Emelkedünk – süllyedünk? Elefántcsonttorony – ipar?

Mit keresnek robotok és drónok az általános iskolákban? Keveset tudunk, mert túl sok az információ? Használhatatlan tudást ad az egyetem, vagy szuper mérnököket képez? Életet ment az internetes játék?

Parlament belső

Folytatom szubjektív írásomat Információs Társadalom Parlamentjéről (június 26-27). A második nap az oktatás és az informatika kapcsolata volt a téma. Bennem a legnagyobb nyomot Tari Annamária pszichológus és Rab Árpád szociológus előadása hagyta. Tari Annamária az Y és a Z generációról beszélt, a világhoz és az oktatáshoz való viszonyukról. Ehhez kapcsolódó gondolataimat már leírtam, most Rab Árpáddal folytatom.

Rab Árpád azzal kezdte, hogy a kultúra a legerősebb fegyver, és a célja az emberek életét jobbá tenni. Mutatott néhány érvet annak alátámasztására, hogy a világunk egyáltalán nem rosszabb – sőt jobb –, mint az állandóan visszasírt régi szép idők. (Ebben teljesen megegyezik a véleményünk, én is így gondolom. Sőt, már előttem is gondolták így okos emberek, például Márai Sándor). Csak két példa abból a sokból, amiket Rab Árpád említett:

  1. A XX. század szignifikánsan kevésbé volt agresszív, mint bármelyik megelőző. A két világháborúval együtt is sokkal kisebb volt az erőszakos halál valószínűsége, mint a XIX. században és a korábbiakban.
  2. 1800-tól 2000-ig kétszeresére nőtt az élettartamunk (ezzel együtt, sajnos, jelentősen megnőtt a szórása is).

Érdekes volt a technológiák elterjedésével kapcsolatban, hogy a vasútnak 150 év kellett, amíg elterjedt az egész világban, a mobil internetnek 5 év is elég volt. Hogy lesz ez a következő újdonsággal?

Ami a tanítást és a tanulást illeti: Rab szerint az, hogy mindent villámgyorsan meg lehet találni, nem okosabbá, hanem butábbá teszi az embereket. Az okossághoz rendszerezni kellene az információt, kontextusba kellene helyezni. Az azonnali hozzáférés miatt viszont látszólag nincs szükség arra, hogy bármit is tudjunk, rendszerezzünk – és ez hiányzik. Példaként említette, hogy az Árpád-ház kihalásának évét egy pillanat alatt megkereshetjük. Ha, viszont, nem tudjuk ezt kontextusba helyezni (mi volt a jelentősége, milyen más történelmi eseményekkel és milyen kapcsolatban van), ez csak egy magában lógó információ darab lesz, nem valódi tudás. (Magam azt tenném hozzá, hogy a rendszer és sok-sok tény ismerete kellene ahhoz, hogy az interneten fellelt rengeteg mindenféléből ki tudjuk válogatni a valódit és a hamisat. Ennek hiányára láttam példát hallgatók házi dolgozatában is, például a Wikipédiáról szedett hibás információkat használtak fel. Itt lenne szerepünk nekünk, oktatóknak is: látogassuk azokat a helyeket, ahonnan a hallgatók gyűjtik a tudásukat, és igyekezzünk kijavítani a hibákat, megbírálni a butaságokat!)

Tudjuk, hogy a játékok fontosak a tanulásban – ez régi dolog. Az internetes játékokat nem szokás ilyen szempontból pozitív fényben emlegetni. Kaptunk két példát Rabtól ezen a területen is. Egy kisfiú a World of Warcraft révén tudta, hogy kell a rénszarvast elterelni a kisöccsétől, aki nagyon megijedt tőle, amikor az erdő szélén feléjük ment. Egy másik fiú pedig egy lövöldözős játékban tanulta meg az elsősegélynyújtást, és több ember életét megmentette egy közlekedési balesetnél. Ugye, ezek nem jutnak eszünkbe a számítógépes játékokról?

Az oktatásról még azt mondta, hogy a 10-20 éves stratégia nagyon fontos, de az 1-2 éves távra is kell terveznünk, mert tíz év alatt túl sokat változik a világ, odáig nem is látunk el. Figyelembe kell vennünk az új generációk más fajta motivációját és koncentrációs képességeit. A játékosítás mellett az is, hogy bedodjuk a hallgatókat a mély vízbe. (Erről hallottunk a kerekasztal beszélgetésben is, a BME MSc képzésével kapcsolatban. A mély vizet magam is alkalmaztam munkahelyi vezetőként, és ott is nagyon bevált. Erről mesélhetne néhány volt kollégám.)

Mit tanítsunk? Annak a felismerését, hogy milyen információnk hiányzik, és azt a tudást, hogy azt hol és hogyan lehet beszerezni. Az információ morzsákat tudjuk rendszerbe helyezni, és tudjuk megkülönböztetni a hamisat a valóditól!

Érdekes kerekasztal beszélgetést hallgathattunk meg az egyetemi oktatással kapcsolatban. Honti Pál jövőkutató beszélt egy párizsi magánegyetemről, ahol nincs is formális tantárgyi curriculum, hanem csak gyakorlati feladatokat oldanak meg a hallgatók. Sőt, osztályzatok sincsenek: vagy megfelelt, vagy nem felelt meg, mert az életben sem az a cél, hogy egy kicsit működjön az, amit csinálunk. Azt javasolja, hogy az egyetemi oktatás vegye át az agilis módszereket a modern projektmenedzsmentből. Szerintem ez jelentős változást igényel, mert nagyon messze van a klasszikus egyetemi oktatástól, ahol a beiratkozáskor tudni akarja a hallgató, hogy mit fognak tanítani neki. A nano-diplomára vonatkozó javaslata segíthet ebben (rövid, 6-12 hónapos részekre lehetne bontani a tanulmányokat). Fontosnak tartja azt is, hogy nincs ingyen ebéd, vagyis a hallgatónak tanúbizonyságot kell tennie arról, hogy valóban akar tanulni.

Az egyetemeket Horváth Zoltán (ELTE, dékán) és Charaf Hassan (BME, docens) képviselte a beszélgetésben. Válaszolva azokra a bírálatokra, hogy nem tanítanak a gazdaság számára hasznos ismereteket, mindketten elmondták, hogy mit tesznek ennek érdekében. Az ELTE mesterképzésén a szakmai ismeretek mellett tanítanak vállalkozási és innovációs ismereteket is, és üzletileg alkalmazható diplomamunkát készítenek a hallgatók. A tanulmányaik során közös kutatási és fejlesztési feladatokban vesznek részt – ezek valódi projektek az ipar számára. A BME-nek erős szakmai kapcsolatai vannak, és szintén közös ipari projektekben dolgoznak a hallgatók. Charaf szerint az informatikában nincs szükség a duális képzésre (amiről korábban a Kecskeméti Főiskola rektora tartott érdekes előadást), mert az egyetem tudja az infrastruktúrát és a mentort is biztosítani a hallgatóknak a projektekhez (alkalmasint modernebb felszerelést is, mint az iparban). Hangsúlyozta a friss tananyag fontosságát – ők azzal csábítják a hallgatókat, hogy mindig a legújabb technológiával dolgozhatnak.  Szólt még arról a veszélyről is, hogy a legjobb hallgatókat még az MSc előtt elcsábítja az ipar, és megpróbálja lebeszélni a további tanulásról. Ez nagyon rossz stratégia, mert éppen a kiműveltebb mérnökre van szükségük a cégeknek. Ezzel válaszolt az első kerekasztal beszélgetésben elhangzott kritikára, hogy nem az ipar igényeinek megfelelő mérnököket képeznek.

Szani Ferenc (Informatika a Társadalomért Egyesület) e-tananyagok fejlesztéséről és alkalmazásáról beszélt. Jelenleg sok, szigetszerűen szétszórt e-tananyag van. Ezeket nem könnyű megtalálni és nem lehet egységesen elérni. Az a célja, hogy minden szakmában legyen sok jó minőségű tananyag, de nem látja a forrásokat. Az e-oktatás előnye az is, hogy könnyen áttekinthető a diák teljes munkája és előmenetele, sőt egyénileg testre lehet szabni a tananyagot.

Hadd dicsérjem meg mindkét kerekasztal vezetőjét és résztvevőit is! Jó beszélgetéseket és a vélemények értelmes ütközését hallhattuk.

Kusper Gábor (Eszterházy Károly Főiskola) a náluk működő CoderDojo programozó műhely tapasztalatait osztotta meg velünk. Itt felső tagozatosok csoportosan tanulnak programozni (kezdők és haladók vegyesen). Érdekes feladatokat kapnak (pl.: Lego robot vagy quadrocopter programozása), és sikerélményekkel gazdagodnak. Kiemelte, hogy a programozás nem művészet, hanem szakma, és a szakember gyakorolni akar, fejleszteni akarja a tudását. Ennek egyik formája a csoportos műhelymunka.

A robotprogramozásban már öt éve rendeznek versenyeket Magyarországon felsősöknek – a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium kezdeményezésére.

Sok magyar általános iskolában tanulják ezt a gyerekek. Idén már annyi csapat indult, hogy három helyszínen kellett válogató versenyeket rendezni az országos döntő előtt. Szép eredményeket érnek el nemzetközi szinten a diákjaik, pl., tavaly a Robocup világbajnokságon negyedik helyezést ért a nyírbogdányi iskola csapata. Azt már alig merem megemlíteni, hogy három lány alkotta a csapatot.

Érdekes ez a kontraszt: az egyik iskolában alig van informatikai oktatás, a másikban pedig az 5. osztálytól robotikát tanulnak a gyerekek! Ennek fényében már nem is annyira meglepő, hogy Angliában középiskolai követelmény a mobilra való programozás.

Szóval, hogy is áll az informatika és az oktatás viszonya?

  • Szakma vagy művészet a programozás?
  • Szakmának vagy tantárgytól független készségnek tekintsük az informatikát az általános iskolában?
  • Mitől lesz majd sok-sok ezer új informatikusunk?
  • Hogyan tanítsuk az új generációkat?
  • Mi lesz az e-oktatással?
  • Hova jutunk ezzel a rengeteg, azonnal megtalálható információval tudás és rendszer nélkül?

Kérdések egymás hegyén-hátán… Keressük együtt a válaszokat!

Reklámok

16 thoughts on “Emelkedünk – süllyedünk? Elefántcsonttorony – ipar?

  1. Üdvözlöm,

    Egy kis segítségre lenne szükségem a cikk kapcsán:”Kusper Gábor (Eszterházy Károly Főiskola) a náluk működő CoderDojo programozó műhely tapasztalatait osztotta meg velünk. Itt felső tagozatosok csoportosan tanulnak programozni (kezdők és haladók vegyesen).”

    Ennek a műhelynek nem tudok a nyomára bukkanni órák óta:az EKTF megfelelő oldalán sem találtam semmit, illetve a CoderDojo hivatalos oldalán is csak bp-i, illetve szegedi csoportot találtam:mi egriek vagyunk, életbevágóan fontos lenne programozói tudásunkat csiszolandó megtalálni ezt a lehetőséget:)
    Tudna segíteni az információ eredetét illetően?

    Köszönöm:)

    Kedvelik 1 személy

  2. Az iskolával már én is küszködtem, pedig nem vagyok mai csirke. Nem új keletű a probléma, csak most válik nyilvánvalóvá. Rakás használhatatlan adat logikai összefüggés nélkül, vagy harmatgyenge logikai láncra felfűzve, amit nem lehet beilleszteni a való életbe. Annyi is maradt meg. Nálam jó példa erre a történelem, amiről ráadásul mást adtak elő az iskolában, mint amiről az öregek meséltek. Másoknál jó példa a matematika, leánykori nevén számtan-mértan. Hiába megy át valaki matekból, ha mégsem tudja kiszámolni hány tekercs tapétát vegyen, és hány hónapig kell rá spórolnia. Megint más: hiába tanul valaki biológiát vagy jár testnevelés órára, ha nem tud vigyázni a gerincére.
    Arra lehet valakit megtanítani, amire érzelmileg fogékony. Azokat a tárgyakat a gyengébbek is elég jól megtanulták, ahol a tanár szerette az ifjakat és önmagát is beleadta. Ha hiányzik az érzelmi töltet, nem lehet érdemi tudást se szerezni, se átadni, akkor is, ha más a látszat. (Vajon miért tanulnak meg a gyerekek könnyen káromkodni?)
    Nagyon kell a mélyvíz, főleg, ha jó hideg, az aztán tud motiválni. Szerintem a játék csak úgy működik, ha a motiváció már eleve adott.
    Emberek egy csoportja azon dolgozik, hogy mások életét kényelmesebbé tegye, miközben azok elkényelmesednek, mellesleg elbutulnak. Ebből mi fog kisülni? Ez lesz a mélyvíz?

    Kedvelik 1 személy

    • Van itt egy érdekes és valószínűleg új jelenség is: okos, jól gondolkodik, érdekli a tárgy, szívesen meg is tanulná, de nem tudja elviselni a 4-6 órát egy épületben, egy teremben. Szerintem ez a “Z” sajátossága. Vagy ez se új dolog?

      Kedvelés

      • Köszönöm szépen, felvettem a kapcsolatot a főiskolával:)
        Mivel van egy “Z”-m:egy 13 éves formájában:)- ismerős a téma, a probléma hála Istennek nem:de nyilván nagyon összetett kérdés…a világ minden eddiginél jobban felgyorsult:az őket körülvevő világ is:ehhez alkalmazkodni esélye sincs az oktatásnak, az intézményeknek-egyszerűen jellegénél fogva:ők egyszerűen sosem fognak tudni gyorsan, rugalmasan reagálni a változásokra:ennek felelőssége a családokra, szülőkre hárul..akik pedig nagy általánosságban túlterheltek, széthullóban vannak millió gazdasági tényező miatt…és itt a gyerekeket körülvevő “kör” be is zárul nagy vonalakban:az eredményt már látjuk:a sekélyes kamasz életeket a Facebookon, a statisztikákat:hányan fogyasztottak már szeszes italt, hányan próbálkoztak valami droggal, vagy hányan szexeltek már 14 évesen..?És kellenének a hivatalos -vízfejű-oktatás ellenpontjaként rugalmas, okos szerveződések, alapítványok a hivatalos kereteken túl is:ahol vannak már felkészült pedagógusok, szakemberek, akik ismerik a Z generáció másfajta igényeit, “felépítését”…és tudnak is rá érdemben reagálni:ez jelenleg-szerintem-sajnos kimeríti az “álom” fogalmát:addig marad a szülők felelőssége, és a szerencsés gyerekek “privilégiuma”.Ez persze csak saját tapasztalat:)

        Kedvelik 1 személy

  3. Szóval, még ez a “Z” címke se tökéletes, túl széles a sáv, felölel legalább tíz évet, és az itt most sok. Én a főiskolán a nappalin végzősökkel találkozom, ők 22-23 évesek, messze vannak a 13 évestől. Azt nem gondolom, hogy most és azonnal megtaláljuk “a megoldást” – ha egyáltalán létezhet az. Addig is tudunk sok mindent tenni. Leginkább a megértés és az elfogadás kell. Erről beszélt Tari Annamária a konferencián: http://wp.me/p3NGGb-8p
    Érdemes más előadásait is követni.
    Érdemes új módszerekkel kísérletezni, nekem is vannak terveim a következő félévre, de én nem várnék gyors megoldást azon a területen. A nyitottság fontosabb….

    Kedvelés

  4. Reagálva az “új jelenség” megjegyzésedre. A kérdés gyökere nem annyira új: régen ez a típus elszórva volt jelen, és nem egyöntetű volt, hanem pepita, esetleg csíkos, de jelezte a probléma csíráját. Két hetvenévesről is tudom, hogy ugyanígy küszködtek az iskolával, de egyesével kitörni nem nagyon lehetett, legfeljebb a javító intézetbe. Mára tömeges lett a probléma, itt van az orrunk előtt, nem lehet megkerülni. Az is jelezte előrehaladását, hogy a ’90-es években megjelentek a hiperaktív és figyelemhiányos gyerekek. Szerintem az egésznek a gyökere magában a porosz típusú iskolarendszerben van. (Mondják, hogy az emberiség eddig minden problémát megoldott. Véleményem szerint nem, csak új cuccokat adott rá, de lényegében továbbra is ugyanazt görgeti.) Az egyhelyben ülés egyáltalán nem felel meg az életkori sajátosságnak, legfeljebb kibírni lehet. Ha valaki nem képes felnőni, akkor ezek a gyerekkori vonások nem vésznek el. Valódi előrehaladást látok abban, hogy sokan rájöttek, hogy ma már nem az embert kell a rendszerhez igazítani, hanem fordítva.
    Egy ideillő videó beszélgetés: http://www.vntv.hu/2014/04/oktatas-iskola-nelkul/

    A figyelemről. A szóban forgó generáció nem kapott elég figyelmet gyerekkorában ahhoz, hogy felnőtt korában képes legyen figyelni. Anikóhoz kapcsolódva: anyuci, apuci rohan, nagymama, ha van, a betelefonálós műsorokkal vagy a szappanoperákkal van elfoglalva, tehát nincs kapocs a kettővel korábbi generációhoz sem, ami azért korábban még megvolt.
    Ugyanaz a srác a figyelemről és az értékről: http://www.vntv.hu/2014/03/milyen-az-ertekteremto-tudas/

    Kétségem nincs, hogy fontos, amit csinálsz, és apránként megtalálod a megoldásokat.

    Kedvelik 1 személy

    • Köszönöm a bizalmat! Azért írogatok, mert azt gondolom, hogy az olvasókkal való eszmecsere előrébb viszi a gondolataimat… Van is valamennyi eszmecsere (nem csak itt, hanem néhány LinkedIn csoportban is). Örülök annak. amennyi van és köszönöm – és szeretnék még többet. Bízom benne, hogy kialakul…
      Köszönöm a linkeket!

      Kedvelés

  5. Visszajelzés: Létezik egyáltalán az Y és a Z generáció? | palkerekfy

  6. Visszajelzés: Balatonakarattya – fiatalság… | palkerekfy

  7. Visszajelzés: Közoktatás és informatika, Y-Z-alfa | palkerekfy

  8. Visszajelzés: Tanulás vagy játék? Mi működik és miért? | Kerékfy Pál

  9. Visszajelzés: Megtanulja a Z az X-et? Mire lenne az jó neki? | Kerékfy Pál

  10. Visszajelzés: Mi volt tavaly? Mi lesz idén? | Kerékfy Pál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s