Személyes példa az internet világában: mi a szerepe?

Szörföljünk együtt! Ültessük magunk mellé, mutassuk meg neki a jó dolgokat! Üljünk mellé, vegyünk részt a böngészésében! Értsünk ahhoz, ami a gyerekeket, diákokat érdekli! Szánjuk rá az időt, legyünk türelmesek!

surfing-together-crop

Az internet, a Facebook és a többi nem ellenségünk vagy ellenfelünk, hanem a világ része, az életünk része, a fiatalok életének a része – sőt színtere. Ennek megfelelően viszonyuljunk hozzá! A múlt héten kezdtem leírni a gondolataimat, és tegnapelőtt módom volt Balatonakarattya ünnepi rendezvényén is szólni a hallgatósághoz, akik között több érintett korosztály is jelen volt, és maguk is tapasztalták a problémákat és a lehetőségeket.

Mit gondolok én erről?

A nevelésnek része kell legyen az online világban való lét megtanítása is! A cél a tanítás. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy mi a jó és mi a rossz, miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk. Ehhez példát kell tudnunk mutatni, ezen a területen is hitelesnek kell lennünk.

Hogyan tudjuk elkülöníteni a magot az ocsútól az interneten? Ez a tudás tulajdonképpen nem is olyan nagyon különbözik attól, ahogy egyébként kutatunk, vagy szakmai dolgozatot írunk. Mindig az az egyik feladat, hogy a forrásokat ellenőrizzük és értékeljük. Hogyan tesszük ezt? Az ember hajlamos elhinni azt, amit sokszor lát, hall, olvas. A régi, papír alapú világban volt ennek létjogosultsága, hiszen sokba került a hírt sokszor, sok helyen megjeleníteni, így csak kevesen engedhették meg maguknak az álhírek és hamis információk nagyüzemi terjesztését. Manapság ennek alig van költsége, és olyanok is nagyban csinálják, akiknek nem is fűződik érdekük hozzá (csak nagy forgalmat, sok like-ot szeretnének elérni).

Néhány indikátor, ami – szerintem – gyanút kell ébresszen bennünk:
  • Ugyanaz a szöveg megjelenik sok weblapon. Miért gyanús ez nekem? Kereső optimalizálásra utal, vagyis sok találatot akar elérni, azért másolja be a sokat keresett szavakat tartalmazó szöveget. Különösen gyanús, ha nem is kapcsolódik szorosan a weblap témájához a szöveg!
  • Rengeteg adat támasztja alá az igazságot, de nincs megjelölve a forrás. Felsorol több tucat összetevőt, természetes anyagot, de nem derül ki, hogy azoknak mi a hatása külön-külön és főleg így együtt. Ez mostanában nagyon gyakori, minden “természetes”, amit el akarnak adni.
  • Csodás gyógyulások, amik szóbeszéd alapján ismertek, de nincsenek tudományos vizsgálatok mögöttük. Ha van is valami, arról előbb-utóbb kiderül, hogy nem független vizsgálat, hanem anyagilag érdekeltek végezték.
  • Sok helyen jelenik meg ugyanaz az állítás, de azonos a forrásuk. Itt nehéz helyzetben vagyunk, mert tipikusan nem jelölik meg a valódi forrást, és az is jellemző, hogy eltorzítva adják vissza az információt. Nem ritka az sem, hogy tekintélyes forrásra hivatkoznak, de nem lehet lenyomozni, hogy az tényleg mondta-e azt, amit neki tulajdonítanak. (Ezt, ugye, ismerjük a tévéből is? Mennyi különböző dolgot ajánl “a legtöbb fogorvos”!)
  • …és akkor még nem is említettem az egyszerű szenzációhajhász rohanást, ami már a “komoly” újságokat is elérte. Nincs idejük a híreket ellenőrizni, mert elsőnek kell közzétenni (szenzációs címmel és első bekezdéssel, mert csak annyit olvasunk el).

A cél a tanítás. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Egyre biztosabban mozognak majd ebben a térben, egyre kevesebb segítségre lesz szükségük. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk. Az ember nem így születik. A hagyományos nevelés éppen azon alapszik, hogy a gyerek elfogadja a normáinkat, követ minket, átveszi a gondolkodásunkat. Az emberiség évezredes tudásának továbbadása csak a tekintély elfogadása révén lehetséges – nem ismételheti meg minden egyes ember az összes tudományos kísérletet, nem végezheti el az összes megfigyelést és számítást. Ez az elfogadás és bizalom sokáig megmarad, néha túlságosan sokáig marad kritikátlan, különösen „a neten” megjelenő, és a barátok által lájkolt vagy megosztott dolgokkal kapcsolatban. Nevelőként az lehet a célunk, hogy mi is benne legyünk a tekintéllyel rendelkező, elfogadott körben.

Ehhez szükség van nyílt gondolkodásmódra és el kell viselni az ostobaság megnyilvánulásait – közöttük a tudatlanok támadásait is. Azok okos kezelésével lehet a tekintélyünket megalapozni  🙂

Azt gondolom, hogy van még egy nehéz feladatunk: el kell olvasni olyan szövegeket is, amikről tapasztalatból, ösztönösen tudjuk, hogy nem érdemes. Miért vesztegessük ilyesmire az időnket? Hiszen, tudjuk, hogy ostobaság.  Meg is mondhatjuk rögtön, és annyi! Ha azt várjuk az emberektől, hogy maguk tudjanak okos döntéseket hozni, akkor nem a végeredményt, hanem az oda vezető utat kell megmutatnunk. Erről szól a tanítás és a nevelés. Néha strapás és bosszantó a butaságokkal foglalkozni, és nem is mindig sikerül ezt abszolút türelmesen tenni, de próbálkozni érdemes.

Hol a határ? Meddig megyek el abban, hogy elolvassak dolgokat csak azért, hogy alaposan megindokolt véleményem legyen róluk? Nem tudom, nincs biztos határvonalam. Az élet rövid, mindent nem olvashatok el. Változik ez a határ, függ sok mindentől (elfoglaltság, munka, hangulat), és a reakcióm sem mindig ugyanaz: néha csak legyintek egyet, máskor elmondom, leírom a véleményemet (finomabban vagy karcosabban). Ha segíteni akarok másoknak a tájékozódásban, olyan dolgoknak is utánajárok, amiket egyébként hagynék a csudába.

Neked hol a határ, Kedves Olvasó? Utánajársz annak, hogy honnan tanul a gyereked, tanítványod az interneten? Tudsz erről beszélgetni vele?

Nem is olyan egyszerű ez! Meg kell találnunk az egyensúlyt, vigyáznunk kell, mert a kellőképpen alá nem támasztott kijelentések visszaütnek! Ismerjük a csakazértis jelenséget? Mindannyiunkban jelen van, de a fiatalokban erősebben. Hitelesen és számukra is elfogadhatóan kell megmutatnunk, hogy mi a hiba vagy tévedés egy-egy okosságban, amit olvastak. Ex cathedra kijelentések helyett rá kell szánnunk az időt és energiát, elemeznünk kell az állításokat, utána kell néznünk a hivatkozásoknak, a forrásoknak. Kinek van erre ideje??? Akárhogy is, ha nevelni, oktatni akarunk, meg kell találnunk a módját!

A tagadás nem annyira eredményes, mint az igenlés. A rosszal és a veszélyessel a jót és a hasznosat kell szembeállítanunk. Aktívan vezessük el azokra a helyekre, ahol hasznos és értékes tartalmat talál. A bulvár és a szemét ebben az esetben is el fogja érni, de tud majd különbséget tenni.

Persze, nem csak az internet nyújt érdekes és vonzó lehetőségeket. Egy olvasóm a hagyományos időtöltésekre hívta fel a figyelmet hozzászólásában (diafilm, diótörés, főzés, beszélgetés, kirándulás, és sok más): https://www.linkedin.com/nhome/updates?activity=5900524928561618944

Nagyon igaz!

Jut erre időnk? Honnan lesz rá időnk és energiánk?

 

Reklámok

2 thoughts on “Személyes példa az internet világában: mi a szerepe?

  1. Visszajelzés: Internet vs. nevelés. Vak vezet világtalant? | palkerekfy

  2. Visszajelzés: Balatonakarattya – fiatalság… | palkerekfy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s