a fejébe, hogy hangszereket fog készíteni. A szakma természetesen azt mondta, hogy erre egy ládagyáros nem alkalmas – maradjon csak a saját szakmájánál. Nem hallgatott rájuk, és ő találta fel a gitárok mai húrozását és nagy siker lett a Martin Guitar. Erre tekintettel, inkább lehetőségnek tekinti a váratlan változásokat.

Visszatérve a kategóriákkal kapcsolatos kérdésemre: szerinte a Lechner és az egész közigazgatás valahol a B és a C kategória között van. Rengeteg olyan fejlesztés folyik, olyan funkcionalitás jön létre, ami azután senkit sem érdekel. Ez nem magyar sajátosság, hanem általánosabb jelenség, de baj. A közigazgatásban dolgozó informatikai vezető helyzete nem könnyű. Neki személyesen az a célja, hogy megváltozzon a helyzet. Ne legyenek olyan fejlesztések, amik nem értéket teremtenek!

Az első kérdésemre Takács Tibor adta az utolsó választ. Hangsúlyozta, hogy a Bödör László által kitűzött első feladat, az érték meghatározása a legfontosabb. Sok különböző szektorban dolgozott, és mindenütt azt tapasztalta, hogy az informatikai szervezet akkor tud jól működni, ha tiszta és világos, hogy mit várnak tőle. Az érték mást és mást jelenthet az egyes üzleti területek számára, és ezeket az értékeket világosan kell artikulálni. Két éve egy bankban dolgozik, ahol az elmúlt évből 6-8 hónapot egy új üzleti stratégia megalkotásával töltöttek. Ezt hagyományos módon csinálták, fentről lefelé, a nagy céloktól az egyes üzleti területek saját céljaiig. Azt látta, hogy az informatikai vezetőnek az üzleti területekkel beszélgetve kell tisztáznia és bemutatnia, hogy mivel tud hozzájárulni a céljaik eléréséhez. Ha a valós értékeket nem artikulálják, hanem csak számokkal és általánosságokkal dobálóznak, akkor a végén az derül ki, hogy valami teljesen más alapján mérik az IT teljesítményét.

Összefoglalva, ezek a legfontosabbak:

  • A cégen belül kinek, mit jelent az érték?
  • Hogyan mérjük? (Ha nem tudjuk mérni, nem is tudjuk irányítani.)

Azt gondolom, hogy az iskolában tanított elmélethez képest nem kaptunk forradalmian újat az első kérdésre adott válaszokból, de mindenképpen hasznos volt a helyzettel és a lehetőségekkel szembesülnünk.

Az alapok tisztázása után azt firtattam, hogy az új technológiák megjelenése hogyan változtatta meg a kollégák (és a cégek) helyzetét, hogyan változott az informatikai és az üzleti területek közötti viszony, a kommunikáció.

Ezzel folytatom a jövő héten…

Addig is várom a Kedves Olvasók véleményét, hozzászólását!

Kiváló csapat az INFOTÉR-en

Ezzel a kiváló csapattal álltam ki a hallgatóság elé októberben az INFOTÉR konferencián, ahol a VISZ által szervezett kerekasztal-beszélgetésen az informatika és az értékteremtés kapcsolata volt a téma.

Both András

A Lechner Tudásközpontban vezeti az építésügy és térségi tervezési szakterület elektronizációjáért felelős informatikai igazgatóságot. Szeretne a közigazgatásban is meghonosítani olyan piaci működési modelleket, amelyek segítségével a felhasználók (állampolgárok) igényeit kielégítő digitális termékek építhetők. Ennek érdekében a Lechnerben többek között nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a képzés, az önképzés, a tudásmegosztás csakúgy, mint a jó hangulat és a közös munkán kívüli programok.

Bödör László

Az OTP Mobil Kft ügyvezető helyettese és CIO-ja. 2015-től vezeti az OTP Mobil Kft. informatikáját. A cég innovatív online fizetési megoldások kifejlesztésével foglalkozik. Az OTP Mobil e- és m-commerce piacokon nyújtott szolgáltatásportfóliója meghatározó szerepet tölt be a hazai online fizetési megoldások között. Ezek a szolgáltatások Simple és SimplePay márkanevek alatt érhetők el a piacon.

Gál Tamás

Szoftverfejlesztőként végzett, majd informatikus mérnöki diplomát szerzett, 23 éve van a pályán.

17 éves tapasztalattal a háta mögött – amit a hazai pénzügyi szektorban az informatika különböző területein, illetve az elektronikus csatornák területén szerzett – néhány évet kisebb cégek informatikai vezetőjeként töltött el, majd csatlakozott a Szerencsejáték Zrt. csapatához, ahol jelenleg az informatikai igazgatóhelyettesi pozíciót tölti be. Itt izgalmas időszakot élnek, hiszen a teljes informatikai szervezet átalakítását végzik, és átállnak egy új, értékteremtő „gyártósorra”, a megnövekedett üzleti igények gyors és rugalmas kiszolgálására.

Ezek mellett 1999 óta folyamatosan van „párhuzamos szakmai élete”, ahol saját vállalkozásai alapításával, növesztésével, azokban is történő értékteremtéssel, majd esetleges exitekkel foglalkozott, foglalkozik.

Takács Tibor

Takács Tibor, a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöke. 20 éve dolgozik IT vezetőként. Nagyvállalati környezetben, ipari, kereskedelmi, logisztikai vállalatoknál szerzett tapasztalatot. Jelenleg a Magyar Fejlesztési Bank CIO-ja.

Tarján Gábor

Több sapkában volt közöttünk:

  • a MagiCom Kft. ügyvezető partnere – informatikai outsourcing szolgáltatások menedzselése multinacionális környezetben
  • a Metropolitan Egyetem  Executive MBA for IT Szak szakvezetője – a jövő informatikai vezetőinek képzése
  • az ISACA Budapest Chapter elnökségi tagja / Certifications Director – informatikai auditorok (CISA), biztonsági vezetők (CISM), kockázatmenedzserek (CRISC) és IT vezetők (CGEIT) nemzetközi minősítési rendszere

Szüretelő robot

Mi marad a szőlőmunkásoknak, ha a robotok gyorsabban pontosabban végzik a metszést és a szüretelést? Okos telefon lesz a munkaeszközük?

A mezőgazdaság nem nagyon jut az emberek eszébe, amikor a mesterséges intelligenciáról vagy az automatizálásról van szó, pedig nagy dolgok történnek ott is. A magunkra aggatott mindenféle okos kütyük, az ipari robotok, az ipar 4.0 eltereli a figyelmünket arról, ami igazán fontos, arról, amit megeszünk.

Nagy a fejlődés a tudomány és a technika mezőgazdasági alkalmazásában, és egyáltalán nem arról van szó, amire sokan elsőre gondolnak! Nem a több vegyszer, több méreg, több műanyag a fő irány, hanem éppen az ellenkezője. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a mérgek, a műtrágyázás és a génmódosítás mind kell (és növekvő mértékben kell) ahhoz, hogy legyen mit ennünk. Azt lehetett mondani, hogy aki a vegyszerek ellen van, az merje kijelenteni azt is, hogy éhezzenek és haljanak éhen nagy tömegek. Azóta kiderült néhány dolog. Az egyik az, hogy a vegyszerek és a speciális fajták nem oldották meg a problémát. A másik – és erről lesz ma szó – az új eszközök szerepe abban, hogy kevesebb vegyszerrel, többet és jobbat termeljünk.

A precíziós mezőgazdaság éppen erről szól! Mi is ez?

A precíziós mezőgazdaság az ipar 4.0 testvére – hasonló megoldásokat használ a növénytermesztésben és az állattenyésztésben, mint amit a gyárakban és a termékekhez kapcsolódó szolgáltatásokban. Áprilisban írtam már erről a témáról, megmutattam egy csomó jó és érdekes kezdeményezést.

Írtam a biztonság javulásáról, ami egyrészt az élelmiszerek életútjának pontos követéséről (példa: a betegséget okozott zöldség vagy gyümölcs termelőjét azonnal tudjuk, célzottan tudjuk kivonni a forgalomból) és a lejárt szavatosságú áru azonnali, automatikus levétele a polcról (És amit megeszünk?). A pontos célzásról is volt már szó, legyen az gyomirtó, tápanyag, öntözés, megtermékenyítés vagy elletés – mindegyik területen jobb lesz az eredmény.

Most – közel fél évvel az előző cikkek után – azért térek vissza a mezőgazdaság „okosítására”, mert aktuális, és mert az ITBusiness legutóbbi konferenciájának ez volt a témája. Sok érdekes előadás volt, közben meg is osztottam képeket és mondatokat.

Az utóbbi ötven évben nagyobbat változott a mezőgazdaság, mint korábban ezer év alatt, a gépesítés, az új hibridek, a szója termesztése és a genetikai beavatkozások gyökeres változást hoztak. A digitalizáció, az okos gépek és a mesterséges intelligencia hatására várhatóan tovább gyorsul a fejlődés. Fejlődés lesz ez? Úgy gondolom, hogy igen (a pontos célzás már most is az).

Glattfelder Béla előadásából megtudtam, hogy már folyik a digitális agrárstratégia szakmai vitája, és idén várhatóan el is fogadják. Sok szempontot kell figyelembe venni, sok területen lehet és kell fejleszteni ahhoz, hogy felgyorsuljon a hazai agrárium fejlődése. Az emberek tudása, a szakképzés, az egyetemi oktatás és a felnőttképzés, a folyamatos önképzés elengedhetetlen, és ebben sokaknak van szerepük. Az egyik legfontosabb szereplő maga a gazda, akinek igénye kell legyen a tanulásra. Őt sokféleképpen lehet ebben segíteni, fontos szerepük van az agrárkamaráknak és egyéb szervezeteknek. Úgy látszik, hogy a technikai feltételek (internet, okos telefonok, táblagépek) hiánya már nem igazi akadály. Ha jövőre tényleg minden háztartásig eljut a szélessáv, akkor az önképzésnek és a gazdák együttműködésének, tudásmegosztásának nem lesz technikai akadálya.

A szakképzésről Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum vezetője beszélt előadásában és utána Kiss Boglárka által vezetett beszélgetés során. Náluk is a szakképzés minőségének javítása és a gazdasági versenyképességet segítő duális képzés van előtérben. A gazdák és a leendő gazdák egyik fontos (és hiányzó) ismeretére világított rá Borsiczky István, a Tomelilla ügyvezetője: legalább alapvető térinformatikai tudásra van szüksége annak, aki „okos” gépesítést és automatizálást akar megvalósítani a mezőgazdaságban. Ezek az ismeretek kellenek ahhoz, hogy a távérzékelési és térképadatokat valóban fel tudják használni a gazdálkodók. Ezek az adatok ma még nagyon sokba kerülnek, de tervezi a kormány, hogy ingyenessé tegye az elérésüket – mondta Glattfelder Béla. Ez nagy segítség lesz majd a mezőgazdaságnak, beindíthatja az informatika ésszerű használatát a minőség és a hatékonyság javítására. Ugyanez vonatkozik a centiméteres pontosságú GPS adatokra, a drónok mezőgazdasági felhasználására és az időjárási információkra is.

Szintén Glattfelder Béla hozott fel néhány példát arra, hogy az okos gépek már ma is hasznosak a földeken és az istállókban. A munkaerőhiányra az egyik válasz az a szőlőbetakarító gép, amelyik 180 ember munkáját tudja elvégezni. Ma még nem tudja a szőlő érettségét figyelni, de ez sincs már messze. A metsző robot, akár másodpercenként 5 metszést is el tud végezni, éjjel-nappal, hideg szélben is pontosan dolgozik. A fejőházakat is sikeresen automatizálják, és teljesen megszűnik az emberi munka. Itt egy amerikai családi farmon készített interjú: How Milking Robots Are Helping One Family’s 70-Year-Old Dairy Farm Thrive In 2017 (Forbes). Angliában egy szántóföldi táblán végeztek egyéves sikeres kísérletet az emberi munka nélküli termelésben.

Ezek mind azt mutatják, hogy a kétkezi munka és a 12 órás munkaidő lassan kimegy a divatból a földeken és az állatok mellett is. Helyette tervezni, gondolkodni, ismereteket és technológiát hasznosítani kell tudni. Nem lesz felesleges az ember, csak éppen mást kell csinálnia. Képes lesz rá? Kénytelen lesz!

A felkészülést már gyerekkorban el kell kezdeni. Nem feltétlenül a ma létező technológiát, gépeket és programokat kell megtanulni, hanem inkább az újra való nyitottságot, a világ iránti érdeklődést.

Nagyon fontos, hogy egyáltalán nincsenek egyedül a gazdák. A hagyományos találkozási lehetőségek mellett az új, elektronikus találkozási pontok is kialakultak a közösségi portálokon. Készül egy magyar piactér is, amivel együtt tudástár és digitális szolgáltatások (például drone-as-a-service) létrejön. Erről beszélt a konferencián Kozula Ádám (T-Systems), és korábban már olvashattunk is róla.

Akkor sincsenek egyedül, amikor el akarják adni a sok jót, amit megtermeltek. Nem csak az előbb említett piactér segít az eladásban, hanem a Nemzeti Kereskedőház is. Számomra az volt a kellemes meglepetés Erős Veronika előadásában, hogy digitális exportot is nyélbe ütöttek már, vagyis sikerült igazán modern terméket eladni a nemzetközi piacon.

És akkor, merre van az előre? A konferencián azt is megtudtuk Feldmann Zsolttól, hogy a kertészetben állunk a legrosszabbul hatékonyság tekintetében. Ebből arra gondolok, hogy ott lehetne bevetni a szürkeállományt, hogy megtaláljuk a jobb és több gyümölcs és zöldség megtermelésének útját. A precíziós mezőgazdaság módszereinek bevetésével, pontos célzással lehet csökkenteni a víz, tápanyag és vegyszer felhasználását. Sőt, a bio termékek előállítása is gazdaságosabb lehet. Tudva, hogy azoknak jó piaca és magas ára van, talán ebbe az irányba kellene elindulni. Itt nem olyan magasak a belépő költségek, mint a korábban említett tehenészetben, ahol százmilliós nagyságrendű befektetés kellett.

Hamarosan meglátjuk, hogy mit mond erről a digitális agrárstratégia…

 

Mit vesz el tőlünk?

Sok mindenről írnak és beszélnek, amikor arról volt szó, hogy ez a sok új technológia mit vesz el az embertől. Az ITBN konferencián a Kivégzési parancs kapcsán előjött valami új.

Szeptemberben tartották a szokásos kétnapos IT biztonsági konferenciát, és idén izgalmas elkalandozásoknak lehettünk szem- és fültanúi. A múlt héten írtam Csányi Vilmos etológus előadásáról, aki talán még csak meg sem említette a biztonságot, mégis nagyon témába vágott a mondandója.

Mindkét napot kerekasztal-beszélgetés kezdte a Kivégzési parancs (Kill Command) film ürügyén. A helyi résztvevőkön kívül velünk volt Bentley Kalu (Robinson) is Skype-on keresztül.

A film egyik kulcsszereplője egy fiatal nő (Mills), akibe kis korában beültettek egy chipet, ami együttműködik az emberi szervezetével, és kapcsolódik egy nagy hálózathoz is. Így ő egyszerre ember is és gép is. Különleges képességekkel rendelkezik, amik az emberek számára csodálatosak és ijesztőek, bár valójában csak gyors adatátviteli és adatelemzési képességeket kap a géptől. Ha jól értelmezem a filmet, nincs szó mesterséges intelligenciáról, hanem a gép és az ember képességeinek összeolvadása teremti meg a szuperembert.

A film kapcsán érdekes kérdések merülnek fel az ember és a gép kapcsolatáról. Az egyik ilyen kérdés az érzelmek lehetősége. Mit éreznek az emberek a velük együtt élő, dolgozó, embernek látszó gépek iránt? Kialakulnak érzelmeik a gépi kolléga iránt? A filmben az egyik ember katona megmenti Mills életét, amikor megsérül a harcban. Teszi ezt annak ellenére, hogy egyáltalán nem kedveli, komoly ellenérzései vannak a géppel szemben. Vajon miért? Az első napi beszélgetés egyik résztvevője magyar katonákkal együtt nézte meg a filmet. A film utáni beszélgetés során a katonák azt mondták, hogy a gépet bajtársnak tekintenék, és akár meg is halnának érte. Vajon ebben szerepe van annak, hogy csinos fiatal nő testében van a robot? Kialakulhat romantikus érzelem az ember és a gép-ember között?

Elvárjuk az emberi viselkedést az embernek látszó gépektől? Számít a kinézete? Mi lesz a mimikával, általában a metakommunikációval? A filmben a gépesített nőnek nem ültek ki érzelmek az arcára, „póker arca” volt, bármilyen helyzetbe került. Az sem derült ki számomra, hogy érzelmi vagy racionális okok vezették, amikor ember bajtársait próbálta megmenteni. Nem derült ki, hogy milyen ember – ha egyáltalán ember. Van személyisége? Milyen az, ha a személyisége részben a gépben van?

A bajtársait irritálta, hogy mindent tud róluk, mindenkinek az aktáját egy pillanat alatt letölti és elemzi. Ez nem csak a filmben van így! A személyi asszisztensünk mindent tud a gazdájáról. A gépesített asszisztens még többet is, mint a jó titkárnő a főnökéről, hiszen napi 24 órát tölt vele. Nem csak azt tudja, ami hallható és látható, de mérheti a pulzusát, a vérnyomását és minden más fiziológiai adatát. Mindezt összeveti a rengeteg adatbázissal, és kialakít egy összeképet a gazdájáról. Még az érzelmeinket is megismeri. Jó ez nekünk? Akarunk ennyit tudni magunkról? Tényleg: melyik a valódi énünk, amit gondolunk magunkról, vagy amit a „mindentudó” gép tud rólunk? – kérdezte Réz András a beszélgetés közben.

Milyen emberi képességeik lesznek a robotoknak? Tudnak hazudni, félrevezetni? Azt mondhatnánk, hogy ez a beprogramozásuktól függ. Ez mégsem ennyire egyszerű, mert már a ma létező gépek is tudnak tanulni – erre rengeteg példa van (például az egymással alkudozó és egymást félrevezető robotok). Hogy fogunk majd velük alkudozni? Ők sose fáradnak el, se fizikailag, se mentálisan.

Létrehozzuk a robotokat, de tudjuk majd ellenőrizni, irányítani őket? Ha nem értjük a „gondolkodásukat”, nem tudjuk felmérni, hogy a döntéseik mögött milyen okok vannak, meg tudjuk majd ítélni a döntéseiket, vagy hozzászokunk, hogy úgyis nekik van igazuk? Ki lesz a felelős a gép tevékenységéért? Most még az a szabály, hogy az önvezető autóért a kormány mögött ülő ember felelős. És ha nincs kormány? A gyilkoló robotért ki felelős, a tulajdonosa? Mi történik, ha valaki távolról átprogramozza?

Az említett „emberi”, esetleg romantikus, vonulat mellett van a filmben egy sokkal ijesztőbb szál is. Mills alkotta meg a gyilkoló gépek szoftverét, de lassan elvesztette az irányítást felettük. A gépek eredeti feladata az lett volna, hogy átvegyék az emberektől a háborúzást, hogy az embereknek se ölniük, se meghalniuk ne kelljen. Öntanuló rendszert épített, amit összeengedtek a legjobb emberi alakulattal, azzal harcolva tanult újabb és újabb fogásokat (közben meg is ölt egy-egy embert). Végül már Mills is ellenséggé vált. Ő az utolsó összecsapásban emberi trükkel ölte meg az utolsó robotot. De talán mégsem… Valami ilyesmitől tartanak azok a befolyásos emberek (akik részben éppen ezt a technológiát fejlesztik), akik az ENSZ-hez fordultak, hogy akadályozza meg Pandora szelencéjének kinyitását.

Miért hozzuk létre az intelligenciával felruházott gépet? Teljesen racionális okok vannak mögötte, vagy benne van a büszkeség is, hogy ezt is meg tudjuk csinálni?

Létrehozunk valamit, ami nem organikus, de él. Mit kezdünk ezzel az élettel? Elismerjük, hogy élőlény, lesznek jogai?

Lesz lelke a robotnak? Lesznek érzelmei? Éppen most futottam bele ebbe a cikkbe, ami a robot és a szerelem kapcsolatáról szól, de – egyelőre – fordítva.

Egy fontos megállapítás a beszélgetésből: „A mesterséges intelligencia nem fogja megoldani az emberek közötti kapcsolat problémáját, mert nincs rá szüksége.” Valóban teljesen racionális lesz a robot?

Még egy izgalmas témakör, amiről volt szó röviden: Hol lesz a robotok agya? Külön-külön rendelkeznek majd intelligenciával, vagy egy központi agy irányítja őket? A filmben a központi gép csak információforrás volt Mills számára, de nem irányította őt közvetlenül. Mills ember, tehát van saját agya, de vajon egy robotba érdemes lesz saját agyat építeni, vagy elég lesz a központi? Hány ilyen központ lesz? Együttműködnek majd, vagy éppen ellenfelek lesznek? Kialakul egy világhálózat? Annak egy ura lesz?

Visszatérve a kezdeti kérdésre: mit vesz el tőlünk a technológia? Az utat, az odajutás élményét veszítjük el, ha a gép hipp-hopp megoldja a problémákat, megválaszolja a kérdéseket. Pedig ez az emberi lét élménye! Lemondunk erről a kényelem érdekében? Lehet, hogy drasztikusan változik meg az életünk a sokat tudó gépek miatt?

Ez az írás túlnyomórészt az ITBN napkezdő beszélgetései alapján készült. Sokkal több benne a kérdés, mint a válasz. Ha válaszolni nem is tudunk, a kérdések mégis fontosak, mert érdemes gondolkozni a lehetőségeken.

Hiedelmeink

Milyen hiedelmei lesznek a mesterséges intelligenciával felruházott robotnak? Lesz benne emberi?

Nagyon sok érdekes előadást volt szerencsém meghallgatni (megnézni) a múlt héten az ITBN konferencián, és szeretném az élményeim egy részét megosztani az olvasóimmal, akik nagy részének eszébe se jutna, hogy éppen IT biztonsági konferenciára kellene mennie. Miért traktálom őket is ezzel? Csak azért, mert nem az IT biztonság volt a konferencia fő témája, hanem az ember és az egyre intelligensebb gép együttműködésére fókuszált. Ez is volt a mottója: „Man and machine: Bound to cooperate”, és Mills, a Kill Command (Kivégzési parancs) film női főszereplője volt az arca, aki géppel egyesített ember vagy emberbe ültetett gép. Mindkét reggel filmbejátszásokkal tarkított kerekasztal-beszélgetéssel indítottak, aminek egyik résztvevője a Robinsont játszó Bentley Kalu volt.

Nagyszerű volt Csányi Vilmos etológust hallgatni – és nyilván nem meglepő, hogy nem informatikáról és biztonságról volt szó, de tökéletesen illett az előadása a konferenciába. Az ember és a mesterséges intelligencia viszonyáról beszélt, és mindjárt az elején kaptunk tőle egy definíciót. Az intelligencia az a képesség, hogy valaki vagy valami képes magát az adott környezetben hosszú ideig fenntartani. Ez a biológus definíciója, és számomra sokkal használhatóbb, mint a pszichológusoké. Ők úgy oldják meg azt a konfliktust, hogy vajon az IQ-teszt jól méri-e az intelligenciát, hogy éppen azt használják definíciónak: az az intelligencia, amit az IQ-teszt mér. Ez nagyon precíz meghatározás, csak éppen meglehetősen használhatatlan. A biológus által adott definíció egészen más, és sokkal több helyzetben értelmezhető. Csányi szerint az intelligencia egy túlértékelt fogalom, mert valójában nem egy csodás, minden probléma megoldására alkalmas tulajdonság. Ebben az értelemben sok minden lehet intelligens, akár egy baktérium is, hiszen nagyon bonyolult vegyi folyamatokat vezérel a fennmaradása és szaporodása érdekében. Intelligens lehet növény, állat, ember, sőt maga a bioszféra is! Az oroszlán rengeteg matematikai és fizikai „ismeretet” használ fel, amikor vadászik. Hasonlóképpen a gazella is, amikor elmenekül az oroszlán elől. Az állati intelligencia individuális, az emberé bonyolultabb, mert a nyelv segítségével hiedelemvilágot tud létrehozni. (Csányi tudományos terminológiájában a hiedelem kicsit mást jelent, mint a köznyelvben – a következőkből kiderül majd.)

A hiedelemre az első példája az az ember volt, aki a vadon talált gyümölcsöt próbálja megismerni, majd kialakít róla egy képet: ehető – nem ehető, jó ízű, nyersen vagy főzve jó. Amikor ezeket a gondolatokat a nyelv segítségével a többiekkel megosztja, majd azok is kiegészítik a saját tapasztalataikkal, közösségi hiedelem lesz belőle. Így képes egy egész közösség a tapasztalatát cserélni, átadni, fejleszteni. Ez nagy különbség az állatokhoz képest! – mondja Csányi. Az állat a saját tudata börtönében van.

Hadd szúrjak itt közbe egy kérdést. Amikor a maguknak saját nyelvet alkotó robotokat a Facebook kutatói kikapcsolták, vajon – esetleg tudat alatt – éppen az a félelem vezette őket, hogy azok majd a saját nyelvükön ellenőrizhetetlenül fejlesztik a közös tudásukat?

A hiedelmekben sok tévedés van (Csányi példái: homeopátia, angyalok, kísértetek). A sok hiedelem terjed, kavarog a közösségben, a tévedéseket kiszűrjük. Az ezeket selejtező társadalmi folyamat a kreativitás forrása. A közösség terjeszti, ellenőrzi, reprodukálja a hiedelmeket és kinyeri a fontos tudást belőlük.

Maga a rendszer kreatív. Az ember világa – akárcsak maga a bioszféra – rendkívül gazdag. Része a kultúra és a művészet is. A kreativitás forrása a molekulák különbsége, a szelekció, a formák különbözősége. Ezekben vannak kis eltérések, és a végén az életképes marad meg.

Itt mutatott rá Csányi az ember és a gép közötti fontos különbségre: Az embernek sok olyan tulajdonsága van, ami a gépnek nincs: agresszivitás, hatalomvágy, birtoklási vágy, érzelmek. Az ember világa nem a racionális döntéseken alapszik. Beépítjük ezeket a tulajdonságokat az „intelligens” gépbe?

Itt mindjárt megemlített egy hiedelmet a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: Olyan lesz, amilyennek megépítjük. Valóban?

Érdekes párhuzamot vont a robotokkal és az istenekkel kapcsolatos gondolataink között:

  • A robot: segít – emberszerű – extrém intelligens ember – szingularitás – mindent tud.
  • Az isten: uralja a környezetét, érzelmei vannak – uralja az embert, segít, büntet, igazságos – uralja a világegyetemet, mindenható, igazságos. Először sok isten volt, lehetett választani közülük, később csak egy maradt, a legnagyobb.

A két gondolkodási folyamat nagyon hasonló!

Csányi szerint a robot nem tud okos lenni, ha nem építjük bele az ehhez szükséges elemeket; csak olyat tud megcsinálni, ami bele van építve.

Hadd szúrjak itt megint be egy gondolatot – nem ellentmondva a tudósnak. A gép azokkal a képességekkel rendelkezik, amiket beleépítünk. Ez igaz, de mi van akkor, ha a tanulás és az önfejlesztés képességét is beleépítjük? Lehetséges ez? A válasz attól függ, hogy mit értünk tanuláson. Ha az emberi szakmák elsajátítása közben használt tanulást (mások munkájának megfigyelését, majd a látottak alkalmazását a saját munkánkban), akkor erre már ma is képes a gép. Ez az RPA (robotic process automation) és fejlettebb formája, az IPA (intelligent process automation), amikről például a Robotember című cikkemben írtam.

Más példa: az AlphaGo. Az a program önmaga ellen játszott le milliárdnyi GO játszmát. Így tett szert olyan tudásra, amivel nem csak megverte az egyik legjobb emberi játékost, de kétségbe esésbe is kergette azzal, hogy értelmetlennek tűnő lépései voltak. Vagyis a szuper szakember nem értette, hogy mit csinál a gép – és a gép volt a jobb. Erre se lehet azt mondani, hogy a GO játék tudását építette bele az ember a gépbe. Nem, a játék megtanulásának a képességét építette bele, és azt úgy tudta felhasználni a gép, hogy „okosabb” lett az embernél.

Kell félnünk a robottól? Nem tudom! Az emberi történelem azt mutatja, hogy van okunk félni minden találmánytól, ami békés célokra, a javunkra használható, mert gonosz módon is bevethető.

Vajon Csányi definíciója alapján lehet intelligens egy gép? Képes fenntartani magát a saját környezetében hosszú ideig? Ezen jól el lehet gondolkozni… Mit jelent a „fenntartani” és mennyi a „hosszú” idő? Mi az a „saját környezet”, mekkora változás mellett kell fennmaradnia, hogy intelligensnek tekintsük?

Ez a cikk jelentős részben Csányi Vilmosnak az idei ITBN konferencián látott, hallott előadásán alapszik.

Diplomás robot?

Az elmúlt három héten az automatizálás és a robotok meglévő, elérhető és a közeli jövőben lehetséges munkahelyi alkalmazásairól írtam. Ismertettem kutatások eredményeit és konkrét alkalmazási példákat:

Holnapután egy kicsit ugrunk, mert a múlt heti ITBN (IT biztonsági) konferencia egyik előadása alapján írok valamiről, de az a “valami” nem IT és nem biztonság lesz.

Kell a diploma?

Milyen területen tanuljon, diplomázzon a mai fiatal? Mivel tud hosszú távra biztos jövedelmet szerezni?

Ezek a kérdések mindig aktuálisak voltak, de még sose volt ennyire gyors a változás, sose volt ennyire bizonytalan a következő egy-két évtized.

Abban meglehetős az egyetértés, hogy a fizikai munkakörök jelentős része automatizálható – a gyári munkától a mezőgazdaságon át a szolgáltatásokig. Vajon érdemes még egyáltalán szakmát tanulni? Most még igen, még rengeteg jó szakemberre van szükség a világon, de nagyon gyors a változás abban, hogy mit hagynak meg nekünk a gépek.

Azt is látjuk már néhány éve, hogy a „fehér galléros” munkakörökben is gyorsan terjed a gépesítés. Az irodai, adminisztratív munkákat (pl. a pénzügyi osztályokon) tízezrével alkalmazott „robotok” veszik át. Azért tettem idézőjelbe a robotot, mert ezek a robotok nem láthatók, nem jelennek meg a maguk fizikai valójában, hiszen csak szoftverekről van szó. Ezek a szoftverek gyorsan megtanulják az egyszerű, ismétlődő lépésekből álló munkafolyamatokat az emberektől, majd átveszik tőlük. A pillanatnyi hatása annyi ennek a folyamatnak, hogy az emberek érdekesebb, alkotóbb, hasznosabb munkát kapnak. A cikkekben ismertetett esetekben nem járt elbocsátással az sem, amikor 1800 ilyen robot állt be, sőt az sem, amikor a pénzügyi osztályon a dolgozók 80%-át cserélték le ilyen robotokra.

Eddig diploma nélkül betölthető munkakörökben láttuk a robotok jelentős elterjedését. Vajon mi a helyzet a diplomásokkal? A nem műszaki területeken komoly dolgok történnek, mutatok néhány példát.

Jogi területen vannak ígéretes kezdetek. Az egyik terület a dokumentumok elemzése abból a szempontból, hogy mennyire relevánsak egy adott jogvita szempontjából. Angliában már születtek olyan bírósági határozatok, amik elismerték az ilyen módszerek helyénvalóságát. Ezekben az ügyekben emberi munka és kulcsszavas keresés helyett szoftvert alkalmaztak dokumentumok relevanciájának eldöntésére. A bíró indoklása el is magyarázza, hogy hogyan (a Predictive Coding fejezetben található).

Mik voltak a szempontok? Költség és konzisztencia. Az adott ügyben 3 millió dokumentumot kellett átnézni, és azok közül kiválogatni az ügy eldöntésében lényegeseket. Ezt emberi erővel sok pénz és idő felhasználásával lehetne megtenni, és egyáltalán nem biztos, hogy nem lenne benne sok hiba. A szoftveres megoldás a “mesterséges intelligencia” szokásos betanítási módszerét követte: kisebb mintán (1600-1800) megmutatják a szoftvernek, hogy mik a fontos dokumentumok, majd a szoftver keres. Az eredmények egy részét megvizsgálják emberek, és visszajeleznek a gépnek, hogy jól dolgozott-e, ami ennek alapján tanul, ügyesedik.

Ez még csak a kezdet, itt a gépnek még elég csekély szerepe van a per eldöntésében, de már ezen a kezdeti szinten is számít a szoftver minősége és az esetleges szándékosan beleírt “hiba” (amire néhány példát láthatunk ebben a cikkben). A mesterséges intelligencia kutatói arra számítanak, hogy hamarosan ennél komolyabb szerepe is lesz a gépnek jogi területen is, ezért a mesterséges intelligencia alapelvei között is esik szó erről a problémáról.

Itt még nem érnek véget a jogi alkalmazási lehetőségek! Egy fiatal (19 éves) programozó egy év munkával és az IBM Watson felhasználásával megalkotta a DoNotPay szolgáltatást. Ez kezdetben csak a parkolási büntetések megfellebbezésében nyújtott segítséget. Hogyan tud segíteni? Kikérdezi az ügyfelet a körülményekről, majd a válaszok alapján megírja a fellebbezést. Már az első pár hónapban (akkor még csak egy államban) 3 millió dollárt szerzett vissza az ügyfeleinek. Idén nyár óta már az USA 50 államában és az Egyesült Királyságban segít 1000 különböző fajta jogi eljárásban.

Ez csak egy apró falatja a nagy tortának, és a nagy játékosok sokkal több időt, pénzt és szakértelmet tudnak bevetni, mint ez a fiatal programozó, aki teljesen ingyen nyújtja a szolgáltatást. Pillanatnyilag főleg a kezdő jogászokat érinti az ügy, az ő munkájukat tudja gyorsabban, pontosabban és olcsóbban elvégezni a gép. Ez nem kevés! A McKinsey becslése szerint a jogászok összes munkájának 23%-át lehet így automatizálni a technika mai szintjén. A kezdő diplomások helyett vagy mellett gépek lesznek a jogi csapatok tagjai, őket fogják a tapasztalt vezetők irányítani. Érdekes jövő! Ismerve a világcégek szemléletét (a kezdőkből a lelket is kipréselik, elképesztő óraszámban dolgoztatják, és apró hibákért is kirúgják őket), a napi 24 órában, villámgyorsan, kevés hibával dolgozó robotok lesznek a főnökök kedvenc munkatársai. Vajon kapnak majd kedvezményeket, előléptetést, jobb irodát?

Természetesen, a DoNotPay nem jogász. Itt egy csomó ok, amiért nem az.

Az lényeges, hogy jelenleg csak a nagy egységes (vagy közel egységes) jogrendszerű és egységes nyelvű területek jönnek szóba, ott lehet igazán hatékonyan alkalmazni a technológiát. A magyar jogászokat még nem fenyegeti ez a veszély, de az EU jogharmonizációja növeli a gépek alkalmazási lehetőségét. El tudom képzelni, hogy a GDPR (általános adatvédelmi rendelkezés, ami 2018 májusában lép érvénybe) – lévén új terület és egységes – lehet a „robot jogász” egyik első alkalmazása az Európai Unióban.

Olvastam egy másik érdekes jogi alkalmazást, ez Lisa, az elfogulatlan robot. Elsősorban arra találták ki, hogy szerződések kidolgozásában segítse egyszerre mindkét felet. Az ügyvédek nem dolgozhatnak egyszerre mindkét oldalnak, de a robot akár ezt is megteheti. A felek elmondják neki, hogy mit akarnak elérni, és segítséget kapnak tőle (akár egy elkészített szerződés formájában) ahhoz, hogy a megtalálják a kölcsönösen előnyös megoldást, a win-win eredményt. Megalkotói arra a problémára kerestek megoldást, hogy az emberek és a kis cégek jelentős része nem fordul ügyvédhez, mert nincs rá ideje, nem is érti, amit az ügyvéd mond, kényelmetlenül érzi magát, ha ügyvéddel kell tárgyalnia, munkaidőn kívül alig talál ügyvédet stb.

Nem a jogi munka az egyetlen, ahol már megvetette a lábát az automatizált tanácsadás! Az orvosok munkájának egy részét is kiválóan tudja elvégezni a gép. Arról nincs szó, hogy egy orvos minden feladatát el tudná látni, de fontos részterületeken gyors, pontos és olcsó tud lenni. Nincs messze az idő (sőt, talán már itt is van), amikor néhány fitnesz és egészségügyi kütyü és szoftver, valamint a felhőben ülő elemző rendszer komoly szerepet vállalhat az egészségügyi alapellátásban. Ha mellette még videókapcsolatba is lehet lépni az orvossal, aki minden mérési eredményünket és azok gépi kiértékelését látja, akkor gyorsabban, pontosabban, olcsóbban lesz elsődleges diagnózisunk. Erre is vannak már működő példák – nem meglepő módon elsősorban Amerikában. Kedves Olvasó, ha érdekel, mit tud és hogyan működik egy ilyen eszköz, itt találhatod a leírását. Annak, aki sok időt szeretne eltölteni a téma tanulmányozásával, ezt a hosszú listát tudom ajánlani.

Jó hír, hogy itthon is vannak már olyan háziorvosok, akik örömmel fogadják, ha a betegük otthoni mérések eredményeit hozza a rendelőbe. Így sokkal megalapozottabb lehet a diagnózis, mint egy pillanatban mért adatok alapján.

Itt még nem ér véget a példák hosszú sora! Vannak olyan kutatások, amik szerint a felsőoktatásban is érdemes bevetni a gépesített tanárt. Az első sikereket a matematika tanításában érték el. Itt sem arról van szó, hogy megszabadulnak a humán tanároktól – a gép csak a munkájuk egy részét veszi át (és csinálja eredményesebben, kevesebb kimaradó diákkal).

Szóval, vissza a kezdeti kérdésemhez: milyen diplomának induljon neki a fiatal? A fenti példákat mind humán területekről hoztam, de ez nem jelenti azt, hogy pl. mérnökök munkája ne lenne veszélyben.

Milyen tudás kell ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedekben legyen jó és érdekes munkája az embernek? Hivatkoznék Bőgel professzor három évvel ezelőtti előadására: adattudóssá kell válni, olyan emberré, aki a gépek által összegyűjtött mérhetetlen mennyiségű és változatosságú adat feldolgozását, elemzését tudja irányítani. Ehhez érdemes több szakmában járatosnak lenni. Az adattudósok manapság főleg orvosok, biológusok, fizikusok, asztrofizikusok. Mi bennük a közös? A szakmájuk tudásanyaga szerteágazó. A lényeg az, hogy sok dolog iránt kell érdeklődni, sok dologhoz kell érteni (köztük a matematikához is, de nem kell matematikusnak lenni).

Azt hiszem, nem is az a kérdés, hogy miből legyen diplomája az embernek. Inkább az a kérdés, hogy az új, digitális, elektronikus világhoz mi a viszonya. A jogi, orvosi, oktatási, mérnöki munkát végző gépeket emberek hozzák létre, ők tanítják be őket. Olyan emberek, akik az adott szakterületen és a gépek világában is otthonosan mozognak. Talán ez a megfejtés: tanuljuk meg a mesterséges intelligencia világát!

 

Robot kollégák

Az elmúlt két héten az automatizálás és a robotok meglévő, elérhető és a közeli jövőben lehetséges munkahelyi alkalmazásairól írtam. Ismertettem kutatások eredményeit és konkrét alkalmazási példákat:

Holnapután mélyebbre merülünk, és a diplomások kilátásairól is szó lesz.

Mi a feladat?

Mit bízhatunk az új kollégára? Milyen munkát tud nem csak gyorsan, de pontosan is végezni? Hol vannak a határai, miben pontos, miben hibázik?

A múlt héten az általános trendek és lehetőségek voltak terítéken. Láttuk, hogy a nagy felmérések szerint jelenleg a munkahelyi tevékenységek fele automatizálható, de teljes mértében csak a foglalkozások 5%-a váltható ki géppel. Ez a nagy különbség azért van, mert szinte minden munkakörben vannak olyan feladatok, amiket még nem igazán lehet robotra bízni. Mik ezek? Új dolgok kitalálása, logikai következtetések, több résztvevő tevékenységének koordinálása, beszédértés, érzelmi intelligencia, de még a lépcsőre vagy létrára való felmászás se megy valami jól a robotoknak, hogy ne csak szellemi tevékenységeket mondjunk.

A részleges automatizálás is veszélyezteti a munkahelyeket, hiszen csökken a szükséges dolgozók száma. Különböző számok jöttek ki a felmérésekben, de mindenki nagyjából az emberi tevékenységek felét látja rövid távon veszélyben. Itt nem csak és nem elsősorban a fizikai munka területén jönnek a nagy változások, hiszen a gyárakban már előrehaladott az automatizálás. Megindult ez a folyamat a „fehér galléros” munkák körében is az RPA és az IPA miatt. Ezek bevezetésével az irodai munkát veszik át a szoftveres robotok (ld. az előző cikkemet).

Megmutatok most néhány (elképzelt) esettanulmányt, amiből jobban meg lehet érteni a meglévő műszaki megoldások szerepét az emberi munka helyettesítésében. A példák forrása a McKinsey Global Institute, A future that works: Automation, employment, and productivity című 2017. januári tanulmánya.

Biztos mindenki járt már kórház sürgősségi osztályán, vagy látta valamelyik sikeres amerikai kórházsorozatot. Induljunk ki az ott végzett tevékenységekből, és nézzük meg, hogy mit tudunk ma automatizálni! A beérkező beteg azonnal kaphat egy jól ismert okos karkötőt, ami méri az életfunkcióit. Ezek már nem csak pulzust és vérnyomást tudnak mérni, de még olyan bonyolult adatot is, mint a vér oxigénszaturációja. Az első gyors laborvizsgálatokat is jól lehet automatizálni. Sőt a laboreredményeket és a karkötő által mért értékeket összevető, összefüggéseiben értékelő szoftver is készen van már. Ez a sürgősségi nővér vagy rezidens keze alá dolgozik, segít a prioritások, a kezelési sorrend gyors eldöntésében. Maga a diagnózis is részben ezeken alapszik, de a beteggel való beszélgetés, a nem verbális jelek megfigyelése is fontos, így a végső szó az orvosé, akit a gépek segítenek, hogy gyorsabban és kevesebb hibával döntsön. A betegszállítás és a műszerek mozgatása, sőt a gyógyszerkiadás is lényegében teljesen automatizálható. A McKinsey becslése szerint egy (amerikai) sürgősségi osztály munkájában az elért haszon nagyobb része a kevesebb emberi munkából (Az emberi munka felét lehetne automatizálni!), kisebb része a minőség javulásából származik (költségcsökkenés, rövidebb várakozás, kevesebb hiba). Ezekre igencsak szükség van, mert a várakozási idő tipikusan két óra feletti, és horror összegek mennek el műhibaperekre.

Nézzünk egy másik közismert szituációt, a boltot, ahova vásárolni járunk! A kiskereskedelem is elkezdett már változni, már egyre több folyamatot tudnak digitálisan végezni, sőt akár a buszmegállóban várakozva is meg tudjuk rendelni az árukat, de még mindig sok dolgozóra van szükség a boltokban. Egy csomó egyszerű munkát simán át tudnának venni a gépek, pl.: polcok feltöltése, takarítás, de már az önkiszolgáló pénztárak is megjelentek. Egy kis további technika bevetésével a boltba belépve felismerhet a virtuális eladó, személyre szólóan üdvözölhet és nekünk szóló, testreszabott információt és tanácsokat adhat. A polcok között automatikusan tud követni a bevásárlókocsink. A polcról levett árut azonnal tudja pótolni az automatizált raktár. Sőt, az is egyszerűen megoldható, hogy ne is legyen bevásárlókocsira szükségünk, hanem csak megbökjük, amit meg akarunk venni, és a kijáratnál vár az összekészített csomag (vagy hazakísér a robot a csomaggal, vagy hazahozza a drón). A megtakarítás nagy hányada a kisebb alapterületű boltból és raktárból származik majd. Emellett jelentős lesz a munkaerő-megtakarítás is, a becslés szerint 65% körül. A technikai fejlesztések egyben a vásárlók jobb kiszolgálását, a vásárlói élmény javítását is jelenthetik. A McKinsey szerint itt is nagyjából a költségek háromszorosa lehet a nyereség (akárcsak az előbbi egészségügyi példában).

A tanulmányban elemeznek még három területet: repülőgépek karbantartása, olaj- és gázkitermelés, jelzáloghitel-ügyintézés. Az első két területen fontos nyereség, hogy kevesebb veszélyes munkát kell az embereknek végezniük, gyorsabb és koraibb a hibák észlelése, jobb a megelőző karbantartás. A jelzáloghitelek esetében az emberi munka 55-85%-kal csökkenhet. A most átlagosan 37 napos elbírálási idő hat nap is lehet. Ha még a folyamatokon is javítanak, akkor akár egy napon belül is megtörténhet.

A számok az USA-beli helyzeten alapulnak, és nem mindenhol ugyanezek az eredmények várhatók. A haszon kiszámításánál nem vették figyelembe a társadalmi költséget, ami az alacsony képzett munkaerő feleslegessé válásából származik. Abban nincs egyetértés a szakemberek között, hogy fel tudja-e szívni más terület ezeket az embereket, és át lehet-e képezni őket más munkákra. A sok és olcsó rendelkezésre álló munkaerő pedig lassítja az automatizálás terjedését, amíg nem lesz sokkal olcsóbb a gép.

A társadalmi hatás tekintetében idézek két megállapítást az előbb említett tanulmányból. Az egyik 1966-ból származik, és azt veti fel, hogy meg kell tanítani az embereket a megnövekvő szabadidejük értelmes felhasználására: „In the longer run, significant changes may be needed in our society—in education, for example—to help people find constructive and rewarding ways to use increasing leisure” (Technology and the American economy: Report of the National Commission on Technology, Automation, and Economic Progress, US Department of Health, Education, and Welfare, 1966). A világban körülnézve nem látom, hogy ez sikerült volna az eltelt ötven év alatt.

A másik idézet frissebb, és arra mutat rá, hogy jelentős divergencia figyelhető meg a termelékenység és a fizetések között, a dolgozók részesedése csökken a megtermelt értékből. „However, in recent years, there has been a notable divergence between productivity and pay, and the labor share of income has declined in many advanced economies” (Josh Bivens and Lawrence Mishal, Understanding the historic divergence between productivity and a typical worker’s pay: Why it matters and why it’s real, Economic Policy Institute briefing paper number 406, September 2015; Poorer than their parents? Flat or falling incomes in advanced economies, McKinsey Global Institute, July 2016). Ezt a jelenséget már bő tíz éve észrevették, és gazdasági szempontból nem az a baj vele, hogy igazságtalan, hanem az, hogy hiányzik a vásárlóerő.

Mik azok a területek, amik a technológia mai szintjén nem vagy alig gépesíthetők? Ha több érzékszervünkből érkező információkat kell együtt kezelni és elemezni, akkor sokkal jobbak vagyunk a gépeknél. Nem tudom, meddig lesz még meg ez az előnyünk. Valószínűleg addig, amíg az ember olcsóbb, mint ez összes érzékszervvel rendelkező gép. Új ötletek kitalálása vagy új összefüggések felfedezése se nagyon megy még a gépeknek, de az AlphaGo példája óvatosságra int. (Emlékeztetőül: úgy verte meg a GO egyik legjobb játékosát, hogy az nem is értette a gép lépéseinek a célját.) Nem megy a gépeknek még sok szereplő (ember és gép) munkájának irányítása, koordinálása. Általában gyengék az emberi beszéd finomságainak megértésében, az érzelmek felismerésében, a megfelelő reakciókban. A gépesített eladó nem ismeri fel a betérő vevő érzelmi állapotát, kedélyét, fájdalmát, ezért nem is tud megfelelően beszélni vele.

Ezek azok a hiányosságok, amik miatt még az „okos” gépek, akár mesterséges intelligenciával felruházva, se tudják teljesen átvenni az embertől a munkát, hanem csak egyes munkafolyamatokat lehet átadni nekik.

Itt látok meglehetős bizonytalanságot. Mi lenne az? Elég erős tendencia az online vásárlás, az online bankolás, az automatizált ügyfélszolgálat, az internetes egészségügyi tanácsadás, a fitnesz „kütyük” által adott életmódtanácsok megfogadása stb. Lehet, hogy egyre kevésbé van igényünk arra, hogy a másik oldal, a szolgáltató törődjön az érzelmeinkkel? Lehet, hogy annyi törődés elegendő lesz, amennyit az arcfelismeréssel vagy hangelemzéssel azonosított érzelmeinkre válaszul egy robottól kaphatunk? (Mindkét technológia évek óta használatban van.)

Robotember

Az új kolléga nagyon rendes, udvarias, segítőkész és precízen dolgozik. Sose okoz problémát. Ha nem tud valamit, kérdez, és elsőre megtanulja. Bárcsak mind ilyenek lennének!

Igen, és éjt nappallá téve dolgozik, sose pihen, mindig szorgoskodik az új robot kolléga. Milyen vele együtt dolgozni? Elveszi majd az én munkámat is? Egy-két lusta és ügyetlen kollégát már elküldtek, mert ő jobban csinálja. Rám is sor kerül majd?

A múlt héten a vezető szempontjából írtam a munka világáról, annak megváltozásáról. Az értékes fiatal szakemberek bevonzása és megtartása mellett maguknak a csúcsvezetőknek a megváltozott munkájáról volt szó.

Ma visszatérek arra, hogy az új technológiák (mesterséges intelligencia, gépi tanulás, robotok) milyen változást idéznek elő a munkahelyeken. Hogy alakul az alkalmazottak száma? Tömeges lesz az elbocsátás? Csökken vagy nő az alkalmazottak száma?

Általában csökkenést várnak, de abban nagyon nincs egyetértés az elemzők körében, hogy a munkahelyek számában mekkora változás (csökkenés) várható. Akik növekedést jósolnak, azok ezt pusztán a történelemre alapozzák (eddig egyik ipari forradalom se csökkentette a munkahelyek számát).

Lássunk néhány jóslatot (nem nevezném becslésnek őket):

  • A munkakörök 47%-a van erős veszélyben az automatizálás miatt (Carl Benedikt Frey and Michael A. Osborne, The future of employment: How susceptible are jobs to computerisation? Oxford Martin School, September 17, 2013)
  • Az OECD átlagában a munkahelyek 57%-át érinti az automatizálás, de Indiában 69%, Kínában 77% az arány. (Technology at Work v2.0: The future is not what it used to be, Citibank, January 2016)
  • Az OECD-ben a munkahelyek 9%-a automatizálható teljes mértékben, de nagyok a különbségek, pl.: Koreában 6%, Ausztriában 12%. (Melanie Arntz, Terry Gregory, and Ulrich Zierahn, The risk of automation for jobs in OECD countries: A comparative analysis, OECD Social, Employment and Migration working paper number 189, OECD, May 2016)
  • 2015 és 2020 között az automatizálás és a technológiai fejlődés 7,1 millió munkahely eltűnését és 2 millió új munkahelyet jelentheti a 15 legnagyobb fejlett és fejlődő országban. Az eltűnő munkahelyek kétharmada az irodai és adminisztratív területen várható. (The future of jobs: Employment, skills, and workforce strategy for the fourth Industrial Revolution, World Economic Forum, January 2016)
  • A jelenlegi technológia mellett a munkahelyi tevékenységek közel fele automatizálható. A foglalkozások kevesebb mint 5%-a automatizálható teljes mértékben. Az automatizálható tevékenységek 1,1 milliárd dolgozót érintenek (ennek fele Indiában, Japánban, Kínában és az USA-ban van). A termelékenységet évente 0,8-1,4%-kal növelheti az automatizálás évtizedekig. (McKinsey Global Institute analysis)

Miért ekkora a különbség a számok és a százalékok között? Nem csak azért, mert mások és máskor írták. Mást és másképp vizsgáltak, az egyikben az érintett munkakörökről, a másikban a megszűnő munkahelyekről, a harmadikban foglalkozásokról van szó. Az sem mindegy, hogy a tevékenységek egy része, vagy a teljes munkakör automatizálható.

Lesznek olyan munkahelyek, amelyek teljesen megszűnnek – sőt, nem csak lesznek, már meg is szűntek. Tavasszal írtam arról a nagy biztosítóról, ahol az RPA (robotic process automation) segítségével 81%-kal csökkentették az egyik osztályon a dolgozók számát. A Deutsche Bank vezére nemrég nyilatkozta, hogy nagyon sok dolgozójuk munkája szűnik meg az automatizálás miatt. Ezeken a helyeken olyan tevékenységeket végeznek, amelyek nem igényelnek emberi intelligenciát, hanem jórészt egyszerű szabályok követését – így valóban nincs szükség az emberre. Egy darabig még kell ember a szokatlan helyzetek és a kivételek kezelésére, de várhatóan azokat is meg lehet tanítani a gépnek. Ez a további fázis már kezdi elérni a mesterséges intelligencia határát, és ezért IPA (intelligent process automation, intelligens folyamatautomatizálás, vagy csak intelligent automation) a neve. Az RPA és az IPA egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem igényel változtatást a cég folyamataiban. Egyszerűen csak „beültetik” a gépet az ember helyére. Ez, persze, azt is jelenti, hogy korántsem aknázzák ki technológia összes lehetőségét. Miért csinálják mégis így? Nem kell hozzányúlni a folyamatokhoz, minden mehet a régi, jól bevált módon. Csak annyi a változás, hogy a gép gyorsabban és pontosabban végzi a rutin munkát. Ha egy speciális helyzetben emberi beavatkozás kell, az ember a megszokott programokat és képernyőket használja. A robot tanítása is egyszerű: csak másolnia kell az emberi kolléga tevékenységét.

Ugyan sokat írnak erről az RPA-ról, de talán nem mindenki tudja, miről van szó. Aki szokott internetes üzletben vásárolni, nyilván észrevette, hogy bármely nap, bármely napszakban is adja fel a rendelését, azonnal megkapja a visszaigazoló levelet. A kártyás fizetés után szintén azonnal jön arról is a levél. Ezeket nem ember küldi, mint ahogy a csomag feladásáról szólót sem. Egyszerű, automatizált folyamatok vannak a háttérben. Nos, ez nem RPA. Másrészt, olyan üzlettel is lehet találkozni, amelyik csak munkaidőben, és jókora késéssel küldi a leveleket. Ezek elsősorban a boltban árusítanak, és az internetes (és telefonos vagy papíron történő) rendelés csak kiegészítő lehetőség, és a boltban (vagy a raktárban) dolgozzák fel a megrendelést. Ha átutalással fizetünk, akkor a beérkezett összeg és a megrendelés párosítása egy külön folyamat, ez sem automatikus.

Miért így csinálják, miért nem alakították ki az internetes rendelés sajátos és gyorsabb folyamatát? Egy új folyamat kialakítása pénzbe kerül, be kell tanítani a dolgozókat, két párhuzamos folyamat ugyanarra a tevékenységre nem gazdaságos, és kockázatos is. Na, itt léphet be a robot, az RPA! Nem kell hozzányúlni egyik folyamathoz sem, csak be kell ültetni egy „robotot”. Nem kell különösen okosnak lennie, hiszen az internetes rendelés és fizetés számítógépes folyamatokon keresztül történik, nem lehet félreértés, nem kell intelligencia a megértéséhez.

Miben különbözik ettől az IPA? Képzeljük el, hogy papíron érkezett megrendelést kell bevinni a rendszerbe! Meg kell érteni a levelet, meg kell benne találni a megrendelő nevét, a szállítási és a számlázási címet, a kért határidőt, a fizetési módot, és persze a megrendelt árucikkeket. Észre kell venni azt is, ha valami külön kívánságot is írt a megrendelő. Itt még nincs vége! Az átutalással érkezett pénzt össze kell hozni a megrendeléssel. Azt is kezelni kell, ha több részletben érkezik a pénz. Amikor megvan minden megrendelt áru, össze kell állíttatni a csomagot stb. Ugye el tudjuk képzelni, mennyi kisebb-nagyobb probléma és kérdés merülhet fel ezekben a folyamatokban? Itt már kell intelligencia, kell gondolkozni, nem teljesen automatikus a munka. Ez az IPA (intelligens folyamatautomatizálás) területe. Az ember szerepét részben vagy teljesen átvevő robotot be kell tanítani erre a munkára.

Ha már tanítás: Hogyan is tanul a gép, a mesterséges intelligencia?

Az egyik tanítási módszer a „felügyelt” tanítás (supervised learning): megmutatjuk a gépnek, hogy mit kell tennie, ha egy-egy adott helyzetbe kerül. Például: ha a bejövő átutalásban tudja azonosítani a megrendelőt és stimmel az összeg, akkor fogadja el a fizetést akkor is, ha nem adta meg a vevő a megrendelés számát. A megrendelő azonosítása sem azt jelenti, hogy betűről betűre megegyezik a megrendelésen és az átutalásban a név, lehetnek rövidítések, ismerhetjük már korábbi vásárlásokból a vevő számlaszámát, stb. Ezeket a dolgokat az ügyintézők jól tudják, a munkájuk során kitapasztalják, tapasztalt kollégáiktól megtanulják, és ugyanígy tovább is adhatják a gépnek (ami majd elveszi az ő munkájukat), vagyis az emberek között is szokásos tanulási formáról van szó.

A megszerzett tudás átvitele egy másik területre (transfer learning vagy inductive transfer) se valami új csoda. Itt arról van szó, hogy új helyzetekben alkalmazzuk a már megszerzett ismereteket, például: megtanultuk egy képen felismerni az személyautókat, és ennek alapján a teherautókat is megtanuljuk felismerni. A daganatos betegségek diagnózisában használt okos gépet is szokták egyéb (nem orvosi) képeken tanítani.

Szintén ismerjük a saját emberi világunkból a jutalmazással és büntetéssel való megerősítést a tanulásban (reinforcement learning). Itt nem sokat magyarázunk a gépnek, hanem az elvégzett munka után plusz vagy mínusz pontokat adunk neki – ebből tanul. Erre nagyon jó példa, ahogy az alkudozást tanították meg a gépeknek a Facebook egyik kísérletében. Mesterséges intelligenciával felruházott robotok kapták azt a feladatot, hogy alkudozzanak egymással néhány tárgy elosztása ügyében. Mindenképpen egyezségre kellett jutniuk, a saját maguk számára legjobb eredményt kellett elérniük, és – természetesen – nem ismerték egymás céljait (kinek, melyik tárgy, mennyire értékes). Azt vették észre, hogy előre be nem programozott viselkedési módokra jöttek rá a robotok, pl.: félrevezetés. Az alku elején úgy tettek, mintha valamelyik tárgy megszerzése nagyon fontos lenne, pedig az nem is kellett, csak az értékét akarták felverni. Ez már emberi viselkedés, ugye? Majd, amikor robotokkal kötünk üzletet, nem leszünk könnyű helyzetben, hiszen ők sokkal gyorsabban elemeznek, sokkal több lehetőséget tudnak elemezni, és se fizikailag, se mentálisan nem fáradnak el.

Most már tudjuk, hogy miképpen tanul a mesterségesen intelligens gép vagy robot, és közben arra is láttunk példákat, hogy milyen munkakörökben és milyen tevékenységekben helyettesíthetik az embert. Egyelőre (a technika mai szintje mellett) viszonylag kevés olyan foglalkozás van, amiben teljesen kiváltható az ember robottal, de a munkahelyek többségét érintheti valamilyen mértékben.

Folytatás: Mi a feladat?

(A cikkben jelentősen támaszkodtam a McKinsey Global Institute, A future that works: Automation, employment, and productivity című 2017. januári tanulmányára).

 

Várjuk az új kollégát!

A múlt héten a vezető szempontjából írtam a munka világáról, annak megváltozásáról. Az értékes fiatal szakemberek bevonzása és megtartása mellett maguknak a csúcsvezetőknek a megváltozott munkájáról volt szó, részben az INSIDE ITB 2017 konferencia egyes előadásai, részben a McKinsey CEO-król szóló írása alapján.

Holnap visszatérek arra, hogy az új technológiák (mesterséges intelligencia, gépi tanulás, robotok) milyen változást idéznek elő a munkahelyeken.

Várlak, Kedves Olvasó!

A munka digitális világa

Miért jön hozzánk dolgozni a legjobb fiatal szakember? És miért megy el? Egyáltalán: meddig lesz még munkája?

Rengeteget olvastam arról, hogy milyen változásokat hoz ez a sok új technológia a munka világában, lesz-e munkánk, kinek lesz munkája, hogyan változik meg a munkánk. Írtam is jó sokat a témáról.

Az egyik kérdés, ami mindenkit foglalkoztat, az hogy elveszik-e a robotok és az „okos” gépek a munkánkat, vagy jól fogunk együtt dolgozni, jó kollégáink lesznek. Erről már jó sokat írtam, például:

Most nem az „egyszerű dolgozó”, hanem a vezető szempontjából fogom megvizsgálni a jelent és a közeljövőt.

Hogyan változtatják meg a vezető lehetőségeit és vezetési módszereit az új technológiai lehetőségek? Kell egyáltalán a változás? Jó pár éve téma ez is! Átnéztem régebbi írásaimat, és kiderült, hogy már 2014-ben, az elsők között is szó volt erről. Akkor nem a vevőkkel, külső partnerekkel való kapcsolat, hanem a cégen belüli élet, a belső együttműködés volt terítéken: Emberi munkahely és technológia. Van közük egymáshoz? Ebben – többek között – az igazán jó munkaerő (divatos szóval: talent) megszerzése és megtartása foglalkoztatott. Ez azóta is fontos és egyre súlyosabb probléma, lassan mindenfelé az, nem csak az informatikában.

Éppen ez volt az e heti „INSIDE ITB” konferencia központi témája is. Nem először hallottuk Palencsár Miklóstól, hogy egyáltalán nem a pénz az akadály, nem a fizetés miatt váltanak gyakran munkahelyet a „mai fiatalok”, és nem is emiatt mennek külföldre. Palencsár szerint, bár mára már elsődleges kifogás lett a munkaerőhiány, nem ez a valódi oka annak, ha egy cég nem tud megfelelő képességű embereket szerezni (vagy nem tudja megtartani őket). A gond ott kezdődik, hogy már el se megy az interjúra a fiatal szakember, ha nem tetszik neki a cég. Először arra van szükség, hogy vonzó imázsa legyen annak, aki igazán jó munkaerőt akar bevonzani. Ezzel nincs vége, mert a vezető imázsa is fontos! Most ezt úgy mondják, hogy idol kell (vagyis bálvány, ha magyarul akarjuk írni). Maga a jelenség nem új, már régen tudjuk, hogy az emberek többnyire nem a munkahelyet, hanem a főnöküket hagyják ott, amikor váltanak. Ha visszagondolok a saját (összesen két) munkahely-váltásomra, bizony mindkettőben ez volt a legfontosabb tényező.

Mi most az újdonság? Sokkal fontosabbá vált a példakép, a „felnőtt” minta szerepe a fiatalok elhelyezkedésében, mint évtizedekkel ezelőtt. Akkoriban sokkal kevesebbet lehetett tudni egy-egy főnökről a belépés előtt (lakva ismerszik meg az ember), de ma már akár a szakmai, akár a magánéletünk meglehetősen nyitott könyv, és a rólunk mások által kialakított kép, vélemény is könnyen hozzáférhető. A tipikus fiatal szakember gyorsan akar sikert elérni, gyorsan akar tanulni, sikeres emberektől akar tanulni. Ezért keresi az elhelyezkedéskor a mintát, az idolt. Milyen a tipikus idol egy 21-34 éves számára? Nála valamivel idősebb (33-44 éves), van releváns szakmai tudása és tapasztalata, ugyanakkor kellőképpen modern is.

Tanultam egy új szót: idolizmusmenedzsment. Bevallom, hogy nem igazán tetszik, ezért nem is tervezem, hogy még egyszer leírjam – majd körülírom a fogalmat. Arról van szó, hogy a cégeknek meg kell találniuk házon belül az idolnak alkalmas embereket, majd alkalmassá kell tenniük őket erre a szerepre. A szakmai tudás mellett az egyik fontos szempont a személyiség, de emellett képzésre is szükség van, hogy tényleg felnézzenek rájuk a fiatal kollégák. Az idol fejlesztésében a képzések mellett a műhelymunkának és a munka közbeni interaktív tanulásnak van fontos szerepe.

(Az előző három bekezdést Palencsár Miklós előadása alapján írtam.)

Az sem új jelenség, hogy „el kell adni” a céget és a terveket házon belül is, kell a jó kommunikáció és a belső PR. A változás annyi, hogy ezek sokkal fontosabbá váltak. A belső „eladásnak” része mind a cég, mind a vezető eladása. Egyre nagyobb az igény arra, hogy friss és hiteles információt kapjunk a vezetőinkről, vezetőinktől is. Azt hiszem mindenki tapasztalta (mindkét oldalon ülve), hogy erre a szokásos céges hírlevelek csak nagyon korlátozottan alkalmasak, azok nem elég személyesek és nem elég aktuálisak. Sok dolgozónál automatikusan a süllyesztőben landolnak a marketing vagy a HR által megfogalmazott, jól fésült, céges frázisokkal tömött irományok. Az igazi idol maga kommunikál, és ezt tömören, frázisok nélkül, gyorsan reagálva teszi.

Ez a két és fél évvel ezelőtti írás elég jól összefoglalja, hogy mire és hogyan jó a cégen belüli online együttműködés (belső közösségi háló) használata: Kié a “social business” és a “céges Facebook”? Ha létrehoztuk a belső együttműködést, akkor nem állják a munka útját mindenféle határok: osztályok, vezetői szintek határai. Azt érezhetjük, hogy mindenki együtt dolgozik, mindenki részt vesz a cég életének alakításában. A vezetői szinteken nem akad el az információ (se lentről fel, se fentről lefelé). Egy-egy jó kérdés, javaslat, gondolat azonnal megvalósítható és azonnali elismerésben részesül, mind a kollégák, mind a vezetők (nem csak a közvetlen vezető) részéről. Persze ott kezdődik az egész, hogy legyen néhány ember, akinek igénye van erre, és a vezetők ne csak eltűrjék vagy támogassák, hanem részt is vegyenek benne – hiszen nekik termeli a legnagyobb értéket.

Most olvastam egy McKinsey Quarterly írást, ami a csúcsvezetők munkájának megváltozásáról szól. A cikk a Bower Forum korábbi 75 résztvevőjének kétnapos összejövetelén felmerült és megvitatott témák egy részéről szól. Egy témát ragadok ki belőle: Hogyan lesz valaki „e-CEO”? Az új technológiák alaposan megváltoztatják a vezető munkáját is (nem csak a cég termékeit, szolgáltatásait, működését). Az első számú vezetőnek (is) segítségre van szüksége ahhoz, hogy jól tudjon navigálni az információ hatalmas tengerében, és megtalálja a cége számára fontos dolgokat. Ebben a vezetői csapat és az igazgatótanács (board) tud segíteni neki. A csapatát többé-kevésbé szabadon tudja megválogatni, de az igazgatótanács esetében nincs szabad keze, és ott – a dolog természeténél fogva – tapasztalt emberek ülnek, akik sok esetben nem elég fogékonyak az új iránt. Nem könnyű megtalálni azokat, akik egyben tapasztaltak is és nyitottak is a változásra. Itt jutott eszembe, amit Palencsár Miklós mondott az idolról (van tapasztalata és modern is).

Érdekes ezt összevetni azzal, hogy hol tartottunk három évvel ezelőtt: Vezetők vs. “digitális világ” (ha egyáltalán…) Az akkori felmérés szerint a vezetők 60%-a felismerte a digitális világ fontosságát, de az igazgatóságokban 30% alatt volt az ezt támogatók aránya. A jelek szerint még ma is ezt érzik az egyik fontos nehézségnek a vezetők.

Nem maradhatott ki a témák közül a belső és külső kommunikáció sem, amit a technológia alaposan megváltoztatott. A vezetők nem tarthatják távol magukat a külső és belső online kommunikációs csatornáktól, hiszen ott keletkezik sok fontos információ, és ott szerzik be az információt az emberek (akár vevők, akár üzleti partnerek, akár saját dolgozók). Nem adhatja ki a kezéből ezeket a csatornákat a vezető! Itt az ego kordában tartására hívták fel a figyelmet a résztvevők. Nem szabad elmerülni a vezető személyének szóló pozitív visszajelzésekben, hanem a cég érdekeit és imázsát kell szem előtt tartani.

A dolgozókkal való kapcsolattartásban új lehetőségek nyíltak meg, és ezekkel jól kell élni. Két éve, egy nemzetközi konferencián tartott előadásom kapcsán gyűjtöttem össze, hogy milyen gyakorlati tapasztalatokról számoltak be cégek és vezetők: Online együttműködés – CIO. Úgy látom, hogy ezek ma is érvényesek. Ezek közül a McKinsey CEO-i az egyszerű dolgozók ötleteinek, javaslatainak megszerzését emelték ki ezek közül – megfűszerezve a megfelelő elismerési, jutalmazási rendszer szükségességével.

Visszaugorva a korábbi felmérésre: Minél nagyobb a cég, annál nehezebben mennek a dolgok. Az igazán nagyok 30%-a panaszkodott arra, hogy a cég struktúrája nem alkalmas a digitális világnak megfelelő szervezeti, működési megújulásra, és 25% nem képes a kísérletezést mint módszert magáévá tenni ezen a területen. Ez azért is érdekes, mert műszaki területen benne van a cégek kultúrájában a kísérletezés – anélkül nem is létezhetnének.

Ezt most azért vettem elő, mert az INSIDE ITB konferencia HR kerekasztal-beszélgetésében az egyik résztvevő (Farkas Dezső) szerint a nagy cégek hátrányban vannak a legértékesebb programozók megszerzésében, mert azok minél gyorsabban, minél több modern programozási nyelvben akarnak gyakorlatot szerezni. A nagy cégek viszont tipikusan kevés és régi nyelven programoznak.

A végére még egy kis olvasnivaló azoknak, akiket az „e-vezetővé” (e-leader) vagyis az új digitális világban eligazodóvá és abban vezetni tudóvá válás feltételei és módjai érdekelnek. Három éve volt egy európai e-leadership konferencia Budapesten a CEU Business School épületében és részvételével:

Kedves Olvasó! Mik a tapasztalataid, mi a helyzet a cégek vezetőivel? Tudják kezelni az új technológiákkal megáldott világunkat és benne az ifjú tehetségeket?

Félrevezetnek?

Merre megy az önvezető autó? Oda visz, ahova menni akarok, vagy új célokat keres magának?

Nézhetnénk ezt a kérdést az életcélok szempontjából is, hiszen egy intelligens jármű akár abban is segíthetne, hogy kiszakadjunk a napi mókuskerékből, és valami újat és jót kezdjünk magunkkal.

Nézhetnénk, de most inkább maradok annál, hogy valóban oda akarunk eljutni, ahova indultunk.

 

Sokszor írtam már (legutóbb fél éve) az „okos” és az önvezető autókról:

Az elmúlt hónapokban is voltak újabb fejlemények, ezek egy részéről lesz szó most.

Az első egy alapos és segítőkész cikk arról, hogy a buta autóból olcsón és egyszerűen lehet okosautót csinálni. A megoldás középpontjában egy Android alapú központi egység (Ownice C300 OL-8992T) van. Ez az autóban már meglévő CAN buszra csatlakozik.

Mi ez a CAN? Az autó összes elektronikus részegységét egymással összekapcsoló kommunikációs hálózat. A szabványa (ISO 11898) 1993-ból származik. Akkoriban fel sem merült az autón belüli kommunikációban a titkosítás és az azonosítás kérdése – hiszen miért is lenne ilyesmikre szükség? Azóta sok kiegészítése született a szabványnak (legutóbb 2015-ben), de a biztonság nem került bele. Azért hasznos a szabványosítás, mert így az autógyártók sok beszállító részegységeit tudják beépíteni, és nincs probléma a közöttük való kommunikációban. Milyen részegységekről van szó? Néhány példa: kormánymű (szervo), sebességváltó, fékrásegítő, ABS, légzsák, tempomat, ablakemelő, rádió, zenelejátszó, motoros tükör, ablaktörlő és még sok-sok más. Ezeket mind elektronika vezérli. Ez a vezérlés sokszor automatikus, és érzékelőkön alapszik (pl.: sebesség, a kormány állása, az autó dőlésszöge, a motor hőmérséklete, biztonsági öv csatja, parkoló radar, esőérzékelő).

Ezt az egészet a CAN köti össze, és – ahogy előbb írtam – nyoma sincs biztonságnak, minden elem elhiszi az információt, amit kap, és elhiszi, hogy az a másik elem küldte, amelyik feladóként szerepel benne.

Itt jön be a képbe egy újonnan felfedezett (de évtizedek óta létező) támadási lehetőség. A CAN úgy működik, hogy azt az elemet, amelyik sok hibás adatcsomagot küld, egyszerűen kikapcsolja (hiszen elromlott). Ha valaki be tud jutni ebbe a hálózatba, akkor például az ABS vagy a kormányszervo nevében tud ilyen hibás adatokat küldeni, és így elérheti, hogy a rendszer lekapcsolja a hibás egységet. Ki próbált egy modern autót úgy kormányozni vagy fékezni, hogy a szervo vagy a fékrásegítő nem működött? Alig-alig lehetséges!

Ahogy írtam, 1993-ban még nem tűnt reális veszélynek az autó belső hálózatának megtámadása. Azóta a helyzet megváltozott. Már nem kell fizikailag hozzáférni az autóhoz, és bekötni valamit a belső hálózatába (pl. rádugni a kiépített szervízcsatlakozóra), hanem interneten keresztül is meg lehet ezt tenni.

Ez nem elméleti lehetőség! Két éve mutatták be élesben (autópályán haladó Jeep Cherokee volt az áldozat). A támadó az autó minden lényeges funkcióját a kezébe tudta venni. Hogyan? A szórakoztató elektronikai rendszeren keresztül jutott be, mert az rendelkezik internetkapcsolattal. Sajnos minden rá van kötve a CAN-ra, és elég egy kis lyuk a zenelejátszóban, hogy elérjék a gázt vagy a féket. Ez a 2015-ös támadás csak az adott autó belső rendszereinek alapos ismeretében volt kivitelezhető.

A most feltárt lehetőség sokkal egyszerűbb. Azon alapszik, hogy a CAN szabványos. Nem feltétlenül fogja tudni vezérelni a támadó a féket vagy a kormányt, de kiiktatni tudja. Ez éppen elég gáz!

Erről rögtön eszembe jutott, amit a magyar AImotive cégtől hallottam nemrégiben. Azt mondták, hogy az autóban három külön hálózatnak kellene lennie: az egyik az infrastruktúra (fék, gáz, kormány és minden más, amitől megy az autó), a másik a szórakoztató elektronika, a harmadik az önvezető funkció. Az első és a harmadik között van kapcsolat (de szabályozott és ellenőrzött), a második teljesen független a többitől. Ezzel már ki is lenne védve a legtöbb támadás! Ez néhány éven belül bevezethető lenne, és a jövőben gyártandó autók biztonságosabbak lennének. Sajnos a már meglévőkbe aligha lehet ezt a módosítást beletenni.

Az eddigieknek még minden modern autóra vonatkoztak, nem sok közük volt az önvezető autókhoz. Az amerikai haditengerészet mostanában reflektorfényt kapott balesetsorozata kapcsán köztudott lett, hogy a navigációban használt GPS rendszer mennyire könnyen támadható. Azt régen tudni lehetett (volna), hogy zavarható a jel, vagyis működésképtelenné lehet tenni a navigációs rendszert, ha ugyanazon a frekvencián erős jelet sugárzunk. Ezt most már könnyen meg is lehet tenni egy drón felhasználásával.

A hírek szerint valaki (állítólag az orosz hadsereg) már teszteli azt a technológiát, amivel hamisítani lehet a jeleket, vagyis azt hiszi a jármű (az ember), hogy valahol máshol van. Június 22-24-én a jelentések szerint egy időben és egy helyen legalább 20 hajó navigációs rendszere tévedett nagyot – és ezt orosz GPS-támadásnak tulajdonítják. Ha ez valóság, és elérhető lesz mások számára is, akkor a GPS-szel navigáló önvezető autók is bajba kerülhetnek.

Meg kell mondanom, hogy már ez előtt a támadás előtt, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy a műholdak jele meghamisítható, gyanakodva tekintettem a LIDAR technológiára az önvezető autókban. Mi az a LIDAR? Lézeres radar (light + radar), ami nagyon pontos háromdimenziós képet tud előállítani a környezetünkről, amit aztán az autó összevet a korábban letöltött szintén háromdimenziós térképpel és a GPS-es helymeghatározással, majd ezek alapján navigál és vezet. Mi nem tetszett ebben? Az első az, hogy a LIDAR nagyon drága, tízmilliókba kerül. (Ez sokat javulhat, ha egyszerűsítenek a technológián és az majd tömegtermelésbe kerül.) A másik aggályom a térkép használata. Szerintem a térkép navigációra való, és a vezetés maga nem függhet a térkép meglététől vagy pontosságától, és a helymeghatározás pontosságától sem.

Szóval, még mindig azt gondolom, hogy a vizuális tájékozódás lesz jó darabig a járható út. Ehhez elég néhány kamera és mellé okos és gyors szoftver. Az valószínűleg eltart egy darabig, amíg a képelemző szoftver olyan gyors és okos lesz, mint egy ember, de bíztatóak az eddigi eredmények. Érdekes videókat publikáltak, amik jól mutatják a képességeit.

Ha majd egyre több lesz az önvezető autó, az nyilván együtt jár azzal is, hogy a mindennapokban az autó egyre inkább arra szolgál majd, hogy eljussunk valahova, és csökken „szeretett tárgy” funkciója. Ebben egy nagy lépés lesz, amikor a sok „as-a-Service” közé belép az önvezető autó mint szolgáltatás. Vagyis nem csak hogy nem fogjuk vezetni az autót, de a tulajdonunk se lesz majd. Tulajdonképpen ez sem új, hiszen a taxi is ilyen autó, de várhatóan megjelenik az önvezető autó mint külön szolgáltatás, és arra számítok, hogy a nagy játékosok között lesznek a ma feltörekvő gyártók. Nem tudom, hogy vajon az autókölcsönzők milyen sikerrel ugranak rá erre az új piacra, és mekkora szeletet tudnak majd kihasítani belőle. Vannak már jelei annak, hogy a kölcsönzők és a fejlesztők összefognak (Hertz és Apple, Avis és Waymo (Google)), meglátjuk, mi lesz az eredmény.

Egy hét múlva lesz egy konferencia San Franciscoban, ami kifejezetten az önvezető autó mint szolgáltatás témáról szól majd. A beharangozó utolsó mondata érdekes jövőt vetít elénk: „The surge in self driving technology and the connected user will allow cars to provide a service entirely customized to the person riding it, their mood, time of day or even their destination”. Tőlünk (utasoktól), akár a hangulatunktól is függhet majd, hogy milyen autó jön értünk. Érdekes! Ez még odébb van, de nem lehetetlen…

Erről eszembe jutott egy tavaszi eszmefuttatásom, amiben a „Washing machine-as-a-Service” is előkerült. Biztos az is jön majd, de az autó nagyobb üzletnek tűnik…